Német-magyar: „Egyet ígérhetünk, megpróbálunk nyerni”

Willi Orbán számára különleges lesz a müncheni összecsapás.
Kapcsolódó cikkek

Willi Orbán számára különleges lesz szerdán a németek elleni mérkőzés a részben budapesti rendezésű labdarúgó Európa-bajnokságon.

„Németországban születtem, így érthetően különleges estére számítok. De a legfontosabb, hogy mindkét csapat számára sorsdöntő összecsapás lesz, amelyen maximális teljesítménnyel lehet esélyünk a bravúrra” – mondta az RB Leipzig magyar válogatott védője, aki hozzátette, a Bundesligából jól ismeri az ellenfél játékosait.

Saját teljesítményével kapcsolatban úgy fogalmazott, hogy benne van a pakliban egy-két szerencsétlen mozdulat, amellyel többek között arra utalt, hogy róla pattant be a labda a portugálok első góljánál, illetve tőle pattant Antoine Griezmannhoz a franciák egyenlítő találatánál. Megjegyezte, hogy társai világszínvonalú teljesítményt nyújtottak, ezért is maradt esély a nyolcaddöntő kivívására a csoportkör utolsó fordulójában.

„A német a legkomplettebb együttes a csoportunkban fizikálisan és mentálisan, illetve a legtöbbet alkalmazza a letámadást is” – fejtette ki a véleményét a soron következő riválisról a 28 éves játékos, aki szerint gólszerzéshez a magyar támadóknak teret kell nyitniuk majd.

Kapcsolódó
A magyar válogatott nem törődött bele, hogy a szimpatikus vesztes szerepét osszák rá a halálcsoportban
A portugálok elleni meccs után sem megszégyenülten kellett hazakullogni, de a franciák elleni egészen bravúros 1-1-et követően mégis teljesen más érzés volt elindulni a Puskás Arénából. Ennek a meccsnek a pillanatai évek múlva is bevillannak majd.

Orbán arról szintén beszélt, hogy Münchenben is jó hangulat lesz majd, de nem annyira, mint a telt házas Puskás Arénában volt, egyúttal köszönetet mondott a szurkolóknak az általuk teremtett fantasztikus atmoszféráért, amely gondot okozott a címvédő portugáloknak és a világbajnok franciáknak is.

Tipikus olasz szakember, aki nagyon aktív a kispadnál. A taktikára és a fegyelmezettségre nagy hangsúlyt fektet, emellett nagyon jó embernek is tartom

– mondta Marco Rossi szövetségi kapitányról Orbán, aki elárulta, a csapatkapitány Szalai Ádám még hétfő délelőtt is vizsgálatokon vett részt, de minden eredménye jó lett, így valószínűleg bevethető lesz a németek ellen.

Kapcsolódó
Az öt éve közellenséggé váló bíró vezeti a németek elleni meccsünket
Az Izland elleni büntetővel elvágta magát a magyar szurkolóknál.

Sallai Roland a franciáknak lőtt gólról azt mondta, hogy sokat gyakorolták az ilyen akciókat, mint amilyennek a végén éppen az ő passzából volt eredményes Fiola Attila.

„Nagyon jó felkészítést kaptunk a szakmai stábtól. Most a regeneráció a legfontosabb, azon van a hangsúly” – mondta a válogatott fizikai állapotáról az MTI érdeklődésére a Freiburg támadója, amihez Orbán annyit fűzött hozzá, hogy nem aggódik, lesz erő még egy kilencven percre, mert a meccsek között is jó munkát végeznek.

Sallai szerint a németek ellen az lesz a legfontosabb, hogy ugyanazzal az elánnal küzdjenek, mint az előző két meccsen, illetve a taktikai utasítások maximális betartása mellett bátran kell futballozniuk a sikerhez. Kiemelte még, hogy a magyar válogatott nem egyéni, hanem csapat szinten erős.

Egyet ígérhetünk, megpróbáljuk megnyerni a mérkőzést.

A csoportkör utolsó, harmadik fordulója mindkét válogatott számára sorsdöntő lesz, a németeknek jelenleg három, a magyaroknak egy pontjuk van a Münchenben szerdán 21 órakor kezdődő találkozó előtt.