Élő Közvetítés

De Bruyne beállása hozta meg a belga feltámadást

WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP
WOLFGANG RATTAY / POOL / AFP
A közönség hathatós támogatása mellett nagyszerűen futballozott a dán labdarúgó-válogatott Belgium ellen az Európa-bajnokság B csoportjának második fordulójában, de Poulsen vezető góljával nem lehetett kihúzni a mérkőzést. A vendégek a szünetben pályára lépő De Bruyne góljával és gólpasszával fordítottak, 2-1-es sikerük pedig a továbbjutást jelentette.

A finnek elleni szívszorító mérkőzés (és vereség) után, felvértezve a Christian Eriksenről érkező egyre jobb hírekkel a dán labdarúgó-válogatott úgy érezte, van benne annyi, hogy a szurkolói segítségével meglepetést okozzon Belgium ellen.

Kapcsolódó
Christian Eriksenre szívműtét vár
A dán válogatott középpályása elfogadta a megoldást, miután dán és nemzetközi szakemberek is abban erősítették meg, hogy ez a legjobb számára.

A két csapat korábban 15 alkalommal találkozott egymással, és az erőviszonyok teljesen kiegyenlítettek voltak: hat-hat alkalommal győzött mindkét válogatott, három meccs pedig döntetlennel ért véget.

A két csapat abban megállapodott előre, hogy a mérkőzés 10. percében megáll majd a játék, hogy a közönség ünnepelhesse Eriksent, arra azonban valóban kevesen számíthattak, hogy az elsöprő erővel kezdő hazaiak addigra már a vezetést is megszerzik.

A 2. percben Denayer bután elpasszolta magát saját kapuja előtt, Höjbjerg indította Poulsent, aki 15 méterről szépen kilőtte a jobb alsó sarkot (1-0).

Érdekesség, hogy 99 másodperc telt el a kezdő sípszó óta, ezzel Poulsen az Eb-történelem második leggyorsabb gólját szerezte – csak Dmitrij Kiricsenko volt nála gyorsabb, még 2004-ben az orosz-görög meccsen, neki mindössze 65 másodperc kellett.

A másik oldalon Mertens próbálkozott, de Schmeichel védett, majd a dánok Maehle lövésénél és Wass fejesénél is felugrottak, de nem született újabb gól.

A 10. percben valóban leállt a játék, mindkét szurkolótábor transzparensen éltette Eriksent, a pályán pedig a játékosok mellett a holland Kuipers játékvezető is meghatottan tapsolt.

A félidő hátralévő részét is a dánok uralták, így nem véletlen, hogy a szünetben Roberto Martinez belga kapitány cserére szánta el magát, és pályára küldte Kevin de Bruyne-t. A Manchester City középpályása még a Chelsea elleni Bajnokok Ligája-döntőn szenvedett arccsonttörést, de felépült.

És a történtek be is bizonyították, mekkora szükség volt rá.

Az 56. percben Lukaku De Bruynéhez passzolt, ő tisztára játszotta magát az ötös környékén, de nem lőtt, hanem okosan középre gurított, a lendületből érkező Thorgan Hazard pedig nem hibázott (1-1).

A 71. percben viszont De Bruyne már nem bízta másra, 17 méterről hatalmas góllal a belgákat juttatta előnyhöz – és mint később kiderült, győzelemhez (1-2).

Jún. 17. Június 17. 18:00
Koppenhága Parken Stadion

Yussuf Poulsen
Y. Poulsen
2
Dries Mertens
D. Mertens
46
Kevin De Bruyne
K. De Bruyne
46
Thorgan Hazard
T. Hazard
55
Daniel Wass
D. Wass
59
Yannick Carrasco
Y. Carrasco
59
Eden Hazard
E. Hazard
59
Leander Dendoncker
L. Dendoncker
59
Axel Witsel
A. Witsel
59
Yussuf Poulsen
Y. Poulsen
62
Christian Nörgaard
C. Nörgaard
62
Daniel Wass
D. Wass
61
Jens Stryger Larsen
J. Larsen
61
Mikkel Damsgaard
M. Damsgaard
69
Kevin De Bruyne
K. De Bruyne
70
Mikkel Damsgaard
M. Damsgaard
72
Andreas Cornelius
A. Cornelius
72
Thomas Delaney
T. Delaney
72
Mathias Jensen
M. Jensen
72
Mathias Jensen
M. Jensen
82
Jannik Vestergaard
J. Vestergaard
84
Andreas Skov Olsen
A. Olsen
84
4-3-3
3-4-3
Kasper Schmeichel K. Schmeichel 1
Andreas Christensen A. Christensen 6
Simon Kjaer S. Kjaer 4
Jannik Vestergaard J. Vestergaard 3
Joakim Maehle J. Maehle 5
Daniel Wass D. Wass 18
Pierre-Emile Höjbjerg P. Höjbjerg 23
Thomas Delaney T. Delaney 8
Yussuf Poulsen Y. Poulsen 20
Mikkel Damsgaard M. Damsgaard 14
Martin Braithwaite M. Braithwaite 9
Thibaut Courtois T. Courtois 1
Toby Alderweireld T. Alderweireld 2
Jason Denayer J. Denayer 18
Jan Vertonghen J. Vertonghen 5
Thomas Meunier T. Meunier 15
Youri Tielemans Y. Tielemans 8
Leander Dendoncker L. Dendoncker 19
Thorgan Hazard T. Hazard 16
Dries Mertens D. Mertens 14
Romelu Lukaku R. Lukaku 9
Yannick Carrasco Y. Carrasco 11

És ennyi volt

VÉGE! TÁmadtak a belgák, de megakadt a támadás, majd utána a dánok attakoltak,de nem jártak sikerrel. A 2-1-es siker a belga továbbjutást jelenti.

Nem volt még ilyen sosem?

Az, hogy a belgák két győzelemmel kezdenek, még nem. Márpedig most az oroszok utáén újabb győzelem néz ki, ez továbbjutást is érhet.

Tényleg Belgium a legjobb?

A FIFA világranglistája egy ideje már az első helyen jegyzi De Bryune-ket, pedig “csak” egy világbajnok bronzérmet tud felmutatni a csapat az elmúlt évekből. De ha az Élő-pontszámítást nézzük, ami reálisabb képet ad, ott is a második helyen áll a csapat. Tényleg ennyire jók?

Emil Helms / Ritzau Scanpix / AFP
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik