Hírek sport

Napok óta erre a jó hírre vártak a francia szurkolók

FRANCK FIFE / AFP
FRANCK FIFE / AFP

A franciák csatára, Karim Benzema, aki a keddi, Bulgária ellen felkészülési mérkőzésen szenvedett térdsérülést, várhatóan részt vesz csapata Németország elleni, június 15-i Európa-bajnoki nyitómérkőzésén, közölte a francia szövetség.

Benzema csütörtökön már teremben edzett, és úgy tűnik, játékra alkalmas állapotban lesz a keddi müncheni összecsapásra.

A franciák a németeken kívül a társházigazda magyarokkal, valamint a címvédő portugálokkal találkoznak még a csoportkörben.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik