Hírek sport

Az ukrán csapatkapitány elzavarta társát, aki felsegítette volna az angol játékost a földről

Ettore Ferrari / POOL / AFP
Ettore Ferrari / POOL / AFP

Az ukrán csapatkapitány, Andrij Jarmolenko elég komolyan vette az Anglia elleni Európa-bajnoki negyeddöntőt. Csapata egygólos hátrányában Jaremcsuk és Maguire csatázott a labdáért, utóbbi pedig a földre került és kiharcolt egy szabadrúgást is. Jaremcsuk gondolta, megbeszéli vele a dolgot és felsegíti ellenfelét a földről,

ám ekkor jött Jarmolenko, ráütött csapattársa kezére, majd ellökdöste onnan és felbőszülten még valamit be is szólt az angolok védőjének.

Jarmolenko lelkesedése az ukrán csapat játékán nem mutatkozott meg, mert 4-0-ra kikaptak, így Anglia készülhet a Dánia elleni elődöntőre.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik