Markus Gilliar/Getty Images
Élő
Közvetítés
A hajráig élt a magyar továbbjutás reménye az Eb-n
2021. 06. 23. 20:03FRISSÍTVE: 2021. 06. 24. 13:19
Hiába vezetett kétszer is Szalai Ádám és Schäfer András révén a magyar labdarúgó-válogatott Münchenben, végül csak 2-2-es döntetlent ért el a németek ellen az Európa-bajnokság F csoportjának utolsó fordulójában, és elbúcsúzott a folytatástól.
Sokszor használjuk a sorsdöntő jelzőt egy-egy meccs előtt, de a magyar válogatott müncheni összecsapása valóban megérdemelte mindezt: a németek ellen egy győzelemmel továbbjutást ünnepelhettünk volna. Kevesen gondolták ezt a sorsolás előtt, de a Portugália ellen mérkőzés (a 3-0-s vereség ellenére is), majd a franciákkal szemben elért 1-1-es döntetlen megmutatta, bárki ellen képesek lehetünk a bravúrra.
A keddi sajtótájékoztatón Joachim Löw és Mats Hummels is korai gólról álmodott, ez jött is, csak nem éppen német részről.
Már a 6. percben helyzetbe kerülhetett volna Sallai, de akkor még Hummels lekapcsolta az indítást. A 11. percben azonban elaludt a hazai védelem: Sallai középre ívelésére Szalai Ádám érkezett és két védő között zavartalanul fejelhetett a bal alsó sarokba, Neuer csak beleérni tudott a labdába (0-1).
Rákapcsoltak a hazaiak és az eső is, de a hatalmas mezőnyfölényből helyzetig is alig-alig jutottak el, olyan jól zárt a magyar védelem.
Ha azt hihettük, hogy a német szakvezetés felrázta a csapatot, tévedtünk, mert a hazaiak ugyanazt a lapos, elképzelés nélküli játékot folytatták, mint addig.
Így aztán semmi okunk nem volt arra, hogy bunkerfocit játsszunk. A 62. percben Sallai Roland lőtt kapufát, de akkor jött egy Gulácsi-hiba, és a németek kíméletlenül kihasználták ezt Havertz révén (1-1).
De nagyon szomorkodni se maradt idő, mert a középkezdés után már ismét nálunk volt az előny: Szalai Ádám ugratta ki Schäfert, aki a védők között és a rossz ütemben kimozduló Neuer mellett a hálóba fejelte a labdát (1-2).
Löw minden mindegy alapon gyakorlatilag az össze csatárát pályára küldte és a 84. percben sikerült az újabb egyenlítés: Musiala balról tette középre a labdát, Werner lövése elakadt a védőkben, de éppen Goretzka elé pattant, ő pedig 12 méterről nem hibázott (2-2).
Az utolsó (a hosszabbítással együtt) tíz percet már lehozta rutinból a német válogatott, amely a döntetlent sem érdemelte meg…
A 2-2-vel viszont Németország továbbjutott, Magyarország pedig a csoport negyedik helyén végezve kiesett.
Ilkay Gündogan
I. Gündogan
30
Ilkay Gündogan
I. Gündogan
58
Leon Goretzka
L. Goretzka
58
Kai Havertz
K. Havertz
66
Kai Havertz
K. Havertz
67
Serge Gnabry
S. Gnabry
68
Thomas Müller
T. Müller
68
Schäfer András
A. Schäfer
68
Sallai Roland
R. Sallai
75
Schön Szabolcs
S. Schön
75
Robin Gosens
R. Gosens
82
Jamas Musiala
J. Musiala
82
Matthias Ginter
M. Ginter
82
Kevin Volland
K. Volland
82
Leon Goretzka
L. Goretzka
84
Nikolics Nemanja
N. Nikolics
88
Kleinheisler László
L. Kleinheisler
89
Lovrencsics Gergő
G. Lovrencsics
89
Matthias Ginter
M. Ginter
4
Mats Hummels
M. Hummels
5
Antonio Rüdiger
A. Rüdiger
2
Joshua Kimmich
J. Kimmich
6
Ilkay Gündogan
I. Gündogan
21
Toni Kroos
T. Kroos
8
Robin Gosens
R. Gosens
20
Kai Havertz
K. Havertz
7
Leroy Sané
L. Sané
19
Serge Gnabry
S. Gnabry
10
Gulácsi Péter
P. Gulácsi
1
Nego Loic
L. Nego
7
Botka Endre
E. Botka
21
Orbán Willi
W. Orbán
6
Szalai Attila
A. Szalai
4
Fiola Attila
A. Fiola
5
Kleinheisler László
L. Kleinheisler
15
Nagy Ádám
Á. Nagy
8
Schäfer András
A. Schäfer
13
Szalai Ádám
Á. Szalai
9
Sallai Roland
R. Sallai
20
Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.
Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért.
Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!
Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.
Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.
KIPRÓBÁLOM!