Hírek sport

De Bruyne arctörését mégis meg kellett műteni

CARL RECINE / POOL / AFP
CARL RECINE / POOL / AFP

A korábbi hírekkel ellentétben mégis meg kellett műteni a múlt szombati Bajnokok Ligája-döntőben orr- és szemüregcsonttörést szenvedett Kevin De Bruynét, így kétségessé vált, hogy pályára léphet-e a belga labdarúgó-válogatottban a pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon, írt az MTI.

Kapcsolódó
Kihagyott egy 11-est, de így is nyert Ciprus ellen a fociválogatott
Szoboszlai és Kalmár nélkül nem volt túl kreatív a magyar válogatott, amely stabilan védekezett, és Schäfer első válogatott góljával győzött. Lehetett volna simább is, de Nikolics büntetőt rontott. Tíz meccs óta veretlen a magyar csapat.

„Napról napra követjük az állapotát, még nem tudni, hogy felépül-e jövő szombatra, az Oroszország elleni nyitómeccsünkre” – jelentette ki Roberto Martinez szövetségi kapitány.

Korábban úgy hírlett, hogy a Manchester City 29 éves futballistája nem szorul operációra.

A szakvezető kifejtette, hogy a 20 perces beavatkozás során rögzítették a játékos szemüregcsontját, szerinte a műtét csak felgyorsítja a gyógyulási folyamatot.

„A pénteken kiderült, hogy Kevin sérüléseit meg kell műteni. Ez szombaton meg is történt, és jól sikerült.

A terveknek megfelelően hétfőn csatlakozik a kerethez. De nem kell aggódni, ez a beavatkozás segít a gyógyulásban

mondta, hozzátéve, hogy elképzelhető, hogy játékosa arcmaszk nélkül szerepelhet majd az Eb-n.

A középpályás a BL-döntő 57. percében sérült meg, amikor Antonio Rüdiger, a Chelsea védője – sárga lapot érően – ütközött vele. A vb-bronzérmes futballistát le kellett cserélni, ápolás után támolyogva, segítséggel ment le a pályáról. Csapata 1-0-s vereséget szenvedett a fináléban.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik