Élő Közvetítés

Peches öngól miatt nem lett a játékvezetés a főszereplő a finn-belga meccsen

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Belgium 2-0-ra legyőzte Finnországot a B csoport utolsó fordulójában, így hibátlan teljesítménnyel jutott be a nyolcaddöntőbe. Volt tizenegyesgyanús szituáció, millimétereken múló les miatt meg nem adott gól, de így is nyerni tudtak Romelu Lukakuék a négyesben, amely eddig a legfurcsább végjátékot hozta.

Lassan indult be a világranglistát vezető belga válogatott, de aztán egyértelmű mezőnyfölénybe került a csapat, csakhogy… Csakhogy nem tudott mit kezdeni a 5-3-2-es felállásban pályára lépő, masszívan védekező finn védelemmel. Belgium kicsit lassan járatta a labdát a felállt fallal szemben, helyzetük leginkább csak abból volt, ha volt egy egyéni villanás.

A legnagyobb helyzet egy ilyen volt, amikor Doku szaladt be a bal szélről és jobbal lőtt, de Hradecky bravúrral védett. A szünet előtt még Hazard esett el O’Shaugnessy szorításában, a visszajátszás alapján összeakadt a lábuk, elég gyanús volt, de nem adtak tizenegyest.

A második félidőben már a finnek is találtak kaput, de az volt a kérdés, vajon mikor szerzi már meg a vezetést Belgium, amely egyre többször pörgette fel a játékot, ezekből helyzetekig is eljutott. Hazard járt a legközelebb a gólhoz sokáig, lövését azonban védte a remek napot kifogó Hradecky.

A 65. percben úgy tűnt, hogy végre vezetést szerez a belga válogatott, Lukaku higgadtan értékesített egy helyzetet, nem tűnt lesnek, de visszanézték, ez alapján nagyjából milliméterekkel lóghatott túl a lába a védő vonalán.

A 72. percben aztán már összejött a vezetés: egy szöglet után Vermaelen fejelte le a labdát, a kapufát találta el, de a lepattanó Hradecky szerencsétlen mozdulattal a saját kapujába ütötte.

Nem telt el tíz perc, és el is dőlt a meccs. A korábbinál jobban kinyíló finnek védelme már szellősebb volt, Lukaku pedig szerzett egy szabályos gólt is, amivel Belgium végül 2-0-ra nyert, hibátlan végzett a csoport első helyén.

Ez volt egyébként 1968 óta az első győzelmük a finn válogatott ellen.

Egy NB I-es játékos, az MTK-s Nikolai Alho is pályára lépett a 70. percben, ő most mutatkozott be az Eb-n.

A finnek ezzel nagyot veszítettek, ugyanis a dánok közben legyőzték az oroszokat, így ők értek oda a második továbbjutást érő helyre. Finnországnak ráadásul mínusz 2-es a gólkülönbsége, így két csoportharmadik (Svájc, Ukrajna) már biztosan előtte végez.

Kapcsolódó
Itt a dán csoda, oroszveréssel jött össze a továbbjutás
Csak egy győzelemmel és finn vereséggel jöhetett össze. Így történt.

Belgium győzelme egyébként azt is eredményezi, hogy Anglia, Csehország, Svájc, Svédország és Franciaország is továbbjut.

Jún. 21. Június 21. 21:00
Szentpétervár Krestovsky Stadion

Tim Sparv
T. Sparv
59
Rasmus Schüller
R. Schüller
59
Joel Pohjanpalo
J. Pohjanpalo
70
Joni Kauko
J. Kauko
70
Jere Uronen
J. Uronen
70
Nikolai Alho
N. Alho
70
Lukas Hradecky
L. Hradecky
74
Leandro Trossard
L. Trossard
75
Thomas Meunier
T. Meunier
75
Jeremy Doku
J. Doku
76
Michy Batshuayi
M. Batshuayi
76
Romelu Lukaku
R. Lukaku
81
Romelu Lukaku
R. Lukaku
84
Christian Benteke
C. Benteke
84
Kevin De Bruyne
K. De Bruyne
91
Hans Vanaken
H. Vanaken
91
91
Marcus Forss
M. Forss
91
Teemu Pukki
T. Pukki
91
Fredrik Jensen
F. Jensen
91
5-3-2
3-4-2-1
Lukas Hradecky L. Hradecky 1
Jukka Raitala J. Raitala 22
Joona Toivio J. Toivio 4
Paulus Arajuuri P. Arajuuri 2
Daniel O'Shaugnessy D. O'Shaugnessy 3
Jere Uronen J. Uronen 18
Robin Lod R. Lod 8
Tim Sparv T. Sparv 14
Glen Kamara G. Kamara 6
Joel Pohjanpalo J. Pohjanpalo 20
Teemu Pukki T. Pukki 10
Thibaut Courtois T. Courtois 1
Dedryck Boyata D. Boyata 4
Jason Denayer J. Denayer 18
Thomas Vermaelen T. Vermaelen 3
Leandro Trossard L. Trossard 24
Kevin De Bruyne K. De Bruyne 7
Axel Witsel A. Witsel 6
Nacer Chadli N. Chadli 22
Jeremy Doku J. Doku 25
Eden Hazard E. Hazard 10
Romelu Lukaku R. Lukaku 9

Milyen gyönyörű az 5-3-2!

A belgák is gyönyörködhetnek a finnek masszív felállásában, mert a fal előtt passzolgatják körbe a labdát. Most kétszer sikerült egyébként kipasszolgatni a finneket, Witsel jutott el aztán lövésig, de jóval a kapu fölé célzott. Pedig helye az volt.

Witsel nem viccel

Oké, essünk túl ezen a bántó szóviccen. Két finn támadó fogta közre, ő azonban rutinosan, emberhez kiemelte a labdát szorult helyzetéből.

Túlgondolta Lukaku

A csatár egy perfekt ütemcselt húzott meg a finn térfél közepén, így kissé rendezetlen finn védelemre vihette három belga a labdát, azonban Lukaku önzetlen akart lenni, külsővel akarta megjátszani Hazard-t, de lefülelték a passzát, a labda pedig a finn kapushoz pattant. Ebben több volt.

Lukaku nagy helyzete, de...

De Bruyne adott parádés kiugratást az Inter csatárának, akinek a lövését bravúrral védte a kapus, de… les volt.

Sokan szurkolhatnak a belgáknak

Ha nyernek, akkor azzal Anglia, Csehország, Svájc, Svédország és Franciaország is továbbjut már most.

Eddig azért nem sokat láttunk

Persze ez nem olyan meglepő, a mezőny legkevesebbet kapura lövő csapatai közül látunk kettőt. Belga mezőnyfölény egyelőre.

Kifújolták Szentpéterváron a térdelő csapatokat

A kezdő sípszó előtt mind a két válogatott játékosai féltérdre ereszkedtek tiltakozva ezzel a kirekesztés minden formája ellen. A közönség egy részének nem tetszett. Megy a meccse egyébként.

Győztes csapaton ne változtass

Finnország visszatért ahhoz a csapathoz, amely legyőzte Dániát azon a mérkőzésen, amelyen a pályán kellett újraéleszteni Christian Eriksent. A 34 éves csapatkapitány, Tim Sparv, aki visszakerült a csapatba. A belgák ezzel szemben bevetik a legnagyobb sztárok, Kevin De Bryunét, Romelu Lukakut és Eden Hazardot is.

Kapcsolódó
Kiengedték Christian Eriksent a kórházból
Sikeres műtétet hajtottak rajta végre.

A legnagyobb meccs

Ez a finn labdarúgás történetének legnagyobb mérkőzése. A továbbjutás sorsa a mi kezünkben van

– mondta Markku Kanerva, a finn válogatott szövetségi kapitánya.

MAXIM SHEMETOV / POOL / AFP

Meglepő, de finn fölény

A két csapat már 1953-ban találkozott egymással, összesen 11 mérkőzést játszottak, azaz van közös múlt, amire vissza lehet tekinteni. A finnek felé billen a mérleg nyelve: ők négyszer nyertek négy döntetlen és három belga siker mellett.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik