Élő Közvetítés

Nyolcgólos drámát és spanyol továbbjutást hozott az Eb legjobb meccse

WOLFGANG RATTAY POOL AFP
WOLFGANG RATTAY POOL AFP
Ennyi fordulat nem nagyon fér bele 90 percbe, így aztán az Európa-bajnokság legjobb mérkőzésén Spanyolország 120 perc alatt győzte le 5-3-ra a horvátokat és bejutott a negyeddöntőbe.

Előzetesen azon gondolkodtunk, vajon mennyire lesz unalmas egy olyan mérkőzése, amelyen a folyamatosan támadó spanyolok védekezésre kényszerítik a horvátokat. Azt az ellenfelet, amelyből két kulcsember is hiányzott: a koronavírusos Perisic és az eltiltott Lovren.

A meccs valóban úgy alakult, ahogy számítottuk, a spanyol fölény egy Koke-ziccerben, majd egy közeli Morata-fejesben mutatkozott meg, az ellenfél elvétve próbált/tudott támadásba lendülni.

A nagy nyomást egy váratlan esemény szakította meg, a 20. percben Pedri negyven méterről hazaadta a labdát, Unai Simón nem tudta lekezelni, átpattant a lábán és a kapu jobb sarkába gurult. Kapitális öngól! (1-0)

Anélkül, hogy felmentenénk Unai Simónt, azért az is jó kérdés, egy hazaadást miért kell ilyen erővel, kapu irányába rúgni – főleg, hogy Pedrit azért nem nagyon zavarták –, ha kicsit oldalra teszi, a legrosszabb esetben szöglet lett volna.

A gól nagyon megfogta a spanyolokat, a horvátok jó tíz perc erejéig felül is kerekedtek, de a második gól nem jött. A spanyolok összekapták magukat, és 38. percben egy Livakovic-védés utáni kipattanót Sarabia úgy vágott a hálóba, hogy a labda egy védő csípőjén és a vetődő kapus fején is megpattanva vágódott a bal felső sarokba (1-1).

A szünetben a horvát kapitány váltott, a halványan futballozó csatár, Petkovic helyére beküldte a Hoffenheim csatárát, Kramaricot. Gólt azonban a spanyolok szereztek, az 57. percben Ferrán Torres bal oldali beadását követően Azpilicueta közelről fejelte a labdát a kapu közepébe (1-2).

Még lehetett volna visszaút, de a 67. percben Gvardiol közeli lövését Unai Simón bravúrral védte.

A horvátok kockáztattak, jöttek friss játékosok a támadást erősíteni, azonban a 77. percben Pau Torres kihasználta, hogy az ellenfél az oldalvonalnál iszik, átívelte a labdát a hosszú oldalra, ahol Ferran Torres egyedül volt, becsapta védőjét és betalált (1-3).

De nem volt vége, a horvátok a 85. percben egy óriási kavarodás végén találtak egy gólt Orsic révén (2-3).

Majd amire senki sem számított, a hatperces ráadás elején Orsic bal oldali beadását Pasalic bólintotta a hálóba (3-3).

Jöhetett a kétszer 15 perc, amelynek elején Kramaric lábában ott volt a vezető gól, de Unai Simón csodálatos reflexszel hárított.

Ez feldobta a spanyolokat, Dani Olmót mindenképpen. A cserejátékos a 100. percben jobbról a hosszú oldalra ívelte át a labdát, Morata átvette és 10 méterről nem hibázott (3-4).

Újabb három perc múlva Dani Olmo ezúttal Oyarzabalt ugratta ki (3-5).

A hosszabbítás második tizenöt perce egy kihagyott horvát ziccerrel indult, a végén pedig Dani Olmo lőtt egy kapufát.

Spanyolország végül az Eb eddigi legjobb meccsén 5-3-ra nyert és a pénteki negyeddöntőben a Franciaország–Svájc összecsapás győztesével találkozik Szentpéterváron.

Jún. 28. Június 28. 18:00
Koppenhága Parken Stadion
Nyolcaddöntő

Pedri
P. Pedri
20
Pablo Sarabia
P. Sarabia
38
Bruno Petkovic
B. Petkovic
46
Andrej Kramaric
A. Kramaric
46
César Azpilicueta
C. Azpilicueta
57
Ante Rebic
A. Rebic
67
Mislav Orsic
M. Orsic
67
Pablo Sarabia
P. Sarabia
71
Dani Olmo
D. Olmo
71
Eric García
E. García
71
Pau Torres
P. Torres
71
Marcelo Brozovic
M. Brozovic
73
Josip Juranovic
J. Juranovic
74
Josip Brekalo
J. Brekalo
74
Ferran Torres
F. Torres
77
José Gayá
J. Gayá
77
Jordi Alba
J. Alba
77
Koke
K. Koke
78
Fabián Ruiz
F. Ruiz
78
Mateo Kovacic
M. Kovacic
79
Ante Budimir
A. Budimir
79
Nikola Vlasic
N. Vlasic
79
Mario Pasalic
M. Pasalic
79
Duje Caleta-Car
D. Car
84
Mislav Orsic
M. Orsic
84
Ferran Torres
F. Torres
88
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
88
Mario Pasalic
M. Pasalic
92
Álvaro Morata
Á. Morata
100
Sergio Busquets
S. Busquets
101
Rodri
R. Rodri
101
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
103
Luka Modric
L. Modric
114
Luka Ivanusec
L. Ivanusec
114
4-3-3
4-3-3
Dominik Livakovic D. Livakovic 1
Josip Juranovic J. Juranovic 22
Domagoj Vida D. Vida 21
Duje Caleta-Car D. Car 5
Josko Gvardiol J. Gvardiol 25
Luka Modric L. Modric 10
Marcelo Brozovic M. Brozovic 11
Mateo Kovacic M. Kovacic 8
Nikola Vlasic N. Vlasic 13
Bruno Petkovic B. Petkovic 20
Ante Rebic A. Rebic 17
Unai Simón U. Simón 23
César Azpilicueta C. Azpilicueta 2
Eric García E. García 12
Aymeric Laporte A. Laporte 24
José Gayá J. Gayá 14
Koke K. Koke 8
Sergio Busquets S. Busquets 5
Pedri P. Pedri 26
Ferran Torres F. Torres 11
Álvaro Morata Á. Morata 7
Pablo Sarabia P. Sarabia 22

Nem fulladt unalomba a horvát-spanyol futballdráma

Bár félő volt, hogy egy támadó spanyol és egy védekező horvát válogatott unalmas meccset vív az Európa-bajnokság nyolcaddöntőjében, azonban a Pedri és Unai Simon által összehozott hihetetlen öngól megmozdította az állóvizet. A spanyolok Sarabia, Azpilicueta és Ferran Torres révén három gólt is szereztek, a 85. percben már szinte ünnepeltek, de a horvátok szenzációs hajrával, Orsic és Pasalic góljaival egyenlítettek. A hosszabbításban aztán már csak Morata és Oyarzabal volt eredményes, Spanyolország 5-3-re nyert és bejutott a negyeddöntőbe.

Spanyol kapufa búcsúzóul

Oyarzabal ziccerben még továbbpasszolta a labdát Dani Olmónak, aki egy csel után lőtt, de a jobb kapufát trafálta telibe.

Kihagyott horvát ziccer

Harminc másodperccel a középkezdés után Budimir került ziccerbe, de a labda centikkel kerülte el a bal kapufát.

Fordulás

Vége a hosszabbítás első félidejének, jöhet a folytatás

3-5 Oyarzabal

Micsoda meccs! Újabb Dani Olmo-gólpassz, ezúttal Oyarzabalnak (3-5).

3-4 Morata

Dani Olmo jobbról a hosszú oldalra ívelte át a labdát, Brekalo nem ért oda, Morata átvette és 10 méterről nem hibázott (3-4).

Vége

Jöhet a hosszabbítás.

Őrület! 3-3

Elképesztő, egyenlítettek a horvátok! Orsic bal oldali beadását Pasalic bólintotta a hálóba (3-3).

2-3 Orsic

Óriási tűzijáték a spanyol kapunál, végül Orsic lőtt gólt (2-3).

Négy csere

Na, még egy rakás csere! A spanyoloknál Kokét és Gayát Fabián Ruiz, illetve Jordi Alba váltotta. A horvátoknál  Vlasic és Kovacic ment le, Mario Pasalic és Ante Budimir állt be.

1-3 Ferran Torres

Ilyen gólt is ritkán látni! A horvátok az oldalvonalnál frissítették magukat, a játékvezető jelt adott a folytatásra, Pau Torres átívelte a labdát a hosszú oldalra, ahol Ferran Torres egyedül volt, becsapta védőjét és betalált (1-3).

Jön a horvát specialista

A spanyoloknál Sarabia ment le, az évekig Zágrábban futballozó Dani Olmo érkezett. Eric Garcíát pedig Pau Torres váltotta.

Felélénkültek a horvátok

Percek óta kemény letámadást produkálnak a horvátok, Kramaric így lépett ki egyedül, ziccerét Unai Simón védte – egyébként lesről történt mindez.

Unai Simon mindent jóvá tett

Óriási horvát helyzet maradt ki, Vlasic lekészítette a labdát Gvardiolnak, aki közelről lőtt, Unai Simon bravúrral ért le a jobb alsó sarokra.

Horvát csere

Rebicnek ennyi volt, a helyére  Mislav Orsic állt be.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik