Hírek sport

Egy hokinemzetnél a történelmi Eb-szereplés is kevés ahhoz, hogy a foci legyen a legnépszerűbb sportág

James Williamson - AMA/Getty Images
James Williamson - AMA/Getty Images
Finnország története során először lehet ott az Európa-bajnokságon, ráadásul nem pótselejtezőknek hála, hanem egyenes ágon jutott a tornára. Markku Kanerva kapitányi munkája már évek óta fejlődést mutatott, ám eközben a FIFA és az UEFA támogatásának hála a helyi képzés is feljavult, így olyan magasságba ért a finn labdarúgás, mint még soha.

Finnországban a jégkorong a legnépszerűbb sportág, ehhez kétség sem fér, ám az elmúlt években felzárkózott mögé másodiknak a labdarúgás. Ha a finn focira gondolunk, legtöbbeknek az Ajax Amszterdammal Bajnokok Ligáját nyerő Jari Litmanen jut eszébe, esetleg a Liverpoollal szintén Európa trónjára ülő Sami Hyppia.

Az elmúlt években azonban kevés hasonlóan kiugró pályafutású játékosnak örülhetett a nemzet. Helyette viszont kapott egy olajozottan működő csapatot.

A kilencvenes évek végét és a kétezres éveket tekintettük mostanáig az elérhető színvonalnak, azonban a jelenlegi csapat ezt felülírta. Abban nagy az egyetértés, hogy ez elsősorban annak köszönhető, hogy a játékosok alávetik magukat a csapat érdekeinek. Most is megvannak a sztárjaink, de már nem körülöttük forog minden

– mondta a 24.hu-nak Rich Nelson, az EscapeToSuomi Twitter-oldal szerzője és a finnishfootballshow.com írója.

Ebből a csapategységből kaptunk mi is egy kis ízelítőt 2018-ban, amikor az újonnan létrehozott Nemzetek Ligájában elrontották Marco Rossi debütálást a finnek. A magyar válogatott az első fordulóban 1-0-ra kikapott az északiaktól, akik végül meg is nyerték a csoportunkat.

Miközben Rossi csak ekkor kezdte a közös munkát magyar játékosaival, a finnek már régóta építkeztek.

Egy edző, aki mindent megváltoztatott

Kulcsfontosságú lépés volt Finnország számára, hogy 2016-ban Markku Kanervát nevezték ki szövetségi kapitánynak. A finn válogatott 57 éves szakvezetője mögött ugyan 15 évnyi profi labdarúgó karrier áll, zömmel a kevésbé közismert finn bajnokságban játszott 1983 és 1998 között. Pályafutása legnagyobb részét az ország kirakatcsapatában, a HJK Helsinkiben töltötte, csak egy külföldi klubban fordult meg, a svéd IF Elfsborgban. Középhátvédként a liga egyik legjobbjának számított, a válogatottba is bekerült 22 éves korára, összesen 59-szer képviselte Finnországot.

Eleinte fizioterapeutának készült, ám nem szerzett elég pontot a felvételhez. A sors azonban közbeszólt; egy nap megcsörrent a telefon, a HJK játékosát keresték. Pekka Ylikantola hívta, annak az általános iskolának az igazgatója, ahová Kanerva járt Helsinkiben. Nagy bajban volt a suli, sürgősen kellett egy helyettesítő tanár, és az intézmény vezetője emlékezett egykori kedvelt diákjára, ezért felkérte a feladatra. Így indult a pedagógiai pályája – még aktív labdarúgóként.

Kapcsolódó
A finneknek bejött, hogy megtalálták saját Dárdai Páljukat
Markku Kanevrának volt bőven ideje feltérképezni, mi lehet a válogatott útja a siker felé. A módszere sikeresnek bizonyult, egy ország imádja a professzort.

Visszavonulása után nem sokkal megszerezte a szükséges papírokat, és előbb egy iskolai focicsapathoz került, majd az U17-es válogatotthoz hívták pályaedzőnek. A HJK-nál és az FC Viikingitnél töltött rövid időszak után azonban végleg visszatért a szövetséghez, majd a korosztályokat végigjárva 2016-ban szövetségi kapitány lett.

Kanerva lényegében a Dárdai Pál-féle receptet alkalmazta: alaposan megszervezte a védelmet, egyszerű, de hatékony futballt követelt meg labdarúgóitól.

Játékosai csak professzorként emlegetik a szakembert, mert annyira közérthetően adja elő tervét, mintha csak előadást tartana. Ilyeneket tart is egyébként, a felkészülés része a futballelmélet is. Szó szerint megtanítja a válogatott tagjainak, hogy mit vár tőlük. A módszer bevált, a fiatal, rutintalan, de sikerre rettentően éhes csapat szépen lassan megtanulta Kanerva stratégiáját, ezzel együtt pedig az eredmények is megjöttek, így Finnország ott lehet az idei az Európa-bajnokságon.

Annyira megbecsülik őt a szövetségnél, hogy bármit is mond, annak súlya van. Nagyon hisz a fiatal játékosokban, teljesen összefogja a válogatott tagjait

– mondta Nelson.

Kanerva legnagyobb fegyvere azonban mégis a pedagógiai érzéke. A tanári évei során világossá vált, hogy hatni tud az emberekre, Svédországban pedig azt is megtanulta, a nehéz személyiségeket hogyan kell kezelni. Kétségtelenül ez is sokban segítette a válogatott eredményeinek fejlődését.

Orhan Cicek/Anadolu Agency/Getty Images Markku Kanerva munkában.

Minden edzői mesterfogás hiábavaló lett volna, ha nincs meg az alapanyag a munkához. Kanervának megvolt az a helyzeti előnye, hogy miután 2004-től fogva folyamatosan látta az utánpótlásban megforduló játékosokat, jól kiismerte az állományt és a lehetőségeket. Azonban legnagyobb örömére azt is láthatta, hogy fejlődik hazája futballja.

Az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) és a nemzetközi szövetség (FIFA) is több programot indított a 21. században, amellyel Finnország élni tudott. Több pályát is fűthetővé tettek, így a csapatok nem voltak kiszolgáltatva az időjárásnak, ezen felül pedig műfüves pályák is épültek. És ehhez jött még, hogy az edzői képzések színvonala is megugrott.

„Meglehetősen drága lett a gyerekek klubtagsága, de cserébe látványosan feljavult a képzés színvonala és az infrastruktúra is az elmúlt tíz évben” – mondta Nelson.

Ennek a fejlődésnek pedig meg is lett az eredménye: egyfelől a fejlesztéseknek hála képzettebb futballisták kerültek ki a csapatok utánpótlásából, akik hamar továbbléphetnek erősebb ligákba, és ezáltal még jobb játékosok válhatnak belőlük. Igaz, a finn klubok nemzetközi kupaszereplése emiatt nem tudott javulni. Másfelől viszont Kanerva a tájékozottságának köszönhetően azt is tudta, kit, mikor és hová érdemes beilleszteni a válogatottban. Utóbbiban főleg a „mikor” volt érdekes.

„Előfordult, hogy tudatosan halogatta egy-egy játékos meghívását, mert még nem volt készen a felnőttfocira. Marcus Forss például pont ilyen, még az U21-es válogatottban is alig szerepelt, de a közvélemény már a csapatba követelte.

Glen Kamarát mindig is a legképzettebb játékosnak tartották itthon, főleg az Arsenalban töltött évei miatt, de amíg nem játszott eleget a felnőtteknél, nem kapott meghívót

– magyarázza Nelson a válogatási elveket.

Pedig Finnország játéka nincs túlbonyolítva. Adott egy remek kapus Lukás Hradecky személyében, aki a Bayer Leverkusenben is bizonyítani tudott. Ő tekinthető a csapat egyik sztárjának, aki rendkívül sokat segít Kanervának a pályán, igazi vezéregyéniség, ráadásul remekül irányítja a védelmet.

Mellette a legnagyobb húzónév az a Teemu Pukki, aki tíz gólt lőtt az Eb-selejtezők alatt, aminél csak Eran Zahavi (11), Cristiano Ronaldo (11) és Harry Kane (12) talált be többször. A Norwichban idén 26 gólt szerző Pukki az a fajta lesipuskás csatár, aki jókor van jó helyen, és rendre be is lövi a helyzeteit.

Az ő esetleges sérülése komoly érvágás lenne, mivel a keretben nincs megfelelő helyettese. Hatalmas szerep juthat majd a csapatkapitánynak, Tim Sparvnak is, aki 34 évesen is meghatározó tagja a középpályának. Az ő feladata a játék szervezése és a támadások szűrése is.

Stanislav Vedmid/DeFodi Images via Getty Images Teemu Pukkinál csak hárman lőttek több gólt az Eb-selejtezőkön.

Kanerva két felálláshoz ragaszkodik, az egyik a klasszikus 4-4-2, a másik a 3-5-2, amit Marco Rossi is meghonosított a magyar válogatottnál. Ehhez a felálláshoz rendkívül koordináltnak kell lenni, de egyrészt Sparv és Hradecky a pályán belül segíti a társait, másrészt a válogatott kulcsemberei mind rutinos, harminc év fölötti futballisták.

Az északi csapat akkor lehet gondban, hogyha a felsorolt kulcsemberek közül egy vagy több kiesik, már 2018-ban is így tudta elkapni őket a magyar válogatott 2-0-ra. A Nemzetek Ligájában elért remek eredményekből merített önbizalommal vegyítve ez a taktika célravezetőnek bizonyult,

Finnország a selejtezőket hat győzelemmel és négy vereséggel zárta, de csoportmásodikként egyenes ágon jutott ki története első Európa-bajnokságára.

A százszázalékos Olaszország mellett a bosnyákok és a görögök tudták feltörni Kanerva csapatának védelmét, utóbbi ráadásul az utolsó fordulóban, amikor már biztos volt Finnország második helye. Ez a látványos siker is csak növelte a válogatott népszerűségét, Nelson szerint sosem volt még ennyire közel egymáshoz a jégkorong és a labdarúgás népszerűsége.

Óriási a lelkesedés a válogatottal kapcsolatban. Ez minden idők legnagyobb eredménye, és mindenki izgatott, hogy három év alatt ekkorát fejlődött a csapatunk. Az Eb halasztása rendkívül fájdalmas volt számunkra, mert így még egy évet kellett várnunk a tornára, de ennek ellenére sosem tudta még ennyire megközelíteni a foci népszerűsége a hokiét

A finnek csoportbeosztása ráadásul további bizakodásra adhat okot. A világbajnoki bronzérmes Belgium ellen nem számolhatnak pontokkal Kanerváék, azonban Dánia és Oroszország is bajban lehet, ha nem tudják feltörni a finn védelmet. Nelson szerint 3-4 pontot szerezhet a válogatott a B csoportban, ami talán elég lehet a nyolcaddöntős szerepléshez. Ez már több mint elég lenne a finn szurkolóknak.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik