Nem súlyos Kevin De Bruyne, a belgák sztárjának sérülése, így a csapattal marad a labdarúgó Európa-bajnokságon. Ezt Roberto Martinez szövetségi kapitány hétfőn, egy nappal a portugálok elleni 1-0-ra megnyert nyolcaddöntő után közölte.
De Bruynét a második félidő elején kellett lecserélni bokafájdalmak miatt, és félő volt, hogy a korábban is sérüléssel bajlódó játékos nem folytathatja az részben budapesti rendezésű tornát.
Martinez hozzátette: arról viszont még korai beszélni, hogy a játékos ott lehet-e az olaszok elleni pénteki negyeddöntőben Münchenben.
A nyolcaddöntő hajrájában Eden Hazardot is lecserélték, vele kapcsolatban is azt jelezte a kapitány, hogy a sérülése nem súlyos.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.