Szalai Ádám remélhetőleg játszhat a németek ellen

Ütést kapott a franciák ellen, de a vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak.
Kapcsolódó cikkek

Mindössze 24 perc jutott Szalai Ádámnak a franciák elleni világraszóló döntetlenből a pályán, a Mainz válogatott csatárát ugyanis az első félidő közepén le kellett cserélni.

Kapcsolódó
Többé nem álom: pontot szereztünk a világbajnok ellen
Fiola Attila vezető góljára Antoine Griezmann válaszolt a franciák részéről.

A televíziós visszajátszáson látszott, hogy a magyar térfél közepén egyszer csak leguggolt, majd lefeküdt a fűre, a játékvezető pedig azonnal jelezte, jöjjenek ápolni.

Kapcsolódó
Mit keres Szalai Ádám a válogatottban?!
Szalai Ádámot szétszedi a magyar szurkolók egy része, amiért kevés gólt rúg és megkopott a gyorsasága. Mégis sokat tesz hozzá a válogatott játékához.

Az MLSZ akkor rövid közleményben azt írta, Szalai ütést kapott a fejére, amelytől megszédült, ezért kellett lecserélni.

A támadót kórházba küldték, de a szövetség vasárnap délelőtti bejegyzése alapján úgy tűnik, nincs komoly baj.

Az alapos vizsgálatok negatív eredménnyel zárultak, így a támadó a németek elleni mérkőzésen remélhetőleg már a szakmai stáb rendelkezésére állhat

– olvasható.