Élő Közvetítés

Csak negyedórát fociztak a horvátok a csehek ellen, de egy pontjuk így is lett

Paul ELLIS / POOL / AFP
Paul ELLIS / POOL / AFP

1-1-es döntetlent játszott Horvátország és Csehország az Európa-bajnokság D csoportjának második fordulójában.

A cseheké volt a meccs eleje, a horvátok védőjének, Domagoj Vidának már a második percben volt egy fontos blokkja, majd két perccel később Tomás Soucek fejelt egy szöglet után a kapu fölé.

Az első horvát lehetőség Ivan Perisic előtt adódott egy kreatív szögletvariáció után, de a lövése pont középre ment, így nem okozott gondot Tomás Václíknak.

A vezetést végül egy büntetőből szerezték meg a csehek, egy szögletnél a felugró Dejan Lovren könyökkel eltalálta Patrik Schick orrát, amiből ömlött a vér. A spanyol bíró videózás után döntött úgy, hogy ezért befújja a 11-est, amit Schick a jobb sarokba lőtt.

Az eset még biztos vitatémát ad majd, a MU korábbi BL-győztes védője, Rio Ferdinand például azt mondta a BBC-nek, hogy ha nincs a VAR, akkor nem fújták volna a büntetőt.

A horvát kapitány kettőt cserélt a szünetben, de nem az új fiúk valamelyike egyenlített, hanem Perisic, aki balról indulva befelé cselezett, majd tökéletesen lőtt, a labda pedig a bal felsőben kötött ki.

Ezzel a szélső lett az első horvát, aki négy nagy tornán is betalált, és Cristiano Ronaldóhoz hasonlóan az elmúlt öt nagy világversenyen (Európa-bajnokság, világbajnokság) mindig volt gólja vagy gólpassza.

A góltól lendületbe jöttek a horvátok, de úgy tűnt, a csehek sem akarják őrizni az 1-1-et, így lüktető lett a játék, de hiába cikáztak a csapatok a két 16-os között, nem nagyon jutottak el helyzetig. Aztán a horvátok egyik cseréje, Nikola Vlasic Perisic lekészítése után közel járt a gólhoz, ám elvétette a felső sarkot.

Végül maradt az 1-1, az utolsó forduló előtt a csehek 4, a horvátok 1 ponttal állnak.

Jún. 18. Június 18. 18:00
Glasgow Hampden Park

Dejan Lovren 
D. Lovren
35
Patrik Schick
P. Schick
37
Ante Rebic
A. Rebic
46
Bruno Petkovic
B. Petkovic
46
Josip Brekalo
J. Brekalo
46
Luka Ivanusec
L. Ivanusec
46
Ivan Perisic
I. Perisic
47
Lukás Masopust
L. Masopust
50
Andrej Kramaric
A. Kramaric
62
Nikola Vlasic
N. Vlasic
62
Lukás Masopust
L. Masopust
63
Adam Hlozek
A. Hlozek
63
Tomás Holes
T. Holes
63
Alex Král
A. Král
63
Jakub Jankto
J. Jankto
74
Petr Sevcík
P. Sevcík
74
Patrik Schick
P. Schick
74
Michael Krmencík
M. Krmencík
74
Jan Boril
J. Boril
82
Vladimír Darida
V. Darida
87
Antonín Barák
A. Barák
87
Mateo Kovacic
M. Kovacic
87
Marcelo Brozovic
M. Brozovic
87
Ales Mandous
A. Mandous
93
4-2-3-1
4-2-3-1
Dominik Livakovic D. Livakovic 1
Sime Vrsaljko S. Vrsaljko 2
Dejan Lovren  D. Lovren 6
Domagoj Vida D. Vida 21
Josko Gvardiol J. Gvardiol 25
Luka Modric L. Modric 10
Mateo Kovacic M. Kovacic 8
Ivan Perisic I. Perisic 4
Andrej Kramaric A. Kramaric 9
Josip Brekalo J. Brekalo 7
Ante Rebic A. Rebic 17
Tomás Vaclík T. Vaclík 1
Vladimír Coufal V. Coufal 5
Ondrej Celustka O. Celustka 3
Tomás Kalas T. Kalas 6
Jan Boril J. Boril 18
Tomás Holes T. Holes 9
Tomás Soucek T. Soucek 15
Lukás Masopust L. Masopust 12
Vladimír Darida V. Darida 8
Jakub Jankto J. Jankto 14
Patrik Schick P. Schick 10

Perisic nagy góljával megvan a horvátok első pontja

1-1-es döntetlent játszott Horvátország és Csehország az Európa-bajnokság D csoportjának második fordulójában. A csehek egy videózás után megadott 11-essel szereztek vezetést, Lovren könyökkel orrba vágta egy szögletnél a vele együtt felugró Schicket, a spanyol bírónál pedig ez büntetőt ért, amit Schick belőtt. A cseh csatár három góljával átvette a vezetést a góllövőlistán. A második félidőt aztán viharosan kezdték a horvátok, Perisic óriási gólt lőtt, és ezzel sorozatban a negyedik nagy tornáján volt eredményes. A horvát gól után egy negyedórára felpörgött a meccs, de a második félidő második felében mindkét csapat kifogyott a kreativitásból, így maradt az 1-1. A horvátoknak 1, a cseheknek 4 pontjuk van két kör után.

Még egy Perisic-stat

Rajta kívül csak Ronaldo mondhatja el magáról, hogy az utolsó öt nagy világverseny (Eb vagy vb) mindegyikén tudott gólt szerezni vagy gólpasszt adni.

A horvát csere szomorkodik

Perisic fejelte le a labdát Vlasicnak, aki 30 centivel tévesztette el a bal felsőt. Nagy helyzet volt.

Schick fejelhetett

Egy szöglet után az ötösről. De ez most nem úgy sikerült, ahogy tervezte.

Jó lett a meccs

Lüktető játék van, a horvátok nagyon feljavultak, de a csehek sem őrzik az 1-1-et.

Kicserélték a horvát csapatot

Elég rendesen rákapcsoltak. Perisic beadása után Ivanusec fejelhetett volna, de nem tűnt elég elszántnak, és így épphogy beleért a labdába.

Nem gyenge lövés a rosszabbik lábbal

A ballábas Perisic az első félidővel ellentétben most a bal oldalon tűnt fel, befelé cselezett, amivel kibillentette Coufalt, a lövés pedig tökéletes volt.

Mekkora gól!

Perisic jobb lábbal óriási gólt vágott a bal felsőbe! 1-1!

Félidő

Schick tizenegyesével vezetnek a csehek. Bajban a horvát csapat.

Lesz majd vita bőven a 11-esről

A Twitteren az elemzésekkel foglalkozó Michael Cox azt írta, sosem látott még ilyen esetért büntetőt. A BBC szakértője, Dion Dublin is csodálkozott, hogy ezért tizenegyest adott a bíró.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik