Élő Közvetítés

Gyönyörű góllal maradt életben az oroszok Eb-álma

Kirill KUDRYAVTSEV / POOL / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / POOL / AFP

Oroszország 1-0-ra legyőzte Finnországot az Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában, szerdán.

Azok után, hogy a finn válogatott 1-0-ra legyőzte a dánokat, nagyon úgy tűnt, hogy ismét előnybe kerül, mivel a harmadik percben Joel Pohjanpalo bólintott a kapuba egy labdaszerzés után. A csatár viszont egy hajszálnyival előrébb volt a védőjénél, ezért a videobíró elvette a találatot.

A lesgól azonban megadta az alaphangulatot és az első csoportmeccset elbukó oroszok próbáltak nyomni. Így több helye volt a finneknek kontrára és Teemu Pukki, valamint Pohjanpalo is többször riogatta az ellenfél kapuját. Hogy mégsem esett gól sokáig, az a 21 éves Igor Divejevnek köszönhető, aki több zseniális blokkolással tűnt ki. Egy sajnálatos sérülés is borzolta a kedélyeket, Mario Fernandes ért rettenetesen rosszul talajt egy felugrás után, hordágyon kellett levinni.

A hosszas ápolás ötperces ráadást jelentett, amivel éltek is az oroszok, Alekszej Mirancsuk kapott labdát az ellenfél tizenhatosánál, de jobbal nem tudta ellőni a védők gyűrűjében. Áttette a bal lábára, és okosan a hosszú fölsőbe tekert.

Térfélcsere után így a finn válogatottnak kellett nyomnia a pontszerzésért, ami sokkal kényelmesebb forgatókönyv volt Oroszországnak. Kevés finn helyzet alakult ki a masszív orosz védelem ellen, viszont kontrából benne volt a pakliban, hogy növekedni fog a különbség. Egy-egy támadás sikerült is, az utolsó passzokat azonban rendre elpuskázták az oroszok. Így is összejöhetett volna a második gól, ám Daler Kuzjajev 16 méteres csavarásánál Lukas Hradecky hatalmas vetődéssel védett. Az állás már nem változott, maradt az 1-0, amivel Belgium, Finnország és Oroszország is hárompontos a B csoportban.

Jún. 16. Június 16. 15:00
Szentpétervár Krestovsky Stadion

Glen Kamara
G. Kamara
22
Mário Fernandes
M. Fernandes
23
Mário Fernandes
M. Fernandes
25
Vjacseszlav Karavejev
V. Karavejev
25
Dmitrij Barinov
D. Barinov
27
Magomed Ozdojev
M. Ozdojev
34
Alekszej Mirancsuk
A. Mirancsuk
45
Magomed Ozdojev
M. Ozdojev
61
Rifat Zsemaletgyinov
R. Zsemaletgyinov
61
Rasmus Schüller
R. Schüller
67
Joni Kauko
J. Kauko
67
Jukka Raitala
J. Raitala
75
Pyry Soiri
P. Soiri
75
Teemu Pukki
T. Pukki
75
Lassi Lappalainen
L. Lappalainen
75
Artyom Dzjuba
A. Dzjuba
85
Alekszandr Szoboljov
A. Szoboljov
85
Joona Toivio
J. Toivio
85
Fredrik Jensen
F. Jensen
85
Alekszej Mirancsuk
A. Mirancsuk
85
Makszim Muhin
M. Muhin
85
Georgij Dzsikija
G. Dzsikija
88
Daniel O'Shaugnessy
D. O'Shaugnessy
90
3-4-1-2
4-3-3
Lukas Hradecky L. Hradecky 1
Joona Toivio J. Toivio 4
Paulus Arajuuri P. Arajuuri 2
Daniel O'Shaugnessy D. O'Shaugnessy 3
Jukka Raitala J. Raitala 22
Rasmus Schüller R. Schüller 11
Glen Kamara G. Kamara 6
Jere Uronen J. Uronen 18
Robin Lod R. Lod 8
Joel Pohjanpalo J. Pohjanpalo 20
Teemu Pukki T. Pukki 10
Matvej Szafonov M. Szafonov 16
Mário Fernandes M. Fernandes 2
Igor Divejev I. Divejev 3
Georgij Dzsikija G. Dzsikija 14
Daler Kuzjajev D. Kuzjajev 23
Roman Zobnyin R. Zobnyin 11
Dmitrij Barinov D. Barinov 8
Magomed Ozdojev M. Ozdojev 7
Alekszej Mirancsuk A. Mirancsuk 15
Artyom Dzjuba A. Dzjuba 22
Alekszandr Golovin A. Golovin 17

Gyönyörű góllal maradtak életben az oroszok

Oroszország 1-0-ra verte Finnországot az Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában. A meccs elején Pohjanpalo fejesével a finnek kerültek előnybe, de a videózás után les miatt elvették a gólt. Az első félidő élvezetes játékot hozott, az oroszoknál volt többet a labda, de a finnek is veszélyes ellentámadásokat vezettek. Végül a játékrész hosszabbításában Alekszej Mirancsuk látványos góljával megszerezte a vezetést a hazai pályán játszó orosz csapat. A finnek jól kezdték a második félidőt, de aztán a visszahúzódó oroszokkal nem tudtak mit kezdeni, így maradt az 1-0. Mindkét csapatnak három pontja van két kör után. A csoport másik meccsét, a belga-dán összecsapást csütörtökön rendezik.

Vége!

1-0-ra győzött az orosz csapat Finnország ellen.

Meccsben tartja a finneket!

Kuzjajev 16 méterről csavart kapura, a labda nem ment eléggé sarokra, de Hradeckynek így is nagyot kellett védenie.

Majdnem eldöntötte a csere

Zsemaletgyinov ugrott ki Dzjuba labdájával, nem erőből akarta megoldani, hanem lágyan elgurította a bal alsó irányába, de pár centi hiányzott a gólhoz. Pedig azzal lezárhatták volna a meccset az oroszok.

Nem akarta elsőre eldurrantani

Golovin egy kipattanót tűzhetett volna kapura, de inkább kivárt, ami nem volt jó ötlet, mert olyan közel értek a védők, hogy kapkodva kellett végül elrúgnia. Nem is lett jó a lövés.

Pukki éledezik

Övé az első finn lövés, ami kaput talált. Középre ment, így Szafonovnak nem okozott gondot.

Rég nem voltak ilyen helyzetben az oroszok

Utoljára 2012-ben játszottak olyan Eb-meccset, amelyen ők álltak jobban a félidőben. Akkor végül 1-1-re végeztek a lengyelekkel. És még sosem veszítettek Eb-n, ha a félidőben vezettek.

Pukki először került helyzetbe

De Divejev, aki az első félidőben is mentett egy nagyot, most is odaért, elsőre úgy tűnt, az ő lábáról pattant fölé a labda, a bíró mégis kirúgást ítélt.

A végén már a kaput is eltalálták

Az első 45 percben nem volt egyik csapatnak sem kaput eltaláló kísérlete, aztán az oroszoknak lett a hosszabbításban kettő is. Az egyik góllal végződött.

Jöhet a pihenő!

Mirancsuk góljával 1-0-ra vezetnek az oroszok. Voltak finn lehetőségek is, úgyhogy izgalmas lehet a második félidő.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik