Élő Közvetítés

Wales összeomlott a végére, Dánia simán negyeddöntős az Eb-n

Koen van Weel / POOL / AFP
Koen van Weel / POOL / AFP
Nem okozott gondot Dániának, hogy egyik legjobb játékosa, az RB Leipzigben szereplő Yussuf Poulsen nem vállalta a játékot, mert a válogatott a helyére bekerülő Kasper Dolberg duplájával, illetve a hajrában Joakim Maehle bombájával és Martin Braithwaite góljaival 4-0-ra verte Walest és bejutott a legjobb nyolc közé az Európa-bajnokságon.

Öt éve Wales már átélhette, milyen az, amikor egy esélytelennek ítélt kiscsapat vérszemet kap, és olyan lendületbe jön, hogy az elődöntőig meg sem áll. Rob Page válogatottja ráadásul elmondhatta magáról, hogy története során másodszor jutott el világversenyre, és másodszor is túlélte a csoportkört.

Kapcsolódó
Csányi Sándor nyílt levelet írt a magyar szurkolóknak
Egyszerű, de határozott kérése volt a Magyar Labdarúgó Szövetség elnökének.

Az ellenfél az a Dánia volt, amely az első meccsen olyan mélyütést szenvedett el Christian Eriksen sokkoló összeomlásával, azonban sikerült felállnia, az oroszok kiütésével pedig továbbjutnia.

Várható volt, hogy az észak-európaiak megpróbálnak olyan határozottan kezdeni, mint a belgák ellen, de az első húsz perc inkább Walesről szólt. Más kérdés, hogy kaput eltaláló lövés nélkül nehéz eredményt elérni – ezt bizonyították a dánok, akik a 27. percben Kasper Dolberg révén megszerezték a vezetést (0-1).

A 23 éves csatár – aki Yussuf Poulsen sérülése miatt került be a kezdőcsapatba – emlékezetes visszatérést produkált a Johan Cruijff ArenA gyepén, 2016 és 2019 között ugyanis az Ajax játékosaként már szerepelt itt.

A 32. percben akár meg is dupláztatta volna góljai számát, de Damsgaard beadását hiába akarta finom bokamozdulattal a rövidbe juttatni a labdát, Ward kapus figyelt és nagyot védett. Csak úgy, mint az első félidő ráadásában Maehle lövésénél.

Szünet után egy kapitális védelmi hibából növelte előnyét Dánia, Braithwaite jobbról adott középre, de csak Williamst találta meg, de a fiatal védő olyan suta mozdulattal akart felszabadítani, hogy gyakorlatilag ziccerbe hozta Dolberget, aki nem hibázott (0-2).

Wales hiába erőlködött, a szépítésre sem volt esélye. A dánok bezzeg lendületben maradtak, a 65. percben Jensen éles szögből, a 16-os bal oldali vonalától is messzebbről megeresztett lövése nyomán a labda milliméterekkel a kapufa mellett zúgott el.

A hajrában előbb Braithwaite szerzett egy kapufát, majd a 88. percben Maehle szenzációs góllal háromgólos előnyhöz juttatta a dánokat (0-3).

És még mindig nem volt vége, a Wilson kiállítását követően az emberelőnybe Dánia Braithwaite révén még lőtt egyet, így végül kiütéses, 4-0-s sikerrel jutott tovább.

Dánia a legutóbbi két meccsén nyolc gólt szerzett, ezzel a csapattal számolni kell a folytatásban.

A következő, negyeddöntős ellenfél július 3-án a Hollandia-Csehország mérkőzés győztese lesz.

Jún. 26. Június 26. 18:00
Amszterdam Johan Cruijff Aréna
Nyolcaddöntő

Joe Rodon
J. Rodon
26
Kasper Dolberg
K. Dolberg
27
Kieffer Moore
K. Moore
40
Connor Roberts
C. Roberts
40
Connor Roberts
C. Roberts
40
Neco Williams
N. Williams
40
Kasper Dolberg
K. Dolberg
48
Joe Morrell
J. Morrell
60
Harry Wilson
H. Wilson
60
Thomas Delaney
T. Delaney
60
Mathias Jensen
M. Jensen
60
Mikkel Damsgaard
M. Damsgaard
60
Christian Nörgaard
C. Nörgaard
60
Kasper Dolberg
K. Dolberg
69
Andreas Cornelius
A. Cornelius
69
Jens Stryger Larsen
J. Larsen
77
Nicolai Boilesen
N. Boilesen
77
Simon Kjaer
S. Kjaer
77
Joachim Andersen
J. Andersen
77
Kieffer Moore
K. Moore
78
Tyler Roberts
T. Roberts
78
Daniel James
D. James
78
David Brooks
D. Brooks
78
David Brooks
D. Brooks
80
Joakim Maehle
J. Maehle
88
Harry Wilson
H. Wilson
90
Martin Braithwaite
M. Braithwaite
96
4-2-3-1
3-4-2-1
Danny Ward D. Ward 12
Connor Roberts C. Roberts 14
Chris Mepham C. Mepham 22
Joe Rodon J. Rodon 6
Ben Davies B. Davies 4
Joe Morrell J. Morrell 16
Joe Allen J. Allen 7
Gareth Bale G. Bale 11
Aaron Ramsey A. Ramsey 10
Daniel James D. James 20
Kieffer Moore K. Moore 13
Kasper Schmeichel K. Schmeichel 1
Andreas Christensen A. Christensen 6
Simon Kjaer S. Kjaer 4
Jannik Vestergaard J. Vestergaard 3
Jens Stryger Larsen J. Larsen 17
Pierre-Emile Höjbjerg P. Höjbjerg 23
Thomas Delaney T. Delaney 8
Joakim Maehle J. Maehle 5
Martin Braithwaite M. Braithwaite 9
Mikkel Damsgaard M. Damsgaard 14
Kasper Dolberg K. Dolberg 12

Walesi nyomás

Beszorította a dánokat Wales, ismét Bale lőtt, de ez gyengébb volt az előző kísérleténél.

Zűrzavar a 16-oson belül

Hűű, ez veszélyes lehetett volna. James balról ívelt középre, Ramsey kétszer is megpróbált lőni (már az meglepő volt, hogy egyáltalán lehetősége nyílt rá), de a védőkről mindkétszer levágódott a labda.

Bale megindult

Bale megindult a jobb szélen, a dánok szinte utat nyitottak neki, ő 20 méterről el is lőtte a labdát, de az elkerülte a kaput.

Első lövés

Lendületesen kezdték a felek a meccset, de a védelmek eddig jól működnek. Az első lövés Dolberg nevéhez fűződött, de feledhetővé sikerült.

Elkezdődött...

… lássuk, melyik csapat jut először a legjobb nyolc közé!

Döntetlen nélkül

A felek eddig tíz alkalommal játszottak egymással, ami érdekesség, hogy döntetlen eredmény még sohasem született. Dánia hatszor, Wales négyszer nyert – a legutóbbi két mérkőzés azonban az észak-európaiak sikerével zárult: a 2018-as Nemzetek Ligájában otthon 2-0-ra (gól: Eriksen 2), idegenben 2-1-re nyertek (gól: Bale, illetve Jörgensen, Braithwaite).

Válogatott hősök

A walesi oldalon Gareth Bale a 96. válogatottságát ünnepelheti, ezzel utolérte az örökrangosrban a kapus Wayne Hennesseyt, és már csupán a 102-szeres válogatott Chris Gunter áll előtte.

A másik oldalon Simon Kjaer a 111. meccsét vívja, ő ezzel a dán rangsorban a negyedik Peter Schmeichel (129), Dennis Rommeldahl (126) és Jon Dahl Tomasson (112) mögött.

Óriási meglepetés a dánoknál

El sem kezdődött a mérkőzés, de Dánia máris okozott egy nagy meglepetést: az RB Leipzig játékosa, Yussuf Poulsen sérülés miatt a keretből is kimaradt. Csakúgy, mint a beteg Daniel Wass.

A dánok összeállítása: Schmeichel – A. Christensen, Kjaer, Vestergaard – Stryger Larsen, Höjbjerg, Delaney, Maehle – Damsgaard, Dolberg, Braithwaite.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik