Élő Közvetítés

Félpályás góllal sokkolták Skóciát a csehek

Paul ELLIS / POOL / AFP
Paul ELLIS / POOL / AFP
Bár tavaly a Nemzetek Ligájában kétszer is legyőzte Csehországot a skót válogatott, az Európa-bajnokságon nem sikerült a bravúr. A 2-0-s győzelem hőse a leverkuseni Patrik Schick volt, aki duplázott – a második góljáról még sokat fognak beszélni.

Hosszú éveken át csak álmodhatott a nagy világversenyről a skót labdarúgó-válogatott, amely 1998 után először harcolta ki a szereplés jogát. Nem is akárhogyan, a pótselejtezőn előbb Izraelt, majd Szerbiát győzte le tizenegyesekkel.

Kapcsolódó
Marko Arnautovic gólöröméből politikai és rasszista botrány is lehet
David Alaba azonnal befogta a száját, de addigra már elhangzott azok a szavak, amelyek nemzetközi botrányt okozhatnak.

Ráadásul az Eb-bemutatkozás is kellemesnek ígérkezett, hiszen az ellenfél az a cseh válogatott volt, amelyet a skótok tavaly a Nemzetek Ligája B osztályának kettes csoportjában kétszer is legyőztek: otthon 1-0-ra, idegenben 2-1-re.

Valami hasonlót várt a glasgow-i Hampden Park 12 ezer szurkolója is, és az első negyedóra unalma után előbb Schick tette próbára a skótok kapusát, Marshallt, majd a másik oldalon Dykes lőtt a jobb kapufa mellé.

A 32. percben Robertson nagy lövését védte bravúrral Vaclík kapus.

A kezdeti skót fölény után a csehek átvették a kezdeményezést és a 42. percben meg is szerezték a vezetést: Coufal jobbról adott középre, Schick pedig két védőt is megelőzve szépen fejelte a labdát a kapu jobb oldalába (0-1).

A 48. percben Hendry 16 méterről a lécet találta el.

Gólt azonban ismét a csehek szereztek, nem is akármilyet. Az 52. percben skót támadás során a csehek labdát szereztek, Schick felnézett és a felezővonaltól az üresen árválkodó kapuba tekerte a labdát. Marshall messze kint áll, és hiába spurizott, nem ért vissza (0-2).

Skócia mindent megpróbált, de sehogy sem jött össze a gól, a 68. percben Dykes 10 méteres lövését védte lábbal Vaclík.

A hajrában még Schick triplázhatott volna, de ezúttal Marshall nem kóborolt és védett – maradt a 2-0 a csehek javára.

Jún. 14. Június 14. 15:00
Glasgow Hampden Park

Patrik Schick
P. Schick
42
Ryan Christie
R. Christie
46
Ché Adams
C. Adams
46
Patrik Schick
P. Schick
52
Jack Hendry
J. Hendry
67
Callum McGregor
C. McGregor
67
Stuart Armstrong
S. Armstrong
67
Ryan Fraser
R. Fraser
67
Alex Král
A. Král
67
Tomás Holes
T. Holes
67
Jakub Jankto
J. Jankto
72
Adam Hlozek
A. Hlozek
72
Lukás Masopust
L. Masopust
72
Matéj Vydra
M. Vydra
72
Stephen O'Donnell
S. O'Donnell
79
James Forrest
J. Forrest
79
Lyndon Dykes
L. Dykes
79
Kevin Nisbet
K. Nisbet
79
Vladimír Darida
V. Darida
87
Petr Sevcík
P. Sevcík
87
Patrik Schick
P. Schick
87
Michael Krmencík
M. Krmencík
87
Stefan Spirovski
S. Spirovski
46
3-5-2
4-2-3-1
David Marshall D. Marshall 1
Grant Hanley G. Hanley 5
Liam Cooper L. Cooper 16
Jack Hendry J. Hendry 24
Stephen O'Donnell S. O'Donnell 2
Stuart Armstrong S. Armstrong 17
John McGinn J. McGinn 7
Scott McTominay S. McTominay 4
Andrew Robertson A. Robertson 3
Lyndon Dykes L. Dykes 9
Ryan Christie R. Christie 11
Tomás Vaclík T. Vaclík 1
Vladimír Coufal V. Coufal 5
Ondrej Celustka O. Celustka 3
Tomás Kalas T. Kalas 6
Jan Boril J. Boril 18
Tomás Soucek T. Soucek 15
Alex Král A. Král 21
Lukás Masopust L. Masopust 12
Vladimír Darida V. Darida 8
Jakub Jankto J. Jankto 14
Patrik Schick P. Schick 10

A nagy visszatérő

Skócia 1998-ban szerepelt utoljára nagy világversenyen. Most óriási izgalmak után jutott ki a tornára, előbb Izraelt, majd Szerbiát győzte le tizenegyesekkel.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik