Élő Közvetítés

Öngól is kellett hozzá, de bedarálták az olaszok Törökországot

Andrew Medichini / POOL / AFP
Andrew Medichini / POOL / AFP
Az olasz labdarúgó-válogatott Törökország elleni 3-0-s győzelmével indult az Európa-bajnokság. Egy félidő szenvedés után egy öngólnak köszönhetően került előnybe Olaszország, amely aztán magabiztosan nyerte meg a meccset.

Ahogy azt már megszokhattuk a focieseményeken is, külön show-műsor indította az idei Eb-t, a római Olimpiai Stadionban Andrea Bocelli elénekelte a Nessun Dormát, majd előadták a torna hivatalos dalát is.

Aztán a mérkőzés olyan volt, mint sokszor a nyitómeccsek: az ugyan látszott, hogy a Roberto Mancini kinevezése óta átalakult, sokkal támadóbb szellemben játszó olasz csapat a jobb, de ez az eredményben nem köszönt vissza, igaz, a 36 éves Chiellini – akinek ez a negyedik Eb-je – fejesénél óriásit védett Cakir. A szünet előtt még volt egy kezezés a török tizenhatoson belül, VAR-ral is visszanézték, de nem ítéltek tizenegyest.

A második félidő elején vezetést szereztek az olaszok, Berardi erősen középre lőtt labdája Demiralról pattant a saját kapujába. Most először volt egy Eb első gólja öngól.

Mint később kiderült, ez el is döntötte a meccset. A 66. percben érett góllá az egyre fokozódó olasz nyomás, ekkor Spinazzola lövését még védte a kapus, de Immobile jó csatár módjára a lehető legjobb helyen állt és a kapuba lőtte a kipattanót.

Volt egy-két kósza török próbálkozás ezután, de azért látszott, hogy itt csoda kellene már csak a pontszerzéshez is. Aztán a török kapus hibája következett: pocsék előreívelését Berardi fülelte le, majd egy sakk-mattra játszott ellenakció végén Insigne helyezett okosan a kapuba, beállítva ezzel a 3-0-s végeredményt.

Még soha nem történt meg az Eb-ken, hogy az olaszok legalább három gólt szerezzenek egy meccsen.

Bár az Európa-bajnokság legfiatalabb keretével érkező Törökországban előzetesen benne volt akár egy meglepetés is – ne feledjük, vb-selejtezőn verték a hollandokat is nemrég –, ez nem az olaszok ellen jött ki. Mancini csapata egyébként már 28 veretlen mérkőzésnél jár sorozatban, 2018-ban kapott ki legutóbb.

Ebben a csoportban még Svájc és Wales szerepel, ők szombaton találkoznak egymással.

Jún. 11. Június 11. 21:00
Róma Olimpiai Stadion

Yusuf Yazici
Y. Yazici
46
Cengiz Ünder
C. Ünder
46
Alessandro Florenzi
A. Florenzi
46
Giovanni Di Lorenzo
G. Di Lorenzo
46
Merih Demiral
M. Demiral
53
Ciro Immobile
C. Immobile
66
Lorenzo Insigne
L. Insigne
79
Lorenzo Insigne
L. Insigne
81
Federico Chiesea
F. Chiesea
81
Ciro Immobile
C. Immobile
81
Andrea Belotti
A. Belotti
81
Domenico Berardi
D. Berardi
85
Federico Bernardeschi
F. Bernardeschi
85
Caglar Söyüncü
C. Söyüncü
88
Halil Ibrahim Dervisoglu
H. Dervisoglu
90
4-1-4-1
4-3-3
Ugurcan Cakir U. Cakir 23
Zeki Celik Z. Celik 2
Merih Demiral M. Demiral 3
Caglar Söyüncü C. Söyüncü 4
Umut Meras U. Meras 13
Okay Yokuslu O. Yokuslu 5
Kenan Karaman K. Karaman 9
Ozan Tufan O. Tufan 6
Yusuf Yazici Y. Yazici 11
Hakan Calhanoglu H. Calhanoglu 10
Burak Yilmaz B. Yilmaz 17
Gianluigi Donnarumma G. Donnarumma 21
Alessandro Florenzi A. Florenzi 24
Leonardo Bonucci L. Bonucci 19
Giorgio Chiellini G. Chiellini 3
Leonardo Spinazzola L. Spinazzola 4
Nicolo Barella N. Barella 18
Jorginho J. Jorginho 8
Manuel Locatelli M. Locatelli 5
Domenico Berardi D. Berardi 11
Ciro Immobile C. Immobile 17
Lorenzo Insigne L. Insigne 10

Olaszország felőrölte a törököket és könnyedén nyert

Az Európa-bajnokságon folytatódott az olasz labdarúgó-válogatott nagyszerű sorozata, a nyitó mérkőzésen végig nagy fölényben játszva 3-0-ra verte Törökországot, így sorozatban 28. összecsapásán maradt veretlen és kilenc meccs óta nem kapott gólt. A törökök az 53. percig jól védekeztek, akkor Demiral öngólt vétett, ezt toldotta még meg egy-egy góllal Immobile és Insigne.

0-3 Insigne

Cakir kapus egyszerűen az olaszokhoz rúgta a labdát, ebből három passz után Insigne került ziccerbe és nem is hibázott.

0-1 - öngól!

Berardi jobbról keményen középre lőtte a labdát, Demiral pedig el sem tudott volna ugrani, így az oldaláról a hálóba pattant a labda, öngól (0-1).

Hűha!

Váratlanul kontratámadáshoz jutottak a törökök, ha Cengiz Ünder nem áll meg egy pillanatra, akkor lehet, lendületből lefutotta volna a védőjét. Így viszont csak egy megpattanó lövésig jutott, de azt Donnarumma védte.

Cserék

Az olaszoknál Alessandro Florenzi ment le, és Giovanni Di Lorenzo állt be, a törököknél Yusuf Yazicit Cengiz Ünder váltotta.

Félidő

Egyelőre csalódás a meccs, az olaszoknál többet van a labda, a törökök foggal-körömmel bekkelnek.

Ennél csak jobb lehet a folytatás.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik