Hírek sport

Az olasz kapitány az elődöntő előtt: Ez így nem fair

JUSTIN TALLIS / AFP
JUSTIN TALLIS / AFP

Londonba költözött az Európa-bajnokság, a hátralévő három mérkőzést, a két elődöntőt és a döntőt ugyanis a Wembleyben rendezik. Kedden Olaszország és Spanyolország találkozik egymással, Roberto Mancini ugyanakkor nem teljesen elégedett, szerinte igazságtalanul jártak el a szurkolókkal.

Természetesen jó bármilyen közönség előtt játszani, mintha csak pár ember jöhetne ki – ez a foci szépsége, hogy nagy általánosságban is képes szórakoztatni. Az viszont nagyon nem fair, hogy  az olaszok nem tölthetik meg a stadion egyik felét, a spanyolok pedig a másikat

mondta az olasz kapitány.

Kapcsolódó
Foghatják a fejüket a spanyolok, fontos játékos hagyja ki az elődöntőt
A Svájc elleni meccsen kezdő volt, de le kellett cserélni és nem jött rendbe.

Az egészségügyi korlátozások miatt a két országból nem utazhattak szurkolók a mérkőzésre, így hiába engedélyezték, hogy 60 ezren mehessenek az elődöntőre, nagy részük semleges néző lesz, ami a hangulatra azért biztosan hatással lesz. Az olaszok és a spanyolok közül az eleve Nagy-Britanniában élők lehetnek ott a lelátón.

Az olasz-spanyol elődöntőt 21 órától rendezik.

Kapcsolódó

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik