A dán kapitány a játékosairól: Hihetetlen, hogy kimentek játszani

Két lehetőségük volt, a mérkőzés szombati folytatását választották.
Kapcsolódó cikkek

Akár az Európa-bajnokság egyik meglepetéseként is beszélhetnénk arról, hogy a története első Európa-bajnoki mérkőzését játszó Finnország 1-0-ra legyőzte Dániát, de az idei torna második játéknapján a futball teljesen másodlagos volt. Christian Eriksen, a dánok játékosa ugyanis összeesett az első félidő hajrájában, a pályán élesztették újra. A legfontosabb: az állapota stabil.

Kapcsolódó
Eriksent stabil állapotban vitték kórházba
Christian Eriksent a pályán élesztették újra, a mérkőzés félbeszakadt.

A mérkőzést végül este fejezték be, a finnek pedig nyertek 1-0-ra. A finn szövetségi kapitány, Markku Kanerva drámainak és szomorúnak nevezte, amit történt. Felejthetetlen estéről beszélt, de azt is mondta, több szempontból is az volt. Játékosainak elmondta, tudja, hogy nehéz helyzetben vannak, de próbáljanak meg a játékra koncentrálni, amint újraindul a mérkőzés.

Emlékeztetőt kaptunk arról, mik a legfontosabb dolgok az életben: az emberi kapcsolatok, azok, akik közel állnak hozzád. Családtagok, barátok

– ezt már a dánok kapitánya, Kasper Hjulmand nyilatkozta, aki arról is beszélt, nem lehet elég hálás azoknak, aki a mérkőzésen közreműködtek és segítettek az egyik legjobb barátjának.

„A játékosok az öltözőben megbeszélték, addig nem játszanak, amíg ki nem derül Christianról, hogy magánál van. Két lehetőségünk volt: most lejátsszuk, vagy másnap délben. Nem lehet így a játékra koncentrálni. Megpróbáltunk nyerni. Hihetetlen, hogy kimentek a második félidőre, és megpróbáltak játszani” – méltatta játékosait a kapitány, aki hozzátette, nem is lehetne rájuk büszkébb.