Facundo Arrizabalaga - Pool/Getty Images
Élő
Közvetítés
Álvaro Morata előbb visszahozta a spanyol Eb-álmot, majd a tizenegyeseknél szertefoszlatta azt
2021. 07. 06. 20:45FRISSÍTVE: 2021. 07. 06. 23:58
Az olasz válogatott 1-1-s döntetlent játszott a spanyol csapattal, majd tizenegyesekkel jutott döntőbe az Európa-bajnokságon.
Szinte egymásnak estek a csapatok, az olaszok kezdtek jobban, de a spanyolok magukhoz ragadták a kezdeményezést. Gól azonban csak a második félidőben esett. Lorenzo Insigne zseniális labdával ugratta ki Ciro Immobilét, akit ugyan nehezen szereltek, de jött Federico Chiesa és szép mozdulattal tekert a kapu bal oldalába.
Ezután a spanyolok még jobban elkezdtek nyomni, apránként jöttek is a helyzetek, de mindig hiba csúszott a támadásokba. Egészen a 80. percig, amikor a csereként beálló Álvaro Morata egy lecsorgó labda után gyönyörű összjátékot hozott össze az egész meccsen remeklő Dani Olmóval, majd higgadtan a kapu jobb alsó sarkába gurított.
Jöhetett a hosszabbítás, amely kevés izgalmat hozott, két necces szituációt kellett az olaszoknak kibekkelni, akik azonban állták a sarat és így tizenegyesek döntötték el a meccset. Azonnal egy-egy hibával kezdték a csapatok, Unai Simón megfogta Manuel Locatelli lövését, Dani Olmo pedig kapu fölé lőtt. Ezután két-két játékos végezte el magabiztosan a büntetőt, majd jött Morata. A csatár, aki miatt egyáltalán meccsben maradt Spanyolország, gyatrán lőtte a labdát, szinte középre, amit megfogott Gianluigi Donnarumma. Jorginho viszont nem hibázott, így Olaszország jutott döntőbe.
A spanyolok úgy estek ki, hogy nem álltak vereségre az Eb-n.
Sergio Busquets
S. Busquets
51
Federico Chiesea
F. Chiesea
60
Ciro Immobile
C. Immobile
61
Domenico Berardi
D. Berardi
61
Ferran Torres
F. Torres
62
Álvaro Morata
Á. Morata
62
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
70
Gerard Moreno
G. Moreno
70
Marco Verratti
M. Verratti
74
Matteo Pessina
M. Pessina
74
Emerson Palmieri
E. Palmieri
74
Álvaro Morata
Á. Morata
80
Federico Chiesea
F. Chiesea
106
Federico Bernardeschi
F. Bernardeschi
106
Sergio Busquets
S. Busquets
106
Thiago Alcántara
T. Alcántara
106
Eric García
E. García
109
Leonardo Bonucci
L. Bonucci
118
Andrea Belotti
A. Belotti
11
Gerard Moreno
G. Moreno
11
Leonardo Bonucci
L. Bonucci
11
Thiago Alcántara
T. Alcántara
11
Federico Bernardeschi
F. Bernardeschi
11
Gianluigi Donnarumma
G. Donnarumma
21
Giovanni Di Lorenzo
G. Di Lorenzo
2
Leonardo Bonucci
L. Bonucci
19
Giorgio Chiellini
G. Chiellini
3
Emerson Palmieri
E. Palmieri
13
Nicolo Barella
N. Barella
18
Jorginho
J. Jorginho
8
Marco Verratti
M. Verratti
6
Federico Chiesea
F. Chiesea
14
Ciro Immobile
C. Immobile
17
Lorenzo Insigne
L. Insigne
10
César Azpilicueta
C. Azpilicueta
2
Eric García
E. García
12
Aymeric Laporte
A. Laporte
24
Jordi Alba
J. Alba
18
Koke
K. Koke
8
Sergio Busquets
S. Busquets
5
Pedri
P. Pedri
26
Ferran Torres
F. Torres
11
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
21
Dani Olmo
D. Olmo
19
Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
KIPRÓBÁLOM!