Élő Hírek

Eb-főpróba: 0-0-s döntetlen az írek ellen

Illyés Tibor / MTI
Illyés Tibor / MTI
Gólnélküli döntetlent játszott a magyar labdarúgó-válogatott Írországgal az utolsó felkészülési mérkőzésén. Egy hét múlva már Portugáliával találkozik Marco Rossi csapata a részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságon. A magyar csapat egymást követő tizenegyedik mérkőzésén maradt veretlen.

Marco Rossi húzott pár meglepőt a kezdő kihirdetésekor, kezdett ugyanis Kecskés Ákos, Bolla Bendegúz és Varga Roland is. Sallai Rolandot inkább pihentették, izomfájdalmakra panaszkodott.

A meccs elején az ír játékosok letérdeltek, ezzel is jelezve, hogy elítélik a kirekesztés minden formáját, a magyar válogatott tagjai viszont állva maradtak – ahogy azt az MLSZ előre jelezte –, és a mezükön látható Respect feliratra mutattak. Voltak, akik fütyültek a lelátón, amikor az írek térdre ereszkedtek.

A meccs elejét megnyomtuk, de aztán Írországé volt az első igazán nagy lehetőség, egy fejes után a léc segítette ki Gulácsit. Átlövésekkel próbálkozott a magyar csapat, de ebben nem sok veszély volt, viszont Szalai Ádám fejesénél nagy bravúrral védett a vendégek kapusa.

Szalai Ádám a továbbiakban is a legveszélyesebb játékosa volt a válogatottnak, harcolt minden labdáért és szinte az összes helyzetünkben benne volt.

A második félidőben volt egy hosszabb unalomba fulladó periódus, de aztán az utolsó tíz percben mindkét oldalon akadtak helyzetek, ám újabb ír kapusbravúrokat, valamint egy oldalhálóba bombázott vendég ziccert láthattunk – a Gulácsit váltó Bogdánnak is akadt védeni valója. Nem volt felejthetetlen a mérkőzés, viszont a magyar válogatott tizenegy meccs óta veretlen, ilyenre húsz éve nem volt példa. A hajrában újoncot is avattunk Schön Szabolcs személyében.

A magyar csapat az Eb csoportkörében jövő kedden a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadja a Puskás Arénában, június 23-án pedig a németek vendége lesz Münchenben.

Felkészülési mérkőzés

Szusza Ferenc Stadion, 10 000 néző, v.: Daniel Stefanski (lengyel)

 

Magyarország – Írország 0-0

 

Magyarország: Gulácsi (Bogdán, 63.) – Kecskés, Orbán, Szalai A. – Bolla (Lovrencsics, a szünetben), Kleinheisler (Nego, 63.), Nagy Á., Schäfer, Fiola (Hahn, 79.) – Szalai Á. (Schön, 89.), Varga R. (Varga K., a szünetben)

Írország: Bazunu (Kelleher, a szünetben) – Doherty, O’Shea, Egan, McClean (Manning, 85.) – Cullen, Hourihane (Molumby, 56.) – Knight (Ogbene, 89.), Parrott (Horgan, 56.), Duffy – Idah (Collins, 89.)

 

Gólszerző:

Sárga lap: Szalai A. (72.)

Piros lap:

Na, ezt megúsztuk

Az imént beállt Ogbene kapott parádés kiugratást, de aztán az oldalhálóba bombázott.

Ilyen nincs, újabb ír kapusbravúrok!

A legveszélyesebb játékosunk, Szalai Ádám fejelt ismét Kecskés beadása után, a léc alól tolta ki Kelleher a próbálkozását, majd a szöglet után Szalai Attila közeli lövését hárította az ír kapus.

Nem kímélik egymást a játékosok

MTI/Illyés Tibor Budapest, 2021. június 8.
Jason Knight, az ír, valamint Szalai Attila és Varga Kevin, a magyar válogatott játékosai (j-b) a Magyarország – Írország barátságos labdarúgó-mérkõzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án.

Kecskés üti a földet fájdalmában

Ez az, amit senki sem akar látni, de aztán felpattant a magyar játékos és folytatta a játékot. Egy amúgy szép ír akció végén rúgott bele a vendégek csatára, úgyhogy szabadrúgással jött a magyar válogatott, amely aztán végigrobogott a pályán, de Szalai Ádám gyenge lövését biztosan védte a kapus.

Ha már beállt, Bogdánnak védenie is kellett

Labdát veszített a magyar válogatott a saját térfelén, Idah-nak pedig volt annyi ideje, hogy egy távoli lövést megeresszen, és nem is volt rossz próbálkozás, Bogdán jobbra vetődve tolta oldalra a labdát.

Magyar kapuscsere

Marco Rossi mindhárom kapusunknak megadta a lehetőséget a felkészülési meccseken, Ciprus ellen Dibusz, most Bogdán állt. Az iménti pedig Kleinheisler utolsó megmozdulása is volt a meccsen, Nego váltotta.

Ó, Kleinheisler....

Felborítani sem lehetett, úgy hagyta le a védőjét, majd az alapvonal mellől erőből középre lőtte a labdát, de jól olvasta a helyzetet az írek kapusa, ki sem pattant róla a labda.

Szalai Ádám, megint!

Nagy birkózás alakult ki az ír tizenhatos előtt, ami után Szalai Ádám gondolt egyet és egyből lőtt, de a most debütáló Kelleher szépen védett.

Láttunk már ilyet

Nagy szerzett labdát, akár egy veszélyes támadást is vezethettünk volna belőle, de rossz ütemben passzolt aztán Szalai Ádámhoz, így a tizenhatosnál megakasztották az írek az akciót. Amit láttunk az pedig az, hogy egy-egy pontatlan passzon megakadt a támadás.

Csere mindkét oldalon a szünetben

Magyar oldalon Lovrencsics érkezik Bolla helyére, míg Varga Kevon Varga Rolandot váltotta. Az írek pedig kapust cseréltek, Kelleher jött ki a második félidőre.

Egy Eb-résztvevő, Lengyelország már túl van a maga meccsén

A magyarokkal azonos világbajnoki selejtezőcsoportban szereplő lengyel válogatott 2-2-es döntetlent játszott a vendég izlandi csapattal az utolsó felkészülési mérkőzésén. A Berke Balázs vezette összecsapáson az északiak szereztek vezetést, de gyorsan – még a szünet előtt – jött a válasz. A második félidő izlandi góllal kezdődött, a hazaiak azonban a 88. percben Karol Swiderski révén ismét egyenlítettek.

Vége az első félidőnek

Egy félidőnyi játék után 0-0 az állás, láttunk egy rakás veszélytelen átlövést, valamint egy-egy fejest, az írek abból kapufát találtak, Szalai Ádám helyzeténél pedig a kapus védett bravúrral. Pihenő.

Nem volt veszélytelen

Kecskés szabálytalansága után veszélyes helyről végezhetett el szabadrúgást Írország, McClean középre lőtt labdájáról azonban mindenki lemaradt középen. 1 perc a hosszabbítás.

Óriási magyar helyzet!

Balról érkezett a beadás, Szalai Attila találta meg Szalai Ádámot, aki két védő közül tudott fejelni, de a kapus nagy bravúrral menteni tudott. A sarokrúgás után aztán Kecskés fejesénél kellett nagyot mentenie az ír védelemnek. Kicsit most felpörögtek az események.

A statisztika velünk van eddig

5-1 a próbálkozások száma, 52-48 a labdabirtoklás, szögletünk is nekünk volt. De azért ne feledjük, még így is az írek jártak közelebb a gólhoz.

Schäfernek és a magyar válogatottnak sincs könnyű dolga

Illyés Tibor / MTI Budapest, 2021. június 8.
Josh Cullen, az ír (hátul) és Schäfer András, a magyar válogatott játékosa a Magyarország – Írország barátságos labdarúgó-mérkõzésen Budapesten, a Szusza Ferenc Stadionban 2021. június 8-án.
MTI/Illyés Tibor

Szögletek terén 2-0-ra vezetünk

Ahogy a meccs elején, úgy most is a kezdőbe másfél év után visszatérő Varga ívelt középre, a labda azonban elszállt mindenki felett. Nagy megakasztott egy ír kontrát, azonban löbbölt passza épphogy hosszú volt, így az írek jöhettek kirúgással.

Mit úsztunk meg...

Itt most elég nagy szerencsénk volt: Szalai elvétetett egy középre ívelt labdát, Fiola lemaradt, Egan fejese után a léc segítette ki Gulácsit.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik