Élő Közvetítés

Belgium bombagóllal küldte haza Ronaldóékat az Eb-ről

LLUIS GENE / POOL / AFP
LLUIS GENE / POOL / AFP
A belga labdarúgó-válogatott jutott be a negyeddöntőbe az Európa-bajnokságon, miután 1-0-ra legyőzte a címvédő Portugáliát. Thorgan Hazard jól eltalált lövése hozta meg a sikert, Kevin De Bruyne viszont megsérült. Olaszország jön a nyolc között.

Az Európa-bajnoki nyolcaddöntők slágermeccsét rendezték vasárnap este Sevillában, Cristiano Ronaldo és a címvédő Portugália ugyanis a világranglistát vezető Belgiummal találkozott. A portugálok a csoportkörhöz hasonlóan ezúttal is picit ötlettelennek tűntek, Ronaldónak volt egy veszélyesnek tűnő szabadrúgása, de ezen kívül nagyobb veszélyt nem okoztak. A túloldalon a belgák viszont Courtois vagány csele után egy szép támadást vittek végig, ami után De Bruyne ugyan rosszul ért a labdába, de Thorgan Hazard még így is lőhetett, a kifelé kanyarodó labda pedig beakadt a kapuba.

A második félidő elején látványosan visszaesett Belgium, leginkább annak „köszönhetően”, hogy De Bruyne jelezte, nem tudja folytatni és cserét kért. Közben beállt Félix és Fernandes, velük javult a portugál válogatott játéka, át is tért a játék a belga térfélre. Kérdés persze, miért kellett megvárni, hogy hátrányban legyen a csapat, mire elkezdett játszani.

Így sem sikerült azonban nyomás gyakorolni Courtois kapujára, majd az utolsó negyedórábva érve a szabálytalanságok szaporodtak el, ahol érték, rúgták egymást a játékosok, záporoztak a könyökösök is. A hajrában nagyon nyomott Portugália, Guerreriro még kapufát is lőtt, de nem sikerült kiegyenlíteni.

A címvédő kiesett, a meccs során pedig egyetlen kaput eltaláló lövést felmutató, és amúgy nem túl meggyőző Belgium pedig készülhet az Olaszország elleni negyeddöntőre.

Kapcsolódó
Budapest jelentette a végállomást a csoportkörben parádézó hollandoknak
A csoportját simán megnyerő Hollandia számára már a nyolcaddöntőben véget ért az Európa-bajnokság, miután a csapat 2-0-ra kikapott Csehországtól Budapesten.
Jún. 27. Június 27. 21:00
Seville La Cartuja Stadion
Nyolcaddöntő

Thorgan Hazard
T. Hazard
42
Joao Palhinha
J. Palhinha
45
Kevin De Bruyne
K. De Bruyne
48
Dries Mertens
D. Mertens
48
Diogo Dalot
D. Dalot
51
Joao Moutinho
J. Moutinho
55
Joao Félix
J. Félix
55
Bernardo Silva
B. Silva
55
Bruno Fernandes
B. Fernandes
55
Diogo Jota
D. Jota
70
André Silva
A. Silva
70
Thomas Vermaelen
T. Vermaelen
72
Pepe
P. Pepe
77
Joao Palhinha
J. Palhinha
78
Danilo
D. Danilo
78
Renato Sanches
R. Sanches
78
Sérgio Oliveira
S. Oliveira
78
Toby Alderweireld
T. Alderweireld
81
Eden Hazard
E. Hazard
87
Yannick Carrasco
Y. Carrasco
87
Thorgan Hazard
T. Hazard
95
Leander Dendoncker
L. Dendoncker
95
3-4-2-1
4-3-3
Thibaut Courtois T. Courtois 1
Toby Alderweireld T. Alderweireld 2
Thomas Vermaelen T. Vermaelen 3
Jan Vertonghen J. Vertonghen 5
Thomas Meunier T. Meunier 15
Youri Tielemans Y. Tielemans 8
Axel Witsel A. Witsel 6
Thorgan Hazard T. Hazard 16
Kevin De Bruyne K. De Bruyne 7
Eden Hazard E. Hazard 10
Romelu Lukaku R. Lukaku 9
Rui Patrício R. Patrício 1
Diogo Dalot D. Dalot 20
Pepe P. Pepe 3
Ruben Días R. Días 4
Raphael Guerreiro R. Guerreiro 5
Renato Sanches R. Sanches 16
Joao Palhinha J. Palhinha 26
Joao Moutinho J. Moutinho 8
Bernardo Silva B. Silva 10
Cristiano Ronaldo C. Ronaldo 7
Diogo Jota D. Jota 21

Hazárdjáték

Te jó ég… Hazard rakosgatta a labdát, leadta Lukakunak, a csatár visszapasszolt hozzá, de Hazard az égbe lőtt. Csúnya volt.

Egy lövés

Portugál oldalon, nem olyan meglepő módon. A közvélemény figyelmét ismét felkeltő Sanchez ugratta ki Jotát, aki ballal lőhetett, de borzalmasan találta el, méterekkel lőtt a kapu mellé. Az égre néz, ő is tudja: több volt ebben.

Egyelőre portugál lábakon a labda

A címvédő magához ragadta a kezdeményezést, de azt azért tegyük hozzá, hogy a belga csapat nem az, amelyik sortűz alá venné az ellenfeél kapuját.

Nem volt teljesen sikeres a térdelés

Volt némi morajlás a lelátón, miután nemcsak a két csapat játékosai, hanem a játékjvezetők is féltérdre ereszkedtek, Így tiltakoznak a kirerkesztés ellen.

6 perc

Ennyire volt a magyar válogatott, hogy most akár itt legyen. A 84. percig ugyanis vezetett Magyarország Münchenben, végül 2-2 lett, így a 2014-es világbajnok jutott tovább. Portugália lett a harmasdik a halálcsoportban.

Ronaldo megelőzi öngólt?

Cristiano Ronaldo öt gólt szerzett a csoportkörben (kettőt a magyarok ellen), amivel magabiztosan vezeti a góllövőlistát. Azonban sszesen már nyolc öngól volt, így nézhetjük úgy is, hogy Öngól vezet.

Kirill KUDRYAVTSEV / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik