Hírek sport

Előkerült egy statisztika, amitől az olaszok bizakodhatnak Belgium ellen

Clive Brunskill/Getty Images
Clive Brunskill/Getty Images

Az Európa-bajnokság pénteken két negyeddöntős mérkőzésekkel folytatódik, magyar idő szerint kilenc órakor az egyik legkiélezettebbnek tűnő Belgium-Olaszország párharccal.

Ennek a mérkőzésnek a kapcsán előkerült egy ritka statisztika is, amely szerint Romelu Lukaku, a belgák elsőszámú gólfelelőse még soha nem lőtt gólt olyan meccsen, ahol Giorgio Chiellini és Leonardo Bonucci egyszerre állt vele szemben. Ez négy mérkőzés, amelyen gól nélkül maradt.

A háromgólos Lukaku mellett Kevin De Bruyne és Thorgan Hazard is veszélyt jelenthet az olasz kapura, bár előbbiről nem tudni, mennyit játszhat majd egy nyolcaddöntős sérülés miatt.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik