Cristiano Ronaldo üzent a portugálok kiesése után

Nem kizárt, hogy az utolsó Eb-jén játszott a klasszis.
Kapcsolódó cikkek

Cristiano Ronaldo, a portugál labdarúgó-válogatott ötszörös aranylabdás csapatkapitánya annak ellenére büszke csapatára, hogy címvédőként már a nyolcaddöntőben búcsúztak az Európa-bajnokságon. Portugália vasárnap Sevillában 1-0-ra alulmaradt a világranglistát vezető belgákkal szemben.

Kapcsolódó
„Egy szélhámos” – kemény kritikát kapott a portugál támadó
A kieséssel véget ért belgák elleni meccsen lépett először pályára az idei Európa-bajnokságon.

Ronaldo hétfőn a közösségi oldalán gratulált legyőzőiknek, és hozzájuk hasonlóan sok sikert kívánt a versenyben maradt további csapatoknak.

Ami pedig minket illet, még erősebben térünk majd vissza. Nem azt az eredményt értük el, amit szerettünk volna, a vártnál hamarabb estünk ki a versenyből. Ennek ellenére büszkék lehetünk, minden tőlünk telhetőt elkövettünk, hogy megvédjük a címünket. A csapat bebizonyította, hogy még sok örömet fog szerezni Portugáliának.

Portugália a társrendező magyarok elleni 3-0-s győzelemmel kezdte az Eb-t, majd Münchenben 4-2-re kikapott a németektől, aztán – ismét Budapesten – 2-2-es döntetlent játszott a világbajnok franciákkal.

Kapcsolódó

Ronaldo öt góllal zárta az Eb-t, amellyel egyelőre vezeti a torna góllövőlistáját.

A portugál sztár, akinek lehet, a mostani volt az utolsó Eb-je, a rajt előtt még holtversenyben volt az Európa-bajnokságok gólkirálya a kilencgólos francia Michel Platinivel, idei öt találatával azonban jelentősen megjavította a rekordot. Ronaldo ráadásul a nemzeti együttesben már 109 gólnál jár, amellyel utolérte a világrekordot tartó iráni Ali Daeit.