BERNADETT SZABO / POOL / AFP
Élő Közvetítés

Többé nem álom: pontot szereztünk a világbajnok ellen

Bár az első félidő közepén elveszítette csapatkapitányát, Szalai Ádámot, a magyar labdarúgó-válogatott Fiola Attila góljával sokáig vezetett Franciaország ellen. Ugyan a világbajnok végül egyenlített Antoine Griezmann révén, az 1-1-es döntetlen azt jelenti, hogy maradt esélyünk a továbbjutásra.

Marco Rossi a portugál nyitómérkőzéshez képest egy helyen változtatott kezdőcsapatán, Lovrencsics helyett a francia származású Nego került be. A franciáknál is egy csere történt, Hernandez helyett Digne kezdett.

Kapcsolódó
A futball olyan, mint a háború, csak nem hal meg senki
A labdarúgó-Európa-bajnokság 8. napjának kibeszélése közben rendhagyó módon nem csak az adatok és a futballszakma került előtérbe.

Nagyon bátran kezdett a magyar csapat, az első tíz percben Sallai háromszor is úgy lódult meg a balszélen, hogy csak szabálytalanul tudták megállítani (Pavard kapott is egy sárga lapot).

A 14. percben jutott el először a kapunkig a világbajnok, akkor Benzema bombáját védte bravúrral Gulácsi, majd a kipattanóra rajtoló Griezmann közeli lövését is megfogta, de a támadó más lesen állt.

A 18. percben Mbappé fejesét mindenki szemmel verte, de a labda elkerülte a kaput.

A 24. percben egy pillanatra aggódni kezdett mindenki, mert Szalai Ádám a földre került ápolni kellett, letámogatták, és jött is a helyére Nikolics. Az MLSZ később rövid közleményben jelezte, „Szalai Ádám ütést kapott a fejére, amelytől megszédült, ezért kényszerült a lecserélésére Marco Rossi.”

Szerencsére nem zavarodtunk meg, bár a francia támadások jöttek rendületlenül, de szerencsére Benzema és Mbappé sem koncentrál kellőképpen.

Nem úgy, mint Fiola, aki amikor csak tudott, felrohant a támadásokkal, Sallai morgott is miatta, mert a 42. percben egy lövésénél a felfutó védőtárs tomporát találta el.

Aztán jött a csoda, az első félidő hosszabbításában ismét ők ketten váltak főszereplővé: Sallai indította Fiolát, aki lefutotta a védelmet, majd nagyon okosan, 8 méterről a rövid jobb alsóba lőtte a labdát (1-0).

A félidő statisztikája a franciák mellett szólt: 351:128 volt a passzok, 67:33 a labdabirtoklás aránya.

A második félidőből úgy telt el húsz perc, hogy a franciák csak nyomozták a labdát, sokkal tetszetősebben játszottunk, Sallai minden megmozdulása életveszély volt.

A 65. percben mégis a franciák szereztek gólt. A magyar szabadrúgást Lloris megkaparintotta, a hatalmas kirúgást nem tudták eltakarítani a védők, így Mbappé jobbról középre adott, Orbán lábáról éppen Griezmann elé került a labda, ő pedig lendületből, 7 méterről kilőtte a kapu bal oldalát (1-1).

A 82. percben Gulácsi ismét óriásit védett Mbappé lövésénél, ezek után Tolisso távoli lövése nem okozhatott gondot neki.

A meccs végén ugyan szinte egykapuzott az ellenfél, de gólt nem tudott szerezni.

Az 1-1-es eredmény azt jelenti, hogy a szerdai, müncheni, Németország elleni mérkőzésen még a továbbjutást is ki lehet harcolni.

Jún. 19. Június 19. 15:00
Budapest Puskás Aréna
Benjamin Pavard
B. Pavard
10
Szalai Ádám
Á. Szalai
25
Szalai Ádám
Á. Szalai
26
Nikolics Nemanja
N. Nikolics
26
Fiola Attila
A. Fiola
47
Botka Endre
E. Botka
52
Adrien Rabiot
A. Rabiot
57
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
57
Antoine Griezmann
A. Griezmann
66
Schäfer András
A. Schäfer
75
Cseri Tamás
T. Cseri
75
Paul Pogba
P. Pogba
76
Corentin Tolisso
C. Tolisso
76
Karim Benzema
K. Benzema
76
Olivir Giroud
O. Giroud
76
Kleinheisler László
L. Kleinheisler
84
Lovrencsics Gergő
G. Lovrencsics
84
Ousmane Dembélé
O. Dembélé
87
Thomas Lemar
T. Lemar
87
3-5-2
4-3-3
Gulácsi Péter P. Gulácsi 1
Botka Endre E. Botka 21
Orbán Willi W. Orbán 6
Szalai Attila A. Szalai 4
Nego Loic L. Nego 7
Kleinheisler László L. Kleinheisler 15
Nagy Ádám Á. Nagy 8
Schäfer András A. Schäfer 13
Fiola Attila A. Fiola 5
Sallai Roland R. Sallai 20
Szalai Ádám Á. Szalai 9
Hugo Lloris H. Lloris 1
Benjamin Pavard B. Pavard 2
Raphäel Varane R. Varane 4
Presnel Kimpembe P. Kimpembe 3
Lucad Digne L. Digne 18
N'Golo Kanté N. Kanté 13
Paul Pogba P. Pogba 6
Adrien Rabiot A. Rabiot 14
Antoine Griezmann A. Griezmann 7
Karim Benzema K. Benzema 19
Kylian Mbappé K. Mbappé 10

Fejlődés

Tudjuk, hogy a franciák által képviselt szint nagyon nehéz feladat, szinte lehetetlen küldetés elé állít bennünket. De természetesen úgy állunk hozzá, hogy harcra készülünk, harcolni fogunk

– mondta Marco Rossi pénteki sajtótájékoztatóján, kiemelve, hogy sok válogatott rendelkezik kiváló képességű játékosokkal, de a franciáknak egy Kylian Mbappéjuk van.

„Tudjuk, hogy a világbajnok ellen többet kell majd futnunk labda nélkül, mint ők, amikor pedig ekkora a hőség, nem könnyű ezt teljesíteni, ezért tökéletesen fel kell készülnünk, és okosan kell futballoznunk. A foci nagyon egyszerű játék, függetlenül attól, hogy milyen sok új taktika kerül elő; ha az ellenfél támad, mit védekezünk, ha pedig nálunk van a labda, támadnunk kell. Meglátjuk, mennyire leszünk jók, és mennyit tudunk támadni – folytatta a kapitány. – Ami minket illet, valószínű, hogy némi különbséggel, de a portugálok ellenihez hasonlóan fogunk felállni. Nehéz megmondani, mit várhatunk az ellenfelünktől. Tudjuk, hogy minden poszton világsztárjaik vannak, és elképzelhető, hogy ők hét mérkőzésre készülnek, és ennek megfelelően állítják össze a csapatot. Mi azonban a csoportmérkőzésekre készülünk, és nem lehetünk négy nap után fáradtak, hiszen mindent megtettünk, hogy fittek legyünk a következő találkozóra. Nincsenek kifogások, harcosoknak kell lennünk.“

mlsz.hu

Marcinak elég nagy szerencséje van

Szintén meccsre igyekvő kolléga küldi:

A mellettünk ülő asztalnál három lengyel srác ült, maradt egy jegyük, kérdezték van-e barátunk, aki jönne, odaadnák. Az öcsém gyorsan kapcsolt, hívta haverját, odaadtuk az e-mail címet, Marci pedig máris úton a stadionba. Ilyen a futball.

Meccsre igyekvő kollégánk jelenti

A Damjanich utcai Piroska vendéglőben, amelynek falán Antal Imre emléktáblája áll, mivel ez volt az ismert tévés törzshelye, fölényben vannak a francia szurkolók. Azt tanultuk a Brestből érkezett társaságtól, hogy Franck Ribéryt nekik köszönheti a város.

Oh, Nego!

Loic Nego személyében a magyar válogatottban is van egy francia születésű játékos. A védelemben és a középpályán is bevethető Negónak ráadásul sokat köszönhetünk, ugyanis az Izland elleni meccsen, amin a sérülése miatt most hiányzó Szoboszlai Dominik kilőtt minket az Eb-re, előbbi játékos szerezte az egyenlítő gólunkat.

A 30 éves focista 2013-ben került az NB I-be, az Újpest igazolta le, 2015 óta a Fehérvár játékosa. Kvalitásait mutatja, hogy egészen az u20-ig pályára lépett a korosztályos francia válogatottakban. A magyar nemzeti csapatban már 12 meccse és két gólja van.

Kapcsolódó
„Örülök, hogy a pályán újra találkozhatunk régi barátommal, Griezmann-nal”
Loic Nego a francia korosztályos válogatottban még a Barca sztárjával egy csapatban szerepelt.

Mit keres Szalai Ádám a válogatottban?

Van egy kérdés, ami évek óta megosztja a magyar szurkolói társadalmat, ez pedig az, hogy az egyébként csapatkapitány Szalai Ádám mit keres a válogatottban? Ezt a kérdéskört jártuk körbe, és elmondjuk, mit keres a csapatban.

Kapcsolódó
Mit keres Szalai Ádám a válogatottban?!
Szalai Ádámot szétszedi a magyar szurkolók egy része, amiért kevés gólt rúg és megkopott a gyorsasága. Mégis sokat tesz hozzá a válogatott játékához.

Ezek a kezdőcsapatok?

A franciákat az RMC tippelte meg, a magyart az MTI. Voilá!

  • Lloris – Pavard, Varane, Kimpembe, Hernandez – Kanté – Pogba, Rabiot – Griezmann, Mbappé, Benzema
  • Gulácsi – Botka, Orbán, Szalai A. – Nagy Á. – Lovrencsics, Kleinheisler, Schäfer, Fiola – Szalai Á., Sallai

Sok minden elhangzott már

Vesszen Trianon, utáljuk Romániát és a franciák nemi identitása is szóba került pár kósza hajrá, magyarok és Magyarország-alé-alé mellett eddig a vonuláson.

A drukkerek már vonulnak

A magyar válogatott szurkolói csoportja, a Carpathian Brigade már délelőttre gyülekezést szervezett, majd déltől elindultak a drukkerek a Puskás Arénához.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.