Élő Közvetítés

Thriller az Eb-n: Spanyolország tizenegyesekkel jutott elődöntőbe

Dmitri Lovetsky / POOL / AFP
Dmitri Lovetsky / POOL / AFP
A spanyol labdarúgó-válogatott elődöntőbe jutott az Európa-bajnokságon. Luis Enrique csapata vezetett, de a svájciak kiegyenlítettek, majd úgy is kihúzták tizenegyesekig, hogy a 77. perctől emberhátrányban játszottak. A büntetőknél összesen öten rontottak, az idegek harcát a spanyolok bírták jobban.

Svájc válogatottja már azzal története legjobb Eb-szereplését érte el, hogy a világbajnok franciákat 3-1-es hátrányból fordítva, tizenegyesekkel legyőzve bejutott a negyeddöntőbe. Ott aztán az a Spanyolország jött szembe, amely az ezt megelőző két mérkőzésén összesen tíz gólt szerzett – a horvátokat hosszabbításban verte 5-3-ra a nyolcaddöntőben.

Hamar gólt szerzett a spanyol csapat a szentpétervári mérkőzésen, egy szöglet után Jordi Alba lövésébe nyúlt bele rosszul az eltiltott Xhakát helyettesítő Zakaria, így már a 8. percben megvolt a spanyol előny.

Öngólként könyvelték el, ami a tizedik volt ezen az Eb-n, ez több, mint ami a korábbi tizenöt kontinenstornán esett összesen (9).

A svájciak a félidő második felére kezdtek életjeleket mutatni, azonban komoly helyzetet nem igazán tudtak kialakítani, a spanyolok pedig kontrollálták a meccset. Nem tett jót a mérkőzésnek a korai spanyol gól.

56 percet kellett várni arra, hogy Svájc először közel járjon a gólhoz. Egy szöglet után Zakaria fejelte el a labdát keresztbe a spanyol kapu előtt, centikkel tévesztette el az alsó sarko. Simón higgadtan nézte mindezt, de azért komoly lehetőség volt. Eddigre Luis Enrique már kettőt is cserélt, hiába vezetett a csapata, elégedetlennek tűnt a spanyol kapitány.

A 68. percben aztán már semmi nem mentette meg a spanyolokat. Egy beadást Laporte még lefülelt, azonban tisztázása Torrest találta el, akiről a labda Freuler elé pattant, ő megjátszotta Shaqirit, a csapatkapitány a kapufa segítségével egyenlített ki. Nem volt érdemtelen a svájci gól.

Innentől kezdve a svájciak tűntek lendületesebbnek, a spanyolok annyira leültették magukat, hogy újra fel kellett pörögniük, de ez lassan ment. Jött aztán egy érdekes helyzet, mert bár Freuler belépője elsőre durvának tűnt, a visszajátszások alapján biztosan vitatéma lesz majd, hogy azonnali piros lapot kapott. Hiába azonban az emberelőny, kicsit ötlettelenül adogatott Spanyolország, miközben az ellenfél kontráiban ott volt a veszély.

A rendes játékidő végül nem hozott döntést, a hosszabbítás első félideje pedig a svájci kapusról, Sommerről szólt, aki több látványos védést bemutatva őrizte a döntetlent. A második félidőben már tényleg végig a svájci kapu előtt zajlott a játék, de vagy a védelem, vagy Sommer állta a labda útját, így ezen a meccsen is tizenegyesekre kényszerítette ellenfelét Svájc.

A tizenegyespárbaj elképesztő fordulatokat hozott. A spanyol csapatkapitány, Busquets kapásból a kapufára lőtt, de aztán végül svájci oldalon hárman rontottak, a spanyoloktól meg csak ketten – főszerepben voltak a kapusok, Simón kétszer, Sommer egyszer védett –, így végül Luis Enrique csapata jutott be a négy közé, ahol majd a belga-olasz meccs győztese következik.

Spanyolország kapcsán azért meg kell jegyezni, hogy egyébként elég változatosan tud játszani, de képes rémesen kihasználni a helyzeteit, függetlenül attól, hogy a szlovákokat és a horvátokat is sikerült megszórni. Az viszont jó hír, hogy korábban öt olyan csapat volt, amely egy Eb-n belül kétszer is túlórában jutott tovább, mindegyik megnyerte később a tornát. A mostani spanyol a hatodik ilyen válogatott.

És még egy statisztika: Spamyolországnak több passza volt ezen a mérkőzésen, mint a magyar válogatottnak a csoportkör három találkozóján összesen.

Júl. 2. Július 2. 18:00
Szentpétervár Krestovsky Stadion
Negyeddöntő
1:3

Denis Zakaria
D. Zakaria
8
Breel Embolo
B. Embolo
23
Ruben Vargas
R. Vargas
23
Pablo Sarabia
P. Sarabia
46
Dani Olmo
D. Olmo
46
Álvaro Morata
Á. Morata
54
Gerard Moreno
G. Moreno
54
Silvan Widmer
S. Widmer
67
Xherdan Shaqiri
X. Shaqiri
68
Remo Freuler
R. Freuler
77
Xherdan Shaqiri
X. Shaqiri
81
Djibril Sow
D. Sow
81
Haris Seferovic
H. Seferovic
82
Mario Gavranovic
M. Gavranovic
82
Koke
K. Koke
91
Marcos Llorente
M. Llorente
91
Steven Zuber
S. Zuber
92
Christian Fassnacht
C. Fassnacht
92
Aymeric Laporte
A. Laporte
93
Ferran Torres
F. Torres
91
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
91
Silvan Widmer
S. Widmer
100
Kevin Mbabu
K. Mbabu
100
Denis Zakaria
D. Zakaria
101
Fabian Schär
F. Schär
101
Pau Torres
P. Torres
113
Thiago Alcántara
T. Alcántara
113
Pedri
P. Pedri
119
Rodri
R. Rodri
119
Mario Gavranovic
M. Gavranovic
11
Dani Olmo
D. Olmo
11
Gerard Moreno
G. Moreno
11
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
11
3-4-1-2
4-3-3
Yann Sommer Y. Sommer 1
Nico Elvedi N. Elvedi 4
Manuel Akanji M. Akanji 5
Ricardo Rodríguez R. Rodríguez 13
Silvan Widmer S. Widmer 3
Denis Zakaria D. Zakaria 6
Remo Freuler R. Freuler 8
Steven Zuber S. Zuber 14
Xherdan Shaqiri X. Shaqiri 23
Breel Embolo B. Embolo 7
Haris Seferovic H. Seferovic 9
Unai Simón U. Simón 23
César Azpilicueta C. Azpilicueta 2
Aymeric Laporte A. Laporte 24
Pau Torres P. Torres 4
Jordi Alba J. Alba 18
Koke K. Koke 8
Sergio Busquets S. Busquets 5
Pedri P. Pedri 26
Ferran Torres F. Torres 11
Álvaro Morata Á. Morata 7
Pablo Sarabia P. Sarabia 22

Mi is jól ismerjük a sporit

A 36 éves Michael Oliver fújja majd a sípot a mérkőzésen, a magyar-franciát is ő vezette ezen az Eb-n, amiről elég jó emlékeink vannak, mégiscsak 1-1-et játszottunk az aktuális világbajnokkal. 2010 óta a Premier League-keret tagja, lenyomott már két FA Kupa-döntőt is karrierje során. A helyszín egyébként Szentpétervár.

Kirill KUDRYAVTSEV / POOL / AFP

Luis Enrique nem kockáztat

Az Eb soorán a horvátok elleni meccsen volt először, hogy farmerban dirigált az oldalvonal mellől, és hát mondjuk ki: majdnem baj lett belőle. Spanyolországban egyébként állandó téma a kapitány öltözéke.

KIRILL KUDRYAVTSEV / POOL / AFP

Hova tegyük Svájcot?

Svájcra hajlamosak vagyunk úgy tekinteni mindig, mint egy kellemetlenkedő kiscsapat, amely bárki dolgát megnehezíti. Csakhogy a legutóbbi négy nagy tornáján (a mostanit is beleértve) továbbjutott a csoportkörből, ott volt az elmúlt négy vébén és a legutóbbi öt Eb-ből négyen is. Ez azért nem feltétlen egy kiscsapat eredménysora.

Nem ismeretlen egymásnak a két csapat

Ez lesz már a két válogatott 16. találkozója. Az elsőt még 1925-ben játszották, Spanyolország nyert, amely jobban is áll a párharcban, nem is kicsit:

16 győzelem mellett öt döntetlen és mindössze egy svájci siker a mérleg.

Talán már keveseknek ugrik be, de utóbbi a 2010-es világbajnokság első csoportkörében volt, Fernandes gólja döntött. Svájc aztán tovább sem jutott a csoportból, a spanyolok pedig megnyerték a vébét.

Nagy hiányzó svájci oldalon

MARKO DJURICA / POOL / AFP

A franciák elleni mérkőzésen elég extra teljesítményt nyújtott Granit Xhaka, egyesek odáig mentek, hogy az Eb-k történetének egyik legjobbját. Most sárga lapjai miatt hiányzik majd a csapatkapitány, Denis Zakaria helyettesíti majd – vagy legalábbis próbálja. Svájci oldalon ez az egy változás van.

A spanyoloknál már két csere is történt a horvátok elleni kezdőhöz képest, ráadásul a védelemben, ami árulkodó Luis Enrique véleményéről az előző meccs kapcsán. A nyolcaddöntőn kiválóan beszálló Pau Torres, valamint Jordi Alba került be, Eric García és José Gaya pedig a padra ült.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik