Hírek sport

Bale-t nem izgatja, hogy nagyon rég nem rúgott gólt a válogatottban

NAOMI BAKER / POOL / AFP
NAOMI BAKER / POOL / AFP

Tizenegy mérkőzés óta nem szerzett gólt a walesi válogatottban az ország gólrekordere (92 találkozón 33 alkalommal volt eredményes), Gareth Bale, aki a 2016-os Európa-bajnokságon minden csoportmeccsen betalált.

Wales akkor egészen az elődöntőig jutott, most ez talán még nagyobb csoda lenne, mint öt éve. A csoportkört szombat délután kezdi meg a walesi csapat, amelynek Svájc lesz az első ellenfele.

„Csapatkapitányként vezetni a válogatottat egy nagy tornán, ez pályafutásom egyik fénypontja. Egy ideje nem sikerült gólt szereznem a csapatban, de egyáltalán nem aggódom emiatt. Ebben az időszakban hat-hét gólpasszom is volt, és amikor jól ment a góllövés, akkor is azt hangsúlyoztam, teljesen mindegy, hogy ki talál be, lényeg, hogy a csapat eredményes legyen” – nyilatkozta a 31 éves Bale, aki a Tottenhamben minden sorozatot számolva 16 gólt szerzett.

A walesi csapatban 2019 októberében volt utoljára eredményes a horvátok elleni, 1-1-es döntetlennel záruló Eb-selejtezőn.

A walesiek még Ryan Giggs vezetésével jutottak ki a tornára, éppen a magyar válogatott selejtezőcsoportjából, de a Manchester United legendájának exbarátnője bántalmazása miatt folyamatban lévő bírósági ügye van, így beugróként Robert Page irányít.

Wales és Svájc első egymás elleni meccsére készül nagy világversenyen, korábban hét alkalommal találkoztak egymással, ötször a svájciak nyertek, de a legutóbbi, 2011-es randevú után a walesiek lehettek boldogabbak.

A 15 órakor kezdődő mérkőzésről online tudósításban számolunk be a 24.hu Eb-oldalán.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik