Élő Hírek

Kihagyott egy 11-est, de így is nyert Ciprus ellen a fociválogatott

Mohos Márton / 24.hu
Mohos Márton / 24.hu

A magyar labdarúgó-válogatott 1-0-ra győzött Ciprus ellen felkészülési mérkőzésen.

A magyar csapat újoncot avatott az NB I-es gólkirály Hahn János személyében, akinek duplán emlékezetes volt ez a nap, mivel délután született meg a kislánya.

Hahn mellett Holender Filip játszott, vagyis Marco Rossi ezúttal nem szárnyvédőként, hanem támadóként vetette be a jelenleg a Partizanban légióskodó Holendert, aki szintén volt NB I-es gólkirály még Honvéd-játékosként.

Nehezen lendült játékba a magyar csapat, 20 perc után vettük át az irányítást, és az első helyzetből egyből gól született: Varga Kevin beadását Holender elvétette, de pont így lett jó a labda Schäfer Andrásnak, aki a léc alá lőtt, megszerezve első találatát a válogatottban.

A második félidő előtt kettőt cserélt Rossi, Loic Nego és Dibusz Dénes érkezett, és a Fradi kapusát gyorsan belőtték a ciprusiak, pár perc alatt három védést is be kellett mutatnia.

Innentől eléggé leült a meccs, Ciprust nem hagytuk kibontakozni, de Kalmár Zsolt és Szoboszlai Dominik hiányában a magyar támadások sem voltak túl kreatívak. Hahn után a csereként beszálló fehérvári Bolla Bendegúz is első meccsén szerepelt a válogatottban, amely növelhette volna az előnyét, amikor az agilis Schäfer a hajrában kiharcolt egy tizenegyest, de Nikolics Nemanja félmagas lövését a ciprusi kapus kitolta.

Maradt az 1-0, így tíz találkozó óta veretlen a magyar válogatott, amely kedden Írország ellen játssza az utolsó felkészülési meccsét az Európa-bajnokság előtt.

Az egész napom kaotikus volt. Meglátni a kislányom arcát, aztán megtudni, hogy kezdő vagyok, végül pályára lépni közönség előtt a stadionban. Egyszerűen nem találom a szavakat, még most is hihetetlen

– mondta a válogatottban debütáló Hahn.

„Ami nagyon tetszett, az a végeredmény. Voltak taktikai problémáink, elsősorban labdabirtoklásban. A második félidőben tudtunk javítani, még úgyis, hogy ebben a periódusban az ellenfélnek is voltak lehetőségei” – fogalmazott a magyarok szövetségi kapitánya, Rossi, egyúttal külön kiemelte a gólszerző Schäfert, aki szerinte olyan teljesítményt nyújtott, hogy bármilyen erős rivális ellen kezdőben lehet az Európa-bajnokságon.

Az újoncokat illetően azt mondta, hogy Hahn akár gólt is szerezhetett volna, ha nem cseréli le, mivel akkor Nikolics helyett akár ő is lőhette volna a 11-est, míg Bolla szerinte nehéz meccsen van túl, mert támadásban nem találta az összhangot Holenderrel, ugyanakkor tetszett neki a küzdőszelleme.

A pihentetett alapemberekről úgy nyilatkozott, hogy Sallai Roland, Szalai Ádám, Willi Orbán és Nagy Ádám egyaránt kisebb problémával küzd, ezért nem akart kockáztatni a szerepeltetésükkel, Fiola Attilát pedig stabil játékosnak tartja, de most másokra volt kíváncsi.

„Nagyon meg vagyok elégedve a játékosok teljesítményével és hozzáállásával. Ez 70 percig volt elég, utána elfáradtunk, de az is csoda, hogy eddig bírtuk, mert mindössze három edzéssel tudtunk készülni a mérkőzésre” – értékelt Nikosz Kosztenoglu, a ciprusiak görög szakvezetője.

Felkészülési mérkőzés:

Magyarország – Ciprus 1-0 (1-0)
Budapest, Szusza Ferenc Stadion, 7500 néző
v.: Jug (szlovén)
Magyarország: Gulácsi (Dibusz, 46.) – Botka, Lang (Orbán, 60.), Szalai A. –Lovrencsics (Bolla, 60.), Schäfer, Sigér (Nagy Á., 79.), Kleinheisler (Nego, 46.), Varga K. – Hahn (Nikolics, 60.), Holender.
Ciprus: Mihael – Karo (Andreu, 78.), Szoteriu, Joannu – Avraam, Kasztanosz (Kirjaku, 63.), Artimatasz (Gogic, 71.), Pszaltisz (Panajotu, 71.) – Pittasz, Hrisztofi (Ilia, 63.), Papulisz (Lojzu, 71.).
gól: Schäfer (36.)
sárga lap: Sigér (65.), illetve Pszaltisz (58.), Joannu (77.)

 

További eredmények:
Spanyolország – Portugália 0-0
Észak-Macedónia – Kazahsztán 4-0 (1-0)
Finnország – Észtország 0-1 (0-0)
Olaszország – Csehország 4-0 (2-0)

Lovrencsics tüzelt távolról

Mire megszelídítette a labdát, már majdnem odaért a védő, így az is csoda, hogy el tudta lőni. Két métert tévedett nagyjából.

Schäfer első gólja a válogatottban

A 22 éves középpályás klubjában, a DAC-ban nem talált be az idényben, most viszont remekül érkezett, így a válogatottban már van gólja.

Schäfer góljával vezetünk!

Varga Kevin adott be balról, Holender elvétette a labdát, az érkező Schäfer azonban izomból a léc alá lőtt. 1-0 ide!

A kötény összejött, a tizenegyes nem

Kleinheisler adott egy kötényt Szoteriunak, majd a ciprusi védő kicsit leütközte a magyar középpályást, aki nagyot esett, de büntető nem járt érte.

Sigér megpróbálta

A Fradi középpályása 25 méterről lőtt, de a labda jócskán elkerülte a kaput.

Kemények a ciprusiak

Az egyik védő, az 5-ös mezben játszó Szotiriu pár másodperc alatt két magyar játékosnak is odacsúszott, kapkodták is a lábukat a mieink.

Egyelőre kioltja egymást a két csapat

Az első tíz percben többet volt a labda Ciprusnál, azóta átvette a kezdeményezést a magyar csapat, de a támadásaink egyelőre eléggé akadoznak.

Veszélyes ciprusi akció volt

A csapatkapitány Hrisztofi adott be külsővel a bal oldalról, és mázlink volt, mert belül épphogy lemaradt egy társ a labdáról.

Jól ment Ciprusnak a vb-selejtezőkön

A három márciusi meccsen játszottak egy döntetlent (0-0 Szlovákia ellen), volt egy győzelmük (1-0 Szlovénia ellen), és egy szűk, egygólos vereségük a horvátok ellen.

Kezdjük!

Jöhet a magyar focitörténelem nyolcadik Ciprus elleni meccse!

Puhl Sándorra emlékeztek

65 évesen hunyt el a korábbi kiváló játékvezető, aki az 1994-es brazil-olasz vb-döntőt vezette. Fekete karszalaggal játszik ma az ő emlékére a magyar csapat.

Minőségi csapatnak tart minket az ellenfél kapitánya

„Örülünk, hogy itt lehettünk Magyarországon, hogy egy minőségi csapattal játszhatunk. Valahányszor pályára lépünk, van motiváció, függetlenül attól, hogy barátságos vagy tétmeccsről van szó. Az pedig, hogy lesznek szurkolók, külön öröm” – nyilatkozta Nikosz Kosztenoglu, a ciprusiak szövetségi kapitánya.

Hat győzelem, egy vereség

Ez a mérleg magyar szempontból Ciprus ellen. Az utolsó meccset 2007-ben ők nyerték, itt az idő javítani!

Újoncot avat a magyar válogatott

Először húzza magára a válogatott mezét Hahn János, aki 22 góljával az NB I gólkirálya lett. Ráadásul a paksi csatárnak duplán nagy nap a mai, mert megszületett a kislánya, Sára. Gratulálunk a Hahn családnak!

2010 után újra Újpesten

11 éve játszott utoljára a magyar válogatott az újpesti Szusza Ferenc Stadionban. Most itt fogadjuk Ciprust, és végre ismét lehetnek nézők a lelátón!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik