Toni Kroos bejelentette, hogy visszavonul a német válogatottól.
A középppályás Instagram-oldalán közölte döntését, amely szerint már a katari világbajnokságon sem vesz majd részt, sőt az eddigi 106 szereplése sem bővül már a selejtezőkkel. Ez azt is jelenti, hogy az angolok elleni Európa-bajnoki nyolcaddöntőj szerepelt utoljára a nemzeti csapatban.
Nagyon vágytam rá, hogy 109 legyen ez a szám és Eb-győzelemmel búcsúzzak, mindent beleadtam, de már rég meghoztam ezt a döntést. A Real Madridra szeretnék koncentrálni és végre pihenni is, amely lehetetlen volt válogatott futballistaként 11 évig. Apaként és férjként pedig még több időre vágyom a családdal. Hatalmas megtiszteltetés volt ezt a mezt viselni, büszkén és szenvedéllyel szerepeltem
– írta a 31 éves futballista.
A bejegyzés megtekintése az Instagramon
A Real Madrid játékosa az üzenete végén köszönetet mondott Joachim Löwnek, hogy bízott benne és segített neki eljutni odaáig, ahol ma tart. Kroos a német válogatott tagjaként világbajnoki bronz- és ezüstérmet is nyert, az Európa-bajnokságokon két bronzéremig jutott.
Ahol a futball esze és szíve találkozik!
Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.