Hírek sport

Csányi Sándor: Ha így fejlődik a futballunk, néhány éven belül a világ legjobbjai közé tartozhatunk

Exkluzív interjút adott a Nemzeti Sportnak Csányi Sándor, a Magyar Labdarúgó Szövetség elnöke. Íme a lényeges gondolatai:

  • Amikor meglátogatta a csapatot az Eb-t megelőző időszakban, mielőtt bezárult a buborék, pontosan arra hívta fel a játékosok figyelmét, hogy már az győzelem, hogy bejutottak a 24-es döntőbe, újra Európa-bajnoki-mérkőzéseket játszhatnak.
  • Azért tartotta fontosnak mindezt leszögezni, mert nem szerette volna, hogy csalódásként éljék meg, ha esetleg egyáltalán nem sikerül pontot szerezni.
  • Egy pillanatig sem szabad azt gondolnunk, hogy mi vagyunk a találkozó esélyesei, de nem állítja, hogy azzal a küzdenitudással, amit a portugálok, franciák ellen látott, ne lehetne esélyünk a bravúrra a németek ellen.
  •  Egy-egy botlás, vereség után is azt mondhatjuk, hogy a válogatott karaktere, eredményessége körül kialakult tendencia biztató, hiszen eljutottunk oda, hogy a világ egyetlen válogatottja sem léphet ellenünk pályára a száz százalékig biztos győzelem tudatában, lám, még a világbajnok sem.
  • Nem állítja, hogy a magyar válogatott a világ legjobbjai közé tartozik, de ha továbbra is így fejlődik a futballunk, akkor néhány éven belül ez is bekövetkezhet.

A magyar labdarúgó-válogatott szerdán, 21 órától, Münchenben, Németország ellen lép pályára az F csoport harmadik mérkőzésén.

Kapcsolódó
Túlságosan türelmesek vagyunk a magyar játékosokkal
Esterházy Mátyás játékosügynökkel Szoboszlai Dominik sérülésének gyógyulása mellett arról is beszélgettünk, vajon mely magyar játékosoknak és miért jelenthet ugródeszkát az átigazolási piacon az idei Eb-szereplés.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik