Élő Közvetítés

Többé nem álom: pontot szereztünk a világbajnok ellen

BERNADETT SZABO / POOL / AFP
BERNADETT SZABO / POOL / AFP
Bár az első félidő közepén elveszítette csapatkapitányát, Szalai Ádámot, a magyar labdarúgó-válogatott Fiola Attila góljával sokáig vezetett Franciaország ellen. Ugyan a világbajnok végül egyenlített Antoine Griezmann révén, az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy maradt esélyünk a továbbjutásra.

Marco Rossi a portugál nyitómérkőzéshez képest egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Lovrencsics helyett a francia származású Nego került be. A franciáknál is egy csere történt, Hernandez helyett Digne kezdett.

Kapcsolódó
A futball olyan, mint a háború, csak nem hal meg senki
A labdarúgó-Európa-bajnokság 8. napjának kibeszélése közben rendhagyó módon nem csak az adatok és a futballszakma került előtérbe.

Nagyon bátran kezdett a magyar csapat, az első tíz percben Sallai háromszor is úgy lódult meg a balszélen, hogy csak szabálytalanul tudták megállítani (Pavard kapott is egy sárga lapot).

A 14. percben jutott el először a kapunkig a világbajnok, akkor Benzema bombáját védte bravúrral Gulácsi, majd a kipattanóra rajtoló Griezmann közeli lövését is megfogta, de a támadó más lesen állt.

A 18. percben Mbappé fejesét mindenki szemmel verte, de a labda elkerülte a kaput.

A 24. percben egy pillanatra aggódni kezdett mindenki, mert Szalai Ádám a földre került ápolni kellett, letámogatták, és jött is a helyére Nikolics. Az MLSZ később rövid közleményben jelezte, „Szalai Ádám ütést kapott a fejére, amelytől megszédült, ezért kényszerült a lecserélésére Marco Rossi.”

Szerencsére nem zavarodtunk meg, bár a francia támadások jöttek rendületlenül, de szerencsére Benzema és Mbappé sem koncentrál kellőképpen.

Nem úgy, mint Fiola, aki amikor csak tudott, felrohant a támadásokkal, Sallai morgott is miatta, mert a 42. percben egy lövésénél a felfutó védőtárs tomporát találta el.

Aztán jött a csoda, az első félidő hosszabbításában ismét ők ketten váltak főszereplővé: Sallai indította Fiolát, aki lefutotta a védelmet, majd nagyon okosan, 8 méterről a rövid jobb alsóba lőtte a labdát (1-0).

A félidő statisztikája a franciák mellett szólt: 351:128 volt a passzok, 67:33 a labdabirtoklás aránya.

A második félidőből úgy telt el húsz perc, hogy a franciák csak nyomozták a labdát, sokkal tetszetősebben játszottunk, Sallai minden megmozdulása életveszély volt.

A 65. percben mégis a franciák szereztek gólt. A magyar szabadrúgást Lloris megkaparintotta, a hatalmas kirúgást nem tudták eltakarítani a védők, így Mbappé jobbról középre adott, Orbán lábáról éppen Griezmann elé került a labda, ő pedig lendületből, 7 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (1-1).

A 82. percben Gulácsi ismét óriásit védett Mbappé lövésénél, ezek után Tolisso távoli lövése nem okozhatott gondot neki.

A meccs végén ugyan szinte egykapuzott az ellenfél, de gólt nem tudott szerezni.

Az 1-1-es eredmény azt jelenti, hogy a szerdai, müncheni, Németország elleni mérkőzésen még a továbbjutást is ki lehet harcolni.

Jún. 19. Június 19. 15:00
Budapest Puskás Aréna

Benjamin Pavard
B. Pavard
10
Szalai Ádám
Á. Szalai
25
Szalai Ádám
Á. Szalai
26
Nikolics Nemanja
N. Nikolics
26
Fiola Attila
A. Fiola
47
Botka Endre
E. Botka
52
Adrien Rabiot
A. Rabiot
57
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
57
Antoine Griezmann
A. Griezmann
66
Schäfer András
A. Schäfer
75
Cseri Tamás
T. Cseri
75
Paul Pogba
P. Pogba
76
Corentin Tolisso
C. Tolisso
76
Karim Benzema
K. Benzema
76
Olivir Giroud
O. Giroud
76
Kleinheisler László
L. Kleinheisler
84
Lovrencsics Gergő
G. Lovrencsics
84
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
87
Thomas Lemar
T. Lemar
87
3-5-2
4-3-3
Gulácsi Péter P. Gulácsi 1
Botka Endre E. Botka 21
Orbán Willi W. Orbán 6
Szalai Attila A. Szalai 4
Nego Loic L. Nego 7
Kleinheisler László L. Kleinheisler 15
Nagy Ádám Á. Nagy 8
Schäfer András A. Schäfer 13
Fiola Attila A. Fiola 5
Sallai Roland R. Sallai 20
Szalai Ádám Á. Szalai 9
Hugo Lloris H. Lloris 1
Benjamin Pavard B. Pavard 2
Raphäel Varane R. Varane 4
Presnel Kimpembe P. Kimpembe 3
Lucad Digne L. Digne 18
N'Golo Kanté N. Kanté 13
Paul Pogba P. Pogba 6
Adrien Rabiot A. Rabiot 14
Antoine Griezmann A. Griezmann 7
Karim Benzema K. Benzema 19
Kylian Mbappé K. Mbappé 10

„Szép volt, fiúk!"

Ordítja egy stadionnyi ember, amikor a magyar válogatott tagjai körbe sétálnak és megtapsolják a közönséget. Hihetetlen a hangulat, focista és szurkoló egy emberként örül. Ez a sport ereje.

Vezettünk, végül hősies döntetlent játszottunk a világbajnok franciákkal

A magyar labdarúgó-válogatott minden képzeletet felülmúlva pontot szerzett a franciák ellen. Bár a vendégek uralták a meccs nagy részét, az első félidőben egy kontra végéin Fiola Attila Magyarországnak szerzett vezetést, végül egy peches szituáció végén Antoine Griezmann állította be az 1-1-es végeredményt. Így jelenleg a harmadik helyen áll Marco Rossi csapata, de csak ezután lesz a portugál-német találkozó.

Fú, most szerencsénk volt

Veszélyes helyről jött francia szabadrúgás, Griezmann lőtte középre, Gulácsi azonban kiejtette, de nem lett belőle baj. Ráadásul szabadrúgást adtak kifelé.

Gulácsi percei ezek

Két védése is volt most egymás után, előbb Mbappé ballábas, közelki lövését ütötte, majd Tolisso távoli, gyengécske próbálkozását fogta. Hozzáteszi ő is a magáét.

Jól tartjuk magunkat, sőt

Sallai most védekezésben segített be, Kanté ugyan a kezére fejelte a labdát, de nem fújtak, majd Kleinheislert rúgták fel, szabadrúgás kifelé.

Cseri a pályán

Scäfer helyére jött be. A Mezőkövesdből az Eb-re. Tolisso is bejött a franciákhoz, ő Pogbát váltotta, és volt egy Benzema-Giroud csere is.

Óóóó

Óriási küzdelem zajlott Pogba és Kleinheislerék között, a labda nálunk maradt, ismét Sallai került lövőhelyzetbe, de a labda egy bevetődő francia védőn lelassult, Lloris pedig könnyedén védett. Meccsben vagyunk továbbra is.

Griezmann az elitben

Már hét gólja van az Eb-ken, ennél többet csak Cristiano Ronaldo és Michel Platini szerzett.

Ivószünet

Ez nem jön feltétlen rosszul, nemcsak a hidratálás miatt, hanem mert gyorsan át is lehet beszélni pár dolgot.

Miért hagytuk lepattanni azt a fránya labdát?!

az elmúlt percekben kimondottan jól játszott a magyar válogatott, elöl is szépen adogattunk, hátul is úgy tűnt, rendben vagyunk. Aztán jött egy hatalmas bikázás Lloristól, amit valamiért hagytak a védők lepattanni. A többit már tudjuk…

Sallai, a melós

Sallai óriásit melózik, most is kiharcolt egy szabadrúgást, Pavard rúgta fel – akinek egyébként van már egy sárgája. Sallai lőtte középre, veszélyesnek tűnt, de Lloris húzta le a levegőből.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik