„Életem egyik legszebb napja” – Fiola elérzékenyülve nyilatkozott a franciák elleni meccs után

A csapatot és a szurkolókat dicsérte a pontot érő gól szerzője.

A magyar labdarúgó-válogatott szenzációs eredményt ért el, miután 1-1-es döntetlent játszott a világbajnok franciákkal a Puskás Arénában. Vezettünk is ráadásul, Sallai Roland és Fiola Attila hozták össze a magyar gólt az első félidő hajrájában.

Kapcsolódó
Többé nem álom: pontot szereztünk a világbajnok ellen
Fiola Attila vezető góljára Antoine Griezmann válaszolt a franciák részéről.

Fiola a mérkőzés után az M4-nek nyilatkozva elérzékenyült, elsőre nem is tudott mit mondani, elcsuklott a hangja. Aztán így folytatta:

Az egész pályafutásom leforgott előttem, a családom és a barátok, akik mindig támogattak…

Nagyszerű csapatjátékkal nagyszerű eredményt értünk el! Büszke vagyok a csapatra és a szurkolókra. Életem egyik legszebb napja!” – mondta a gólszerző, aki arról is beszélt, hogy az első félidőben bátrabbak voltak, jobban is játszottak mint kedden, aminek meg is lett az eredménye. „Elképesztő volt a mai nap.”

„Edzéseken párszor gyakoroltuk ezt a figurát és most bejött! Mindenki kiadta magából a maximumot, szóval büszkék lehetünk magunkra. Most az utolsó 10 percben is koncentráltak maradtunk, megérdemeltük ezt az egy pontot” – nyilatkozta Sallai a mecccs után az M4-nek.

sofascore.com

A születésnapját tegnap előtt ünneplő Nagy Ádám arról beszélt, kicsit keserédes ez a döntetlen, jó lett volna három pontot szerezni. Így viszont ki-ki meccset játszhatnak majd Münchenben a németekkel.

Az UEFA Kleinheisler Lászlót választotta meg a mérkőzés legjobbjának, aki így már második alkalommal lett egy Eb-meccs legjobbja.

„Semmi veszítenivalónk nem volt úgy készültünk, hogy mindent bele kell adni, ha hibázunk, hibázunk. Vezettünk és végig meccsben voltunk, de örülök az egy pontnak. Mindez nagy erőt ad az utolsó csoportmérkőzésre” – mondta Kleinheisler.