Hírek sport

„Egy szélhámos” – kemény kritikát kapott a portugál támadó

LLUIS GENE / POOL / AFP
LLUIS GENE / POOL / AFP

Portugália nem védi meg az Európa-bajnoki címét, ugyanis kikapott 1-0-ra Belgiumtól és így Cristiano Ronaldóék számára véget ért a torna. Pedig az amúgy is erős alapcsapatba olyan játékosok szálltak be a kispadról, mint Bruno Fernandes vagy Joao Félix, de velük sem sikerült feltörni a belga védelmet – egyszer a kapufa segítette ki Thibaut Courtois-t.

Kapcsolódó

Félix egyébként meglepetésre most játszott először az Eb-n, a három csoportmeccsen nem vetette be őt a szövetségi kapitány, így mindössze 35 pályán töltött perccel és egy kaput eltaláló lövéssel zárt. A neki jutott rövid időben nem is tudta meggyőzni Roy Keane-t, aki az ITV stúdiójában fogalmazott meg kemény kritikát.

Egy szélhámos. Mennyit is ér, 100 millió fontot? Ronaldo helyében tudtom elkaptam volna az öltözőben. Sokkoló

mondta a 21 éves támadóról Keane, aki szerint a játékos semmit nem mutatott, miközben a hazájának szüksége volt rá. Persze azt tegyük hozzá, azon is lehet vitatkozni, mennyire volt reális a mostani Eb-n korábban egy percet sem játszó labdarúgótól elvárni, hogy ő jelentse a különbséget.

Joao Félixnek egyelőre nem sikerült meggyőznie a közvéleményt a képességeiről. A Benficában remekelt, ezért is igazolta le 126 millióért az Atlético Madrid, a csapattal azonban hiába nyert bajnoki címet, nem mondhatni, hogy alapember volt Diego Simeonénál, 31 bajnokiból ugyanis 17-szer is csereként lépett pályára. Hét góllal és hat gólpasszal azért hozzátett ő is a bajnoki aranyhoz.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik