Hírek sport

Deschamps: Ne felejtsük, Portugália ellen a 84. percig 0-0-ra álltak, sőt ők szerezték az első gólt

UEFA/UEFA via Getty Images
UEFA/UEFA via Getty Images

Didier Deschamps, a francia válogatott szövetségi kapitánya szerint a magyar jól felépített, hatékonyan játszó csapat, így nehéz mérkőzésre számít szombaton a Puskás Arénában.

A világbajnokok edzője szerint Marco Rossi szerkezetileg nagyszerű együttest épített fel, ráadásul a hazai közönség támogatását is élvezheti majd sok pluszenergiát jelenthet számára.

Ne felejtsük, Portugália ellen a 84. percig 0-0-ra álltak, sőt ők szerezték az első, utólag érvénytelenített gólt. Hasonló mérkőzésre számítok, veszélyes ellenféllel találkozunk. Másfajta gárdával találkozunk, mint a német voltak, amellett, hogy hátul ismét stabilan kell játszanunk, elöl gólra törően kell fellépnünk

– mondta Deschamps.

A francia szakember Lucas Hernandez és Benjamin Pavard kisebb sérülésével kapcsolatban elmondta, mindketten játékra készek, így ha úgy dönt, kezdőcsapatba jelölheti őket. Hugo Lloris, a francia válogatott kapusa is részt vett a sajtótájékoztatón, számára az a legizgalmasabb, hogy telt ház előtt léphetnek majd pályára.

„A portugálok ellen csak egy kicsi extra hiányzott a magyaroknak, biztos vagyok abban, hogy arra fognak törekedni, hogy most ez is meglegyen.

Nagyon jó teljesítményt nyújtottak, látszott, együtt vannak, energikusak, az utolsó percekig kiválóan játszottak. Nem becsüljük le őket, igyekeztünk a legjobb tudásunk szerint felkészülni rájuk, a cél, hogy ismét három pontot szerezzünk”

– mondta Lloris.

A magyarokszombaton 15 órakor találkoznak az első fordulóban a németeket 1-0-ra felülmúló, vb-címvédő franciákkal a Puskás Arénában. Marco Rossi csapata jövő szerdán a németek ellen, Münchenben zárja a csoportkört.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik