Franciaországot az Európa-bajnokság előtt a legnagyobb esélyesnek tartotta mindenki, de már a csoportkör alatt kiderült, hogy lehetnek gondjai a csapatnak. Lettek is, mert a németeket egy öngólnak köszönhetően verték, majd Magyarországgal és Portugáliával is döntetlen játszott a francia válogatott, amely ugyan a Svájc elleni nyolcaddöntőben 3-1-re is vezetett, végül tizenegyesekkel kikapott.
Azóta sorra jönnek a hírek az ilyen-olyan vitákról a csapat háza táján belülről és kívülről is. Eleinte az töltötte meg a francia médiát, hogy Adrien Rabiot édesanyja a lelátón összeszólalkozott Paul Pogba testvéreivel, majd Kylian Mbappé családjával is, de azóta sorra érkeznek az információk arról, hogy a játékosok is összezördültek egymással.
A Get French Football News foglalta össze egy tweetben, miket tudhatunk meg a francia újságokból:
- Rabiot az egyébként bombagólt szerző Pogbát kérte számon, mert szerinte nem tette oda magát védekezésben,
- Raphäel Varane Benjamin Pavardba kötött bele,
- Pavard is Pogba védekezését kritizálta, ebben a kérdésben pedig Varane is mellé állt.
Közben nagy kérdés, hogy mi lesz a szövetségi kapitány, Didier Deschamps sorsa. A csapattal 2018-ban világbajnoki címet nyert szakember szerződése a 2022-es vb végéig szól, a szövetség elnöke szerint nem mond le.
Kedden este röviden beszéltem vele, és az a benyomásom, hogy nem fog lemondani. Abban maradtunk, hagyunk egy hetet arra, hogy leülepedjenek a dolgok, és utána találkozunk, és megtárgyaljuk a helyzetet. Kielemezzük a meccseket, Didier népszerűségi mutatóit és a játékosokhoz való viszonyát is. Persze az is fontos, hogy legyen kedve és motivációja a folytatáshoz
– mondta az Europe rádióadónak Noël Le Graët. aki szerint nem szabad a pillanat hevében dönteni.