A harmadosztályból is leigazolta volna a Barca, de nemet mondott

1964-ben sem változtatott az Európa-bajnoki lebonyolításon az Európai Labdarúgó Szövetség, azaz maradt az oda-visszavágós, egyenes kieséses rendszer, a végén egy négyes döntővel. Annyi különbség akadt, hogy 17 helyett már 29 válogatott nevezett, igaz, a sorsolást követően a görögök vissza is léptek, mert nem akartak játszani a rossz szomszédi viszont ápoló Albániával.

Kapcsolódó

A Real-elnök a fél szovjet válogatottat szerződtette volna az Eiffel-torony tetején

Henri Delaunay megálmodta, de csupán 33 évvel később lett valósággá a labdarúgó Európa-bajnokság.

Olyan neves csapatok is megjelentek, mint Anglia, Olaszország és Svédország. Előbbit már Alf Ramsey irányította, akit az 1962-es chilei világbajnokság nyolcaddöntős veresége után kiutált és végül lemondott Walter Winterbottom helyére ültettek le. Ramsey 1962 októberében már szövetségi kapitány volt, de csak papíron, hivatalosan 1963 májusában vette át a munkát, mert úgy vélte, nem illendő a klubmunka, az Ipswich Town irányítása mellett máshol is dolgozni…

Azok után, hogy kijelentette, 1966-ban megnyerik a hazai vébét, elég nagy csalódás volt, hogy az Eb-n már a nyolcaddöntőben kiestek a franciák ellen (1-1, 2-5)

Az olaszok a nyolcad-, a svédek a negyeddöntőben búcsúztak, mindkettőt a szovjetek búcsúztatták.

Luxemburgi és dán bravúr

A sorozat bombameglepetését egy nagyhercegség szenzációs szereplése jelentette. Luxemburg sohasem számított nagyhatalomnak (sőt…), 1963-ban mégis alaposan kitett magáért. Ki tudja, miért, de az első körben erőnyerőként nem játszott, majd Hollandiát 3-2-es összesítéssel búcsúztatta. A nyolc között következett Dánia, és két újabb döntetlen (3-3, 2-2), így harmadik mérkőzésre került sor, amelyet már a dánok behúztak. Persze könnyű dolguk volt, hiszen akadt egy olyan csatáruk, mint a hellerupi Ole Madsen, ő szerezte a három meccs mind a hat dán találatát.

Persze a dán remeklés is meglepetés volt: noha az 1908-as és az 1912-es olimpián is ezüstérmet szerzett a válogatott, jó időre teljesen eltűnt. Aztán az 1948-as olimpián bronzot, 1960-ban pedig újra ezüstérmet nyert, az 1964-es Európa-bajnokságon pedig egy elképesztően szerencsés sorsolásnak köszönhetően – Málta, Albánia és Luxemburg legyőzésével – egészen az elődöntőig menetelt.

De ahogy Jonathan Wilson fogalmazott Futballforradalmak című könyvében, a játék fejlődése csak a profizmust tiltó törvények 1971-es eltörlését követően indult meg igazán.

Magyar menetelés

Az 1964. június 17-21-i spanyolországi végjátékra a négy évvel korábbi válogatottak közül csak a szovjetek jutottak be, de nagy örömünkre ott voltak a Baróti Lajos vezette magyarok. És ha már bejutottak, nem is maradtak érem nélkül.

A csapat az első körben Walest verte ki (3-1, 1-1), aztán az NDK elleni idegenbeli 2-1-es siker nagyon kellett, mert így a hazai 3-3 is elegendőnek bizonyult a továbbjutáshoz. A nyolc között a franciákat már kettős győzelemmel sikerült búcsúztatni (3-1, 2-1).

Baróti nagyszerűen ötvözte a rutint és a fiatalságot, a keretben még ott voltak az öregebb játékosok, Mátrai Sándor, Fenyvesi Máté és Sándor Károly, az erejük teljében lévő klasszisok, Rákosi Gyula, Novák Dezső, Göröcs János és Albert Flórián, de már kulcsszerep hárult a 20 éves Bene Ferencre és a 19 évesen a négyes döntőben debütáló Varga Zoltánra.

Franco is elégedett lehetett

Az elődöntőben aztán hiába védett szenzációsan Szentmihályi Antal, és mentette hosszabbításra a meccset a 85. percben Bene Ferenc, a ráadásban Amancio, a Real Madrid szélsője eldöntötte a meccset (1-2).

A harmadik helyért Dánia volt az ellenfél, Baróti kapitány pedig úgy döntött, felforgatja a csapatot. A frissítés jót tett, ugyan Bene gólját a 82. percben Carl Berthelsen kiegyenlítette, a hosszabbításban Novák két gólja bronzérmet ért (3-1)

A döntőt a szovjetek és a spanyolok vívták, Franco tábornok egy finálét már mégsem bojkottálhatott, és végül elégedetten nézte, ahogy Jesús María Pereda és Galimzjan Huszainov korai gólváltását követően Marcelino a 84. percben megszerezte a győztes gólt.

Ahogy Jonathan Wilson fogalmazott Futballforradalmak című könyvében, a hatvanas évek elején az egész világ, így a Szovjetunió is a 4–2–4 felé fordult. De Gavriil Kacsalin a váltást olyan gyorsan akarta véghezvinni, hogy az a ’62-es világbajnokságon a korai, negyeddöntőbeli búcsúhoz vezetett. Utódja, Konsztantyin Beszkov pedig bár továbbra is azt hirdette, hogy 4–2–4-et játszik a csapatával, a tizennyolc hónapnyi kapitánykodása alatt végig WM-rendszerben küldte pályára csapatát.

De José Villalonga kapitány is ezt favorizálta a José Ángel Iribar – Feliciano Rivilla, Ferran Olivella, Isacio Calleja – Ignacio Zoco, Josep Maria Fusté – Jesús María Pereda, Luis Suárez – Amancio Amaro, Marcelino Martínez, Carlos Lapetra összeállítással.

Villalonga sokkal kisebb karriert futott be, mint amire tehetsége predesztinálta: az Eb-győzelem mellett a Real Madridot két BEK-, az Atlético Madridot egy KEK-sikerre vezette, de az 1966-os sikertelen vb-szereplés után visszavonult. Utána már csak az edzőképzésben dolgozott 53 évesen szívinfarktusban bekövetkezett haláláig.

Amit viszont gyakran elmondanak vele kapcsolatban, hogy nagyon tudta fanatizálni a játékosait. Jesús María Pereda így emlékezett vissza a szovjetek elleni Eb-döntő taktikai megbeszélésére.

Villalonga felrajzolt a homokba egy futballpályát, kövekkel ábrázolt bennünket, fenyőtobozokkal pedig a Szovjetuniót. Azt mondta, hogy a kövek erősebbek, mint a tobozok, ezért fogunk nyerni.

Öt érdekesség az 1960-as Eb-ről

• A spanyol irányító, Luis Suárez lett az első játékos, aki ugyanebben az évben megnyerte az Európa-bajnokságot és a Bajnokcsapatok Európa Kupáját – utóbbit az Interrel.
• A fentebb már említett Ole Madsen 11 gólt szerzett a selejtezőben, a négyes döntőben azonban már nem volt eredményes. A dán harmadosztályú (!) Hellerup IK játékosát a Barcelona szerződtette volna, de visszautasította a lehetőséget a válogatott miatt, amelyben 1958 és 1969 között 50 meccsen 42-szer volt eredményes. A nemzeti csapatban ugyanis csak amatőr játékosok játszhattak.
• Luxemburg fantasztikus sorozata nem hozott fellendülést az országban, a válogatott a hollandok 1963. október 30-i legyőzését követően legközelebb 1995. február 22-én tudott Eb-selejtezőt nyerni, akkor Málta ellen idegenben.
• Amikor Spanyolország 1968 áprilisában megnyerte az Eurovíziós Dalfesztivált, az első olyan ország lett, amely egy időben birtokolta az Eb- és az Eurovízió-címet.
• Négy nappal azután, hogy gólt ért el az Európa-bajnokság döntőjében, Marcelino újabb győztes találatot szerzett – szintén a 83. percben: a Real Zaragoza 2-1-re verte a Valenciát a Vásárvárosok Kupája fináléjában.

A nyitóképen a spanyol Pereda látható, amint épp gólt szerez a szovjetek elleni döntőben.