Christopher Lee - UEFA/UEFA via Getty Images
Hírek sport

Pandev után a szövetségi kapitány is távozott

Észak-Macedónia számára véget ért hétfőn az Európa-bajnokság, miután kikapott Hollandiától 3-0-ra, így pont nélkül zárt a csoportjában.

Kapcsolódó
A hollandok elrontották Goran Pandev visszavonulását
Hollandia már továbbjutott, Észak-Macedónia biztos kiesett.

A meccs előtt már lehetett tudni, hogy Goran Pandev ezen a találkozón búcsúzik a nemzeti csapattól, ami azonban némileg váratlanul érte a közvéleményt, hogy Igor Angelovszki szövetségi kapitány is lemondott a posztjáról.

Ez az utolsó sajtótájékoztatóm. A szerződésem július 31-én lejár, és utána már nem én leszek az edző. Nagy öröm volt egy Európa-bajnokságon vezetni a csapatot, és úgy érzem, nem lehetünk csalódottak, hiszen ez volt a bemutatkozásunk

– mondta Angelovszki, aki öt és fél évig irányította hazája legjobbjait.

A 45 éves szakembernek elévülhetetlen érdemei vannak abban, hogy csapata egészen az Eb-ig menetelt, de egyúttal abban a szerencsés helyzetben is volt, hogy kivételes játékosállománnyal dolgozhatott. Fontos tudni, hogy a megbízása egyékbént is az Eb végéig volt érvényes, így benne volt a pakliban, hogy öt és fél év után távozhat.

„Mérgezővé vált a kapcsolata a szövetség elnökével, így amikor Pandev távozott, aki igazi jobbkeze volt, ő sem folytatta már tovább.

Szükségünk van egy új impulzusra, a kispadon mindig azok ültek, akikhez ő ragaszkodott és nem feltétlenül azok, akik megérdemelték volna.”

– mondta a 24.hu-nak Alekszandr Zlateszki, aki a Twitteren népszerűsíti hazájának labdarúgó híreit, valamint a macedonianfootball.com oldalon osztja meg a válogatott legfontosabb híreit.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.