Élő Közvetítés

Az Eb öngólja után indult be a spanyol henger, Lewandowskiék már most kizúgtak

Joaquin Arcos / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
Joaquin Arcos / ANADOLU AGENCY / Anadolu Agency via AFP
A már korábban továbbjutó, de azért Lengyelországot is legyőző Svédország mellett Spanyolország lépett tovább a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokság E csoportjából. Robert Lewandowski duplája édeskevés volt, míg Luis Enrique csapata egy tizenegyest is kihagyott, de aztán egy öngólnak köszönhetően beindult és végül a földbe döngölte Szlovákiát. A meccsek alakulásának köszönhetően már az is biztos, hogy Ukrajna is ott lesz a 16 között.

Svédország – Lengyelország 3-2

A svédek már korábban bebiztosították helyüket a legjobb 16 között, de hogy mennyire nem vették félvállról a meccset azt jól jelzi, hogy már a második percben betaláltak. Sőt, Emil Forsberg gólja az Eb-k történetének második leggyorsabb gólja volt. A lengyelektől az első félidőben természetesen Robert Lewandowski járt a legközelebb a gólhoz, az első félidőben egy szöglet után kétszer fejelt a lécre.

Az első félidő további része kevésbé volt szórakoztató, de aztán a fordulást követően megvillantak a csapatok:

  • előbb Forsberg duplázta meg az előnyt,
  • majd Lewandowski varázsolta a kapuba a labdát.

Ezután a lengyelek újra a kapuba találtak, de lesről, így helyesen nem adták meg ezt a gólt. Lewandowski aztán szerzett egy szabályosat, de aztán a svédek lőttek még egyet. A mezőny legjobb csatárával érkező lengyelek egyetlen pontot szerezve, csoportutolsóként estek ki.

Jún. 23. Június 23. 18:00
Szentpétervár Krestovsky Stadion

Emil Forsberg
E. Forsberg
2
Marcus Danielson
M. Danielson
10
Tymoteusz Puchacz
T. Puchacz
46
Przemyslaw Frankowski
P. Frankowski
46
Robin Quaison
R. Quaison
55
Dejan Kulusevski
D. Kulusevski
55
Emil Forsberg
E. Forsberg
59
Robert Lewandowski
R. Lewandowski
61
Kamil Józwiak
K. Józwiak
61
Jakub Swierczok
J. Swierczok
61
Alexander Isak
A. Isak
68
Marcus Berg
M. Berg
68
Mikael Lustig
M. Lustig
68
Emil Krafth
E. Krafth
68
Mateusz Klich
M. Klich
73
Kacper Kozlowski
K. Kozlowski
73
Grzegorz Krychowiak
G. Krychowiak
74
Emil Forsberg
E. Forsberg
78
Viktor Claesson
V. Claesson
78
Grzegorz Krychowiak
G. Krychowiak
78
Przemyslaw Placheta
P. Placheta
78
Kamil Glik
K. Glik
83
Robert Lewandowski
R. Lewandowski
84
Viktor Claesson
V. Claesson
94
4-4-2
3-4-2-1
Robin Olsen R. Olsen 1
Mikael Lustig M. Lustig 2
Victor Lindelöf V. Lindelöf 3
Marcus Danielson M. Danielson 24
Ludwig Augustinsson L. Augustinsson 6
Sebastian Larsson S. Larsson 7
Kristoffer Olsson K. Olsson 20
Albin Ekdal A. Ekdal 8
Emil Forsberg E. Forsberg 10
Robin Quaison R. Quaison 22
Alexander Isak A. Isak 11
Wojciech Szczesny W. Szczesny 1
Bartosz Bereszynski B. Bereszynski 18
Kamil Glik K. Glik 15
Jan Bednarek J. Bednarek 5
Kamil Józwiak K. Józwiak 21
Grzegorz Krychowiak G. Krychowiak 10
Mateusz Klich M. Klich 14
Tymoteusz Puchacz T. Puchacz 26
Karol Swiderski K. Swiderski 11
Piotr Zielinski P. Zielinski 20
Robert Lewandowski R. Lewandowski 9

Szlovákia – Spanyolország 0-5

Miközben a szlovák csapat egy karnyújtásnyira volt a továbbjutástól, addig a spanyoloknak minimum egy pont kellett ehhez. Persze az hamar látszott, hogy osztálykülönbség van a csapatok között, Álvaro Morata tizenegyesével pedig már korán meglehetett volna a vezetést, csakhogy a csatár lövését védte Dubravka. De milyen a kapussors, a 30. percben egy lécről felpattanó labda csapta be Dubravkát, aki a saját kapujába ütötte a lasztit.

Ez láthatóan megrogyasztotta a szlovák csapatot, az Eb előtt honosított Aymeric Laporte még a félidő hajrájában megduplázta az előnyt. Pablo Sarabia aztán a második félidőben növelte tovább az előnyt, hogy aztán a csereként beállt Ferran Torres gólt sarkazzon, majd Juraj Kucka szerezzen öngólt (ez már a nyolcadik volt az Eb-n!), így Spanyolország kiütéses győzelemmel jutott a nyolcaddöntőbe. A szlovák válogatottban kezdőként 69 percet játszott Róbert Mak, a Ferencváros játékosa.

A méretes szlovák zakó egyébként azt is jelenti, hogy az eddig nem túl sokat mutató Ukrajna is ott lesz a nyolcaddöntőben, mivel a csoportharmadikok között megelőzi a finneket és Szlovákiát is.

Jún. 23. Június 23. 18:00
Seville La Cartuja Stadion

Ondrej Duda
O. Duda
12
Martin Dúbravka
M. Dúbravka
30
Sergio Busquets
S. Busquets
40
Aymeric Laporte
A. Laporte
48
Ondrej Duda
O. Duda
46
Michal Duris
M. Duris
46
Jakub Hromada
J. Hromada
46
Stanislav Lobotka
S. Lobotka
46
Pablo Sarabia
P. Sarabia
56
Jordi Alba
J. Alba
60
Álvaro Morata
Á. Morata
66
Ferran Torres
F. Torres
66
Ferran Torres
F. Torres
67
Róbert Mak
R. Mak
69
Vladimir Weiss
V. Weiss
69
Lukas Haraslín
L. Haraslín
69
Tomás Suslov
T. Suslov
69
Sergio Busquets
S. Busquets
71
Thiago Alcántara
T. Alcántara
71
Eric García
E. García
71
Pau Torres
P. Torres
71
Juraj Kucka
J. Kucka
71
Gerard Moreno
G. Moreno
77
Adama Traoré
A. Traoré
77
César Azpilicueta
C. Azpilicueta
77
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
77
Marek Hamsík
M. Hamsík
90
László Bénes
L. Bénes
90
Milan Skriniar
M. Skriniar
94
4-2-3-1
4-3-3
Martin Dúbravka M. Dúbravka 1
Peter Pekarik P. Pekarik 2
Lubomir Satka L. Satka 5
Milan Skriniar M. Skriniar 14
Tomas Hubocan T. Hubocan 15
Juraj Kucka J. Kucka 19
Jakub Hromada J. Hromada 25
Lukas Haraslín L. Haraslín 18
Marek Hamsík M. Hamsík 17
Róbert Mak R. Mak 20
Ondrej Duda O. Duda 8
Unai Simón U. Simón 23
César Azpilicueta C. Azpilicueta 2
Eric García E. García 12
Aymeric Laporte A. Laporte 24
Jordi Alba J. Alba 18
Koke K. Koke 8
Sergio Busquets S. Busquets 5
Pedri P. Pedri 26
Pablo Sarabia P. Sarabia 22
Álvaro Morata Á. Morata 7
Gerard Moreno G. Moreno 9

Az Eb öngólja után indult be a spanyol henger, Lewandowskiék már most kizúgtak

A már korábban továbbjutó, de azért Lengyelországot is legyőző Svédország mellett Spanyolország lépett tovább a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokság E csoportjából. Robert Lewandowski duplája édeskevés volt, míg Luis Enrique csapata egy tizenegyest is kihagyott, de aztán egy öngólnak köszönhetően beindult és végül a földbe döngölte Szlovákiát.

Az öngól:

KO!

Kucka öngóljának könyvelik el (meglepődünk?), de a csereként az imént beállt Pau Torres is rengeteget tett azért, hogy már öt góllal vezetnek a spanyolok.

A svéd kapuban a labda, de...

Nincs lengyel egyenlítés. Swierczok passzolta be a labdát az ötösről, de egyértelműen lese nvolt, csak egy fél pillanatra örülhettek a lengyelek.

Mégsem dőlt el?

Mi van itt? Gyors gólváltás! Most a lengyelek vezettek egy kontrát, Lewandowski kapott egy kiugratást, a tizenhatos sarkánál befelé tolta a labdát, majd a hosszú felsőbe zúdította a labdát. Szép gól!

Eldől a másik meccs is?

Úgy tűnik! Egy gyors kontrát vitt végig Kulusevski, tökéletesen vette észre Forbsgerget, aki egy szép lövéssel és góllal zárta le az akciót.

Spanyolok eldöntik!

Ha nem történik valami csoda, Szlovákia számára ennyi volt az Európa-bajnokság. Alba tette középre a labdát a bal szélről, Sarabia pedig tökéletesen ért bele, így már három gól a különbség.

Lewandowski a földön!

A svéd tizenhatoson belül vitték le, de alighanem az volt a helyes ítélet, hogy nem ítéltek tizenegyest. A csatár ettől még nem boldog.

Szünet mindkét pályán

Eddig eléggé úgy fest, hogy Spanyolország lép tovább ebből a csoportból Svédország mellett a nyolcadöntőbe és más nem. A lengyelek egy félidőre vannak attól, hogy látványosan leszerepeljenek az Eb-n. Szusszanás.

Kettővel vezetnek a spanyolok!

Ez is kissé furcsa gól volt, ugyanis egy szöglet után megvolt a szlovákoknak a labda, csakhogy nem tudtak felszabadítani. A nagy kavarodás végén aztán Moreno adta be a labdát, az Eb előtt honosított Laporte pedig okosan fejelt a felsőbe. Spanyolország 45 percre a nyolcaddöntőtől.

Egy hajmeresztő statisztika jöhet?

Már hét öngól volt ezen az Eb-n, ez annyi, mint ami 2000-ben (1), 2004-ben (2), 2008-ban (0), 2012-ben (1) és 2016-ban (3) esett összesen.

Az hogy maradt ki???

Semmi nem jön össze a lengyeleknek ezen az Eb-n? Egyelőre úgy néz ki. Egy szöglet után

Lewandowski konkrétan kétszer fejelt a lécre.

Elképesztő.

Főszerepben a VAR, majd Morata!

Tizenegyeshez jutott Spanyolország! Koke lábába rúgott bele a felszabadítani igyekvő Hrobada, a játékvezető elsőre nem fújt, de aztán a fülére szóltak, megnézte, a mészpontra mutatott. Morata állt a labda mögé és… (dobpergés)

kihagyta!

Csakúgy, mint a lengyelek ellen, csak most a szlovák kapus védett, nem a kapufa hárított.

Meglepő, de

Még csak 54 százalékban van a labda a spanyoloknál, pedig a 70-85-höz vagyunk szokva ezen az Európa-bajnokságon.

Vezet Svédország!

Ennyit a lengyel álmokról? Mindössze a második percben jár a mérkőzés, és már hátrányban! A lengyel védők szabálytalanul sem tudták megállítani a svéd támadást, Forsberg pedig ballal kilőtte a hosszú alsót!

Megy a két meccs!

Minden bedobást és szögletet nem fogunk leírni, de azért a legfontosabb történések érkeznek majd MINDKÉT mérkőzésről. Lássuk!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik