NAOMI BAKER / POOL / AFP
Élő Közvetítés

A videobíró is besegített a walesi pontszerzésbe

Hiába játszott fölényben, hiába birtokolta többet a labdát és próbálkozott több kapura lövéssel, végül csak 1-1-es döntetlent ért el Svájc labdarúgó-válogatottja Wales ellen az Európa-bajnokság B csoportjának első mérkőzésén.

Kapcsolódó
Öngól is kellett hozzá, de bedarálták az olaszok Törökországot
Az olasz labdarúgó-válogatott Törökország elleni 3-0-s győzelmével indult az Európa-bajnokság.

Az első valamirevaló helyzetre negyedórát kellett várni, akkor a Cardiff csatára, Kieffer Moore fejese hullott veszélyesen a kapu jobb oldala felé, de Yann Sommer bravúrral védett.

Öt perc múlva Fabian Schär próbálkozott sarokkal, de ezúttal a walesi kapus, Danny Ward védett nagyot.

A félidő hátralévő részében inkább a svájciak próbálkoztak, de Haris Seferovic nem véletlenül bosszankodott – olykor túl látványosan is –, a Benfica csatára több lehetőséget is elrontott.

A szünetben lehet, keményen rászólt játékosaira Vladimir Petkovic szövetségi kapitány, mert a második félidőt óriási lendülettel kezdték a svájciak, előbb Breel Embolo kapott jó labdát, két védő között meghúzta, de 16 méteres lövését Ward bravúrral védte.

A szöglet után azonban már nem volt pardon, Xherdan Shaqiri beadását Embolo az ötösön belülről bólintotta a kapu közepébe (0-1).

Svájc uralta a mérkőzést, de 74 perc után hiába állt a neve mellett 60 százaléknyi labdabirtoklás és 16 lövési kísérlet, a hatodik walesi próbálkozásból váratlanul összejött az egyenlítés.

Joe Morrell 25 méterről a kapu elő ívelte a labdát, és Moore lendületből érkezve, 11 méterről szép mozdulattal csúsztatott a kapu bal oldalába (1-1).

A 84. percben beállt Mario Gavranovic, aki fél perccel később gólt szerzett, de a VAR jelezte, hogy les volt.

A 90. percben Embolo fejében még ott volt a győztes gól, de Ward nagyot védett – maradt az 1-1.

Jún. 12. Június 12. 15:00
Baku Olimpiai Stadion
Fabian Schär
F. Schär
30
Kieffer Moore
K. Moore
47
Breel Embolo
B. Embolo
49
Kevin Mbabu
K. Mbabu
63
Xherdan Shaqiri
X. Shaqiri
66
Denis Zakaria
D. Zakaria
66
Kieffer Moore
K. Moore
74
Daniel James
D. James
75
David Brooks
D. Brooks
75
Haris Seferovic
H. Seferovic
84
Mario Gavranovic
M. Gavranovic
84
Aaron Ramsey
A. Ramsey
93
Ethan Ampadu
E. Ampadu
93
4-3-3
3-4-3
Danny Ward D. Ward 12
Connor Roberts C. Roberts 14
Joe Rodon J. Rodon 6
Ben Davies B. Davies 4
Chris Mepham C. Mepham 22
Joe Morrell J. Morrell 16
Joe Allen J. Allen 7
Aaron Ramsey A. Ramsey 10
Daniel James D. James 20
Kieffer Moore K. Moore 13
Gareth Bale G. Bale 11
Yann Sommer Y. Sommer 1
Nico Elvedi N. Elvedi 4
Fabian Schär F. Schär 22
Manuel Akanji M. Akanji 5
Kevin Mbabu K. Mbabu 2
Granit Xhaka G. Xhaka 10
Remo Freuler R. Freuler 8
Ricardo Rodríguez R. Rodríguez 13
Breel Embolo B. Embolo 7
Xherdan Shaqiri X. Shaqiri 23
Haris Seferovic H. Seferovic 9

Két fejesgól révén ikszelt Wales és Svájc

Az Eb második mérkőzésén döntetlent játszott egymással az A csoportban Wales és Svájc. Az első félidőben sokkal többet próbálkoztak a svájciak, mégis 0-0 volt az eredmény, és mindkét csapat kapusa egy-egy nagy bravúrt mutatott be. Aztán a második félidő elején Embolo fejesével vezetést szerzett Svájc, és bár a walesi kulcsemberek közül Bale és Ramsey is gyenge napot fogott ki, Moore szintén fejesből egyenlített. Svájc még szerzett egy gólt a csereként beállt Gavranovic révén, de ezt videózás után les miatt elvették. A csoportot Olaszország vezeti 3 ponttal, Svájc és Wales 1-1, Törökország 0 ponttal áll.

Így kell cserélni!

Gavranovic most jött be Safarovic helyére, de hamar felvette a ritmust, Embolo lefejelt labdáját vágta be. Mondjuk erősen lesgyanús a szitu, vissza is nézik.

Wales egyenlít!

És persze, hogy Moore! Egy szögletvariáció végén a jobboldali beadásra a bekötött fejű csatár érkezett, és szépen bólintott a jobb sarokba. 1-1!

Labda is, láb is

Mbabu úgy csúszott oda Jamesnek, hogy vitt mindent közben. Van olyan bíró, aki ezt továbbengedi, itt szabadrúgás és sárga lap lett a vége.

Shaqiri hozza, amit várnak tőle

2014 óta Svájc 16 gólt szerzett a nagy tornákon, vagyis a vébéken és Eb-ken, ebből Shaqiri szerzett ötöt, másik háromnál pedig, köztük Embolo mostani góljánál, ő volt az előkészítő. Fontos ember, na!

Eldöntették volna

Embolo száguldott végig a walesiek között, majd önzetlenül letette a labdát, de Mbabu nagyon rosszul találta el. Fogta is a fejét, nagy ziccer volt!

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.