Bár balgaság lenne gyengének nevezni az angol válogatottat, az meglepő, hogy Gareth Southgate szövetségi kapitány négy újoncot is megvívott az Európa-bajnokságra készülő bő keretbe.
Főleg kapusfronton érződik mindez, ahol a 30-szoros válogatott Jordan Pickford (Everton) helye megkérdőjelezhetetlen lesz, főleg, hogy mögötte az egyszeres válogatott Dean Henderson (Manchester United), illetve az élvonaltól egyaránt búcsúzó West Bromwich és Sheffield United két újonca, Sam Johnstone, illetve Aaron Ramsdale áll.
Rajtuk kívül még ugyancsak első válogatottságára készül Ben White, a Brighton, illetve Ben Godfrey, az Everton védője.
Bekerült a bő keretbe Trent Alexander-Arnold, a Liverpool játékosa, aki a márciusi világbajnoki selejtezőkre nem kapott meghívást. A sérült kapus, Nick Pope (Burnley) mellett kimaradt viszont James Maddison (Leicester) és Eric Dier (Tottenham) is.
A keretben két tizenéves is található Jude Bellingham (Borussia Dortmund) és Bukayo Saka (Arsenal) személyében.
A csapat a D csoportban Horvátország, Skócia és Csehország ellen lép majd pályára
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.