Szoboszlai: Ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés

Marco Rossi szerint ha ilyen állapotban beteszi a keretbe, veszélybe sodorta volna az egész pályafutását.
Kapcsolódó cikkek

Szoboszlai Dominik nagyon fog szurkolni a csapatnak a következő hetekben, és arra fog koncentrálni, hogy a lehető leghamarabb ismét teljesen egészséges legyen – erről az RB Leipzig középpályása az Mlsz.hu portálnak beszélt.

Kapcsolódó
Hivatalos a Rossi-keret, Szoboszlai tényleg lemarad az Eb-ről
A lipcseiek középpályása mellett a Puskás Akadémia kapusa, Tóth Balázs és a felcsútiak védője, Spandler Csaba maradt ki.

„Ha azt mondom, sajnálom, az nem írja le azt a csalódottságot, amit most érzek. Az elmúlt napokban az egészségügyi stábbal közösen mindent megtettünk annak érdekében, hogy a szűk keretnek is tagja lehessek. Ugyanakkor bármennyire is nehéz ezt megélni, ez volt az egyetlen felelősségteljes döntés.

Jelenleg az a legfontosabb, hogy a csapat jól szerepeljen az Eb-n, én pedig mihamarabb teljesen felépüljek, és szeptemberben már biztosan számíthasson rám a szövetségi kapitány

– fogalmazott Szoboszlai.

A szövetség hivatalos honlapján Szilas Ádám csapatorvos úgy fogalmazott, pár nap alatt egyértelművé vált, hogy a fiatal játékos nem lesz játékra alkalmas állapotban az Európa-bajnokságra.

„Érkezése után a lehető legalaposabban felmértük Dominik állapotát, illetve az edzéseken is csak nagyon korlátozott ideig, és minimális terhelés mellett vehetett részt. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy az Eb-n számíthasson rá a szakmai stáb, de a meccsterhelés töredékének megfelelő feladatok is megterhelők voltak számára, ami ellehetetleníti a lehetőségét annak, hogy június közepén akár csak rövid időre is bevethető legyen.”

Marco Rossi az ausztriai sajtótájékoztatón azt mondta, számára fájdalmas, hogy a válogatott legnagyobb tehetsége nem játszhat az Eb-n.

„Az utolsó percig reménykedtem, hogy ott lehet a szűk keretben. De számítottam erre az eshetőségre is. Mivel számítottam rá, nem ért annyira váratlanul. Pár edzés után a fizikális adatok és paraméterek alapján látszott, hogy nincsen rendben.

Ha ilyen állapotban meghívtam volna, veszélybe sodortam volna az egész pályafutását. Ezt nem tehettem meg sem szövetségi kapitányként, sem mint emberként.

A magyar válogatott június 4-én Ciprussal, június 8-án Írországgal játszik felkészülési meccset, majd az Eb-n sorrendben Portugáliával (június 15., Puskás Aréna), Franciaországgal (június 19., Puskás Aréna), valamint Németországgal (június 23., München) találkozik.

A magyar labdarúgó-válogatott Eb-kerete:

kapusok: Bogdán Ádám (Ferencváros), Dibusz Dénes (Ferencváros), Gulácsi Péter (RB Leipzig)

védők: Bolla Bendegúz (Fehérvár), Botka Endre (Ferencváros), Fiola Attila (Fehérvár), Kecskés Ákos (Lugano), Lang Ádám (Omonia), Lovrencsics Gergő (Ferencváros), Szalai Attila (Fenerbahce), Willi Orbán (RB Leipzig)

középpályások: Cseri Tamás (Mezőkövesd), Gazdag Dániel (Philadelphia Union), Holender Filip (Partizan), Kleinheisler László (NK Osijek), Nagy Ádám (Bristol City), Nego Loic (Fehérvár), Schäfer András (DAC), Sigér Dávid (Ferencváros)

csatárok: Hahn János (Paks), Nikolics Nemanja (Fehérvár), Sallai Roland (Freiburg), Schön Szabolcs (FC Dallas), Szalai Ádám (Mainz), Varga Kevin (Kasimpasa), Varga Roland (MTK )