A magyar labdarúgó-válogatott az Európa-bajnokság csoportkörének legnagyobb szenzációját okozta azzal, hogy bár végül a papírformának megfelelően a halálcsoport negyedik helyén zárt és kiesett, mégis erősen megizzasztotta a 2016-os Eb-győztest, majd a 2018-as és a 2014-es világbajnokot is.
Az MLSZ elnöke, Csányi Sándor még a németek elleni mérkőzés előtt azt nyilatkozta:
Nem állítom, hogy a magyar válogatott a világ legjobbjai közé tartozik, de ha továbbra is így fejlődik a futballunk, akkor néhány éven belül ez is bekövetkezhet.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="270" width="480" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Szabó Péter, a Sport24 elemzője mindhárom csoportmeccsünket ízekre szedte taktikai szempontból (magyar-portugál, magyar-francia, német-magyar), és Csányival egybecsengően szintén Marco Rossi csapatának vitathatatlan előrelépését állapította meg.
- Védekezésben egyre jobbak és jobbak lettünk, az ellenfél xG-mutatója, avagy a helyzeteinek a minősége meccsről meccsre csökkent (portugálok: 2,4, franciák: 2,2, németek: 1,9),
- a védekezésből támadásba való átmenet hatékonyságában és a helyzetek minőségében (támadó xG-nk Portugália ellen: 0,2; Franciaország ellen: 0,5; Németország ellen: 0,6) is előrelépett a válogatott.
Marosi Gergely a WyScout ranglistáinak tükrében is azt a következtetést vonta le, hogy védekeztünk ugyan, de nem a túlélésre játszottunk.
Azonban ahhoz, hogy az MLSZ-elnök víziója valósággá váljon, nyilvánvalóan még több erőfeszítés, még jobb teljesítmény kell. Ezért megnéztük, a válogatott játékában melyek azok a területek, ahol komoly potenciált látunk a további fejlődésre.
A bedobás mint taktikai elem
Európa válogatottjainak a zöme eljutott már arra a szintre, hogy védekezésben felállástól függetlenül egységes szerkezetben képesek a saját kapujuk előtt tartósan és magabiztosan szűkíteni a labda körül a területet, lezárni a passzsávokat, a széleket, ezzel gátolva a náluk erősebb ellenfelet abban, hogy a földön, passzjátékkal bontsák meg a védekezést, kerüljenek a védősor mögé – Rossi a játék ezen részét már szinte tökélyre fejlesztette a válogatottnál, ezt most a világelit is megtapasztalta. A modern futballban ennek okán jelentősen felértékelődött a rögzített szituációk, a szögletek, a szabadrúgások szerepe. Válogatottunk e téren is jól áll. Olasz edzőnk kifejezetten olyan játékosokat válogatott be, akik
- akár egyéni ambíciójukat is feláldozva képesek a kitalált meccstervet betartani, annak szellemében végigrobotolni a 90 percet (aki nem ilyen felfogásban játszott, lemorzsolódott az elmúlt két évben),
- képesek tiszta szerelésre, vagy olyan jól olvassák a játékot, hogy megelőző szereléssel szedik fel a szabad labdát (ebben válogatottunk a csoportkör statisztikái szerint 3. helyen zárt).
- Ennek hozománya, hogy amíg a korábban a magyar futballban általános módon sok szabálytalansággal tördelték, lassították a náluk sokkal jobb ellenfél játékát, és inkább a megúszást helyezték előtérbe, addig a Rossi-csapat úgy játszott, hogy a három csoportmeccsen összesen 37-szer szabálytalankodott (Portugália ellen: 10-15, Franciaország ellen: 17-15, Németország ellen: 8-10; ez 12,3-as átlag – három éve a gól nélküli Vidi-Fradin egy meccsen volt 48 szabálytalanság). A saját védekező harmadában, a kaputól 16-25 méteres lövőtávolságban pedig egyszer sem.
- Az Eb-n ellenfeleink dominanciája miatt szögletek terén gyengén álltunk, összesen kettőt rúghattunk (egyet-egyet a franciák és a németek ellen, miközben három riválisunk összesen 15 sarokrúgást végezhetett el), de az Eb-selejtezők során és a Nemzetek Ligájában azt láttuk, hogy a magyarhoz hasonló erősségű vagy kicsit jobbnak gondolt válogatottak ellen e téren sincs hiány, kifejezett erőssége ez a Rossi-csapatnak, lásd Orbán eddigi öt gólját.
A futballnak ugyanis van egy harmadik, az első másfél évszázados történelme alatt keveset emlegetett rögzített játékhelyzete, a bedobás. Egy 2017/18-as Premier League-statisztika azt mutatta ki, hogy a könnyű feladatnak gondolt bedobások után 20 százalékban az ellenfél szerzi meg a labdát.
A Liverpoolnál ugyan csak valamivel kevesebb, 16 százaléka landolt rossz helyen a taccsoknak, de azon a szinten ez is soknak számít. Ezért nyomban szerződtették Thomas Grønnemark bedobásedzőt, aki a következő szezonra elérte, hogy 16-ról 8,5 százalékra csökkenjen a bedobás után azonnal elvesztett labdák száma. Nem véletlen, hogy az angol válogatott kapitánya, Gerath Southgate is bedobásedzővel érkezett az Eb-re.
Nos, taccsok terén bizony van hova fejlődnie a magyar válogatottnak, kiváltképp, hogy Rossi alaptaktikája a zárt védekezésből, a területszűkítéses labdaszerzésekből indított gyors akciókra épül, ahol az ellenfél erőssége határozza meg a védővonalunk magasságát, de a labdabirtoklásunk arányát, ergo az ellenfél, valamint a saját térfélen töltött idő nagyságát is.
Ezen az Európa-bajnokságon a világ legjobb csapatai ellen értelemszerűen a mérleg nem felénk billent e téren, átlagban 35 százalékban birtokoltuk a labdát (Portugália: 35/65, Franciaország: 39/61, Németország: 70/30), annak is jelentős részét a saját térfelünkön. Nyilván a labdabirtiklásban is lehet előrelépni, de ez a 35 százalék az ellenfelek ismeretében nemhogy elfogadható, hanem jónak mondható, lásd a spanyol-svéd 85/15-ös adatát.
Taccsból ráadásul egy-egy meccsen nagyjából annyi van, mint szögletből és szabadrúgásból együttvéve. Avagy egy védekezésre kényszerített válogatott esetében ezek zömét a saját térfelén kapja a csapat.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1333" width="2000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
A Németország-Magyarország mérkőzés bedobás-statisztikája épp ezért lesújtó ránk nézve. A magyar válogatott összesen
- 16 bedobást hajthatott végre,
- ebből 8 alkalommal vagy azonnal, vagy 2 másodpercen belül elvesztette a labdát,
- 2-szer 4 másodpercen belül került a németekhez,
- és csak 6 alkalommal tudtuk építeni a játékot taccs után.
A magyar válogatott tehát 50 százalékban szinte azonnal, 62 százalékban pár másodpercen belül átadta a kezdeményezést az ellenfelének.
Nyilván nem lehet kizárólag a sok rosszul elvégzett bedobás számlájára írni, de az ezekből adódó
Ez a mutató azért is alakulhatott így, mert a német válogatott bedobások terén is magasabb tudásszintet képvisel. Valamennyi taccsunk alkalmával azonnal embert fogtak közvetlen a labda körül, és területet is védekeztek a háttérben, ezzel szemben a Rossi-csapat ellenfele partdobásainál inkább a saját védővonala rendezésével foglalkozott, ami mellett a németek könnyűszerrel és pontosan továbbíthatták a labdát, azonnal, vagy a védősorból újrakezdve folytathatták az offenzívát.
Így alakulhatott ki, hogy a második félidőben végrehajtott 17 német bedobásból
- kettőt sikerült lefülelnünk,
- 15 alkalommal, 88 százalékban szabadon építkezhetett a német válogatott.
Védelem: szárnyjáték
Egy-egy ilyen tornán, ahol sorozatban kellene magas színvonalon mérkőzéseket játszani, a teljesítményt és az eredményességet nagy mértékben befolyásolja az, hogy milyen mennyiségű és minőségű játékosból válogathat, frissíthet a kapitány a kispadról – láttuk, mit ért el ellenünk a portugál kapitány Renato Sanches, vagy a német Leon Goretzka középpályára vezénylésével.
Belső védők terén rendben vagyunk, hiszen Orbán, Szalai, Botka, Lang, Kecskés koránál fogva még hosszú ideig megoldást jelenthet e pozíciókra. Azonban régi és visszatérő probléma, hogy a magyar futballban kifejezett hiányposzt a jobb- és baloldali védő, vagy szárnyvédő. Az, hogy a jobblábas Fiola Attilát baloldali szárnyvédőként kénytelen használni Rossi, mindent elmond a beválogatható játékosok számáról.
Jó hír, hogy a baloldalon Tamás Krisztián, jobbon Bolla Bendegúz személyében két fiatal, fizikai mutatóit tekintve és az e poszthoz elengedhetetlen technikai, taktikai képesség terén is megfelelő labdarúgó áll bevetésre készen – még ha sérülés (Tamás) és nem elegendő nemzetközi rutin (Bolla) miatt nem is léphettek pályára az Eb-n. E két labdarúgót minden bizonnyal az őszi Nemzetek Ligája-mérkőzéseken és vb-selejtezőkön építi be Rossi a csapatba.
![](data:image/svg+xml;charset=utf-8,<svg height="1331" width="2000" xmlns="http://www.w3.org/2000/svg" version="1.1"/>)
Középpálya: elkelne még egy-két alternatíva
Mindannyian tudtuk, hogy Szoboszlai Dominik és Kalmár Zsolt kiesése jelentős érvágás. A Rossi-csapat azonban bebizonyította, hogy ha minőségben nem is tudta pótolni e két labdarúgót, de játékszervezésben, védekezésben tökéletesen helyettesítette őket Schäfer és Kleinheisler. Azonban az is árulkodó, hogy míg a portugálok elleni első mérkőzésen még próbált posztra cserélni és frissíteni Rossi a nyilvánvalóan a legtöbbet dolgozó, ezért a 70. percre erejével többnyire elkészülő középpályán (Nego-Kleinheisler és Sigér-Schäfer), addig a németek elleni továbbjutásról döntő meccsen már nem tudott vagy mert a vezetésünk tudatában változtatni.
Csak csatárposzton cserélt, hátha a kinyíló németek mellett a Szalai Ádám helyére beálló Varga Kevin, vagy a Sallai helyett pályára lépő Schön Szabolcs elszalad és helyzetbe kerül, és csak Goretzka egyenlítő találata után hozta be mindent egy lapra feltéve Lovrencsicset és Nikolicsot, de őket sem a középpályára.
Középcsatár: hiányzik az utód
A keret kulcsjátékosai egytől egyig vagy a legjobb korban vannak (Gulácsi, Orbán, Botka, Nagy Ádám, Kalmár), vagy a felfelé ívelő karrierjük elején járnak (Szoboszlai, Sallai, Schön, Schäfer, Bolla).
Szalai Ádám 34. életévét tapossa, talán még egy-két évet kihúz ezen a szinten, de közel-távol nincs a magyar futballban olyan paraméterekkel, játékértéssel, taktikai felkészültséggel és karizmával bíró center, mint a Mainz légiósa. Márpedig Rossi jelenlegi játékelképzelésében elengedhetetlen, hogy legyen egy olyan „target man”, aki
- felismeri a játékhelyzeteket, hogy mikor kell és lehet letámadni, mikor kell pozíciós védekezést alkalmazni,
- képes olyan szinten akár a saját térfelén is védekezni, mint azt Szalai tette mindhárom meccsen,
- képes megtartani a labdát akár két védővel a nyakán,
- nem utolsósorban gólt is szerez (Szalai a válogatottban 72 meccsen 24 gólnál tart).
A rossz hír azonban az, hogy míg a bedobások hatékonyabbá tételére Marco Rossi viszonylag gyorsan tud reagálni, addig a csapat építésénél csak abból tud főzni, amilyen alapanyaga van. A center és a szárnyvédő posztokon jelentkező hiányt Rossi nem, csak a klubok tudják orvosolni, elsősorban tudatosabb kiválasztással és játékosmenedzseléssel.