Élő Közvetítés

Nyolcvanszázalékos labdabirtoklással sem nyertek a spanyolok

Jose Manuel Vidal / POOL / AFP
Jose Manuel Vidal / POOL / AFP
Nem bírtak a spanyolok a svéd labdarúgó-válogatottal a labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második mérkőzésén.

A két csapat korábban 14 alkalommal találkozott egymással, a spanyolok hatszor, a svédek háromszor nyertek, öt mérkőzés pedig döntetlennel végződött.

Kapcsolódó
Rossi elárulta, kikkel támad majd Portugália ellen
A magyar kapitány tudja, hogy egy kis szerencsére is szükség lesz a jó eredmény eléréséhez.

Az első félidőt látva rájöhettünk, nem csak az örökmérleg mutat nagy spanyol fölényt. Az egyértelműnek tűnt, hogy a svédek nem akartak fejjel rohanni a falnak, ezért átadták a területet.

De Janne Andersson szövetségi kapitány nem lehetett nyugodt, ugyanis csapata beszorult a saját tizenhatosára. Abból pedig nem lehetett csak úgy kiszabadulni, és hát amikor a háló töri a játékosok hátát, az a kapus számára sem megnyugtató.

Szerencséjükre a spanyolok nem voltak a legélesebbek, így Dani Olmo és Morata is sorra hagyta ki a lehetőségeket. És amikor a Juventus csatára kihagyta a meccs ziccerét, akkor arra válaszul Isak megtette ugyanezt a másik oldalon – ez legalább akkora meglepetés volt, mint az, hogy Spanyolország 80:20 arányban birtokolta a labdát az első 45 percben.

A második félidőben folytatódott az idegőrlő spanyol mezőnyfölény, a nagy helyzetet azonban ismét a svédek hagyták ki: Isak ezúttal kiszolgálta Berget, de ő elrontotta az ordító ziccert.

A közönség is elégedetlen volt, mert a 66. percben lecserélt Moratát kifütyülte, úgy tűnt, a döbbenetes mezőnyfölényt bármikor elcserélték volna egy potya gólocskára.

Az eredmény azonban nem változott, a spanyolok és a svédek egy gól nélküli döntetlennel és egy-egy ponttal rajtoltak.

Jún. 14. Június 14. 21:00
Seville La Cartuja Stadion

Mikael Lustig
M. Lustig
55
Rodri
R. Rodri
66
Thiago Alcántara
T. Alcántara
66
Álvaro Morata
Á. Morata
66
Pablo Sarabia
P. Sarabia
66
Marcus Berg
M. Berg
69
Robin Quaison
R. Quaison
69
Alexander Isak
A. Isak
69
Viktor Claesson
V. Claesson
69
Ferran Torres
F. Torres
74
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
74
Dani Olmo
D. Olmo
74
Gerard Moreno
G. Moreno
74
Mikael Lustig
M. Lustig
75
Emil Krafth
E. Krafth
75
Kristoffer Olsson
K. Olsson
84
Jens Cajuste
J. Cajuste
84
Emil Forsberg
E. Forsberg
84
Pierre Bengtsson
P. Bengtsson
84
Koke
K. Koke
87
Fabián Ruiz
F. Ruiz
87
4-3-3
4-4-2
Unai Simón U. Simón 23
Marcos Llorente M. Llorente 6
Aymeric Laporte A. Laporte 24
Pau Torres P. Torres 4
Jordi Alba J. Alba 18
Koke K. Koke 8
Rodri R. Rodri 16
Pedri P. Pedri 26
Ferran Torres F. Torres 11
Álvaro Morata Á. Morata 7
Dani Olmo D. Olmo 19
Robin Olsen R. Olsen 1
Mikael Lustig M. Lustig 2
Marcus Danielson M. Danielson 24
Victor Lindelöf V. Lindelöf 3
Ludwig Augustinsson L. Augustinsson 6
Sebastian Larsson S. Larsson 7
Albin Ekdal A. Ekdal 8
Kristoffer Olsson K. Olsson 20
Emil Forsberg E. Forsberg 10
Marcus Berg M. Berg 9
Alexander Isak A. Isak 11

Nem hozott gólt a döbbenetes spanyol fölény

Nem bírtak a spanyolok a svéd labdarúgó-válogatottal a labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjának második mérkőzésén. A hazaiak hatalmas fölényben játszottak, ám a közel nyolcvanszázalékos labdabirtoklása ellenére Svédország is kihagyott két nagy ziccert .

Újabb spanyol helyzet

Jordi Alba meghúzta a bal szélen, a kemény középre lőtt labdát Sarabia nem tudta jól irányítani, Olsen kapus pedig védett.

Újabb váltások

Dani Olmo és Ferran Torres számára véget ért a meccs, jött Gerard Moreno és Mikel Oyarzabal.

Nagy blokk

Olmo lövése beakadhatott volna, de Danielson lábában elakadt a labda.

Spanyol csere...

Első cserék: Rodri és Morata helyére Thiago Alcántara és Pablo Sarabia állt be.

Újabb svéd ziccer

Az a vicc, hogy Svédország tud focizni!!! Csak nem értjük, miért nem akar. Ezúttal is Isak lépett ki,  három védőt befűzött a 16-oson belül, majd ziccerbe tette a labdát Bergnak, aki képtelen volt gólt szerezni.

Olmo-Olsen csata ismét

Még egy bomba a félidő végére, de Dani Olmo távoli lövését Olsen üggyel-bajjal védte.

Tréfarépa

Újabb aranyköpés az Aftonbladetből: „Az, ahogy Morata kihagyja a helyzetet, nem méltó a spanyol támadófutballhoz. Ez olyan, mintha Brage–Torsas mérkőzés lenne a Svéd Kupában.”

Ziccer a túloldalon is

Elképesztő helyzet a másik kapunál: Isak addig harcolt, amíg csak lövőhelyzetbe került az ötös sarkánál, Marcos Llorente a gólvonalon mentett, lábáról a labda a kapufára, onnan a kapus kezébe pattant.

Mit hagyott ki Morata?!

Őrület, mi maradt ki! Danielson nem találta el a labdát, Morata lecsapott rá, de 14 méterről abszolút ziccerben a kaput sem találta el.

Hulló falevél

Húsz százalék labdabirtoklással is akad helyzet, igaz, ez csak egy lecsúszott beadás volt: Lustig labdáját Unai Simón kapusnak kellett a léc fölé paskolnia.

Koke ismét

Rövid időn belül akár a második gólját is megszerezhette volna Koke, aki ezúttal egy balról jött beadásra robbant be, de közelről a léc fölé tüzelt.

Koke-próbálkozás

Koke került lövőhelyzetbe, de 10 méterről jobb külsővel úgy találta el a labdát, hogy az elkanyarodott a kaputól és úgy hagyta el az alapvonalat.

Döbbenet!

Az első 20 percben 80 százalék feletti (!) a spanyolok labdabirtoklása.

Hatalma Olsen-bravúr

Elég nagy védelmi hiba, hogy Dani Olmo ilyen tisztán fejelhetett, Olsen kapus óriásit védett.

Nem igazán sietünk

„Tíz perc, nem sok minden történt. Svédországnak igaza van, Spanyolország próbálkozik, mi nem igazán sietünk” – írta online közvetítésében a svéd Aftonbaldet.

Első lövés

A svédek nem nagyon jöttek még ki a kapujuk elől, az első lövést Dani Olmo eresztette meg, de jócskán a léc fölé durrantott.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik