Hiába sértődtek meg az oroszok, a dánok nem engedik be a drukkereiket

Pedig Oroszország az UEFA-hoz fordult.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) közbenjárása ellenére Dánia változatlanul tartja magát ahhoz, hogy nem engedi be az országba az orosz szurkolókat, akik a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokság június 21-én, Koppenhágában sorra kerülő dán-orosz csoportmérkőzésén szeretnének drukkolni.

A dán hatóságok a koronavírus-járvány miatt beutazási korlátozásokat rendeltek el, ennek értelmében az Európai Unión kívülről érkezőket nem engedik be az országba. Ez arra a mintegy két és félezer orosz szurkolóra is vonatkozik, aki már megváltotta a jegyét a dánok elleni meccsre.

Kapcsolódó
Végleges a szlovák keret, bekerült a Fradi játékosa is
Szlovákia az utolsó pillanatig kivárt a kerethirdetéssel.

Az orosz válogatott a csoportkörben ezt az egy találkozóját játssza idegenben, a belgákkal és a finnekkel Szentpéterváron csap össze.

Az orosz futballszövetség sértődötten reagált Dánia döntésére, és az UEFA-hoz fordult, a kontinentális szövetség azonban nem tudta elérni, hogy a dánok kivételt tegyenek az Eb-meccsre elutazni kívánó szurkolókkal.

A jelenleg érvényben lévő határátlépési korlátozások alól Dánia nem adott felmentést

– válaszolt a Reuters brit hírügynökség érdeklődésére szerdán az UEFA.

A dán kulturális minisztérium szóvivője azt mondta, a beutazási korlátozások az orosz drukkerekre is vonatkoznak, de ez egy általános rendelkezés, és nem politikai döntés, írja az MTI.