Élő Közvetítés

Forsberg kapufái megbosszulták magukat, Ukrajna a 121. percben jutott a negyeddöntőbe

Paul ELLIS / POOL / AFP
Paul ELLIS / POOL / AFP
Elképesztő mérkőzést vívott egymással Svédország és Ukrajna a labdarúgó Európa-bajnokság utolsó nyolcaddöntőjében. A rendes játékidő 1-1-es döntetlenje után a két kapufát is szerző svédek emberhátrányba kerültek, de Artyom Dovbik csak a 121. percben döntötte el a továbbjutást.  

Az eddigi nyolcaddöntőket látva fel sem merült bennünk, hogy a csoportkörből merészebb következtetéseket vonunk le, noha a veretlen svédek a szerencsével továbbcsusszanó ukránok ellen mégiscsak esélyesebbnek tűntek.

Kapcsolódó
Anglia legyőzte a riválist, kiesett mindegyik csoportellenfelünk
Az utolsó negyedórában dőlt el a továbbjutás sorsa.

Andrij Sevcsenko talán ezért is nyúlt bele az alakzatba, és a megszokott 4-3-3-at – három középső védővel – 3-5-2-es felállássá változtatta.

27 percig csak kóstolgatták egymást a csapatok, akkor váratlanul az ukránok szereztek vezetést: Jarmolenko a 16-os jobb csücskétől átfordította a labdát, Zincsenko pedig ballal, kapásból nagy gólt lőtt (0-1).

A svédek kis zavarodottság után ritmust váltottak, és a 43. percben jött is az egyenlítő gól: Isak letette a labdát Forsbergnek, aki tolt rajta egyet, lövése megpattant Zabarnij lábán, így Buscsan nem érhette el (1-1).

A második félidő elején egy perc alatt kétszer is a kapufa vált főszereplővé, az 55. percben Szidorcsuk

… az 56. percben Forsberg is azt találta el.

A 66. percben Kulusevski tornásztatta meg Buscsant, három perccel később ismét Forsberg került lövőhelyzetbe, de 16 méterről a lécet döngette meg.

Az utolsó negyedórában már senki sem szakadt meg, testben és lélekben is a kétszer 15 percre gyúrt.

A folytatásban emberelőnybe kerültek az ukránok, Danielson csúnyán térden rúgta Beszedint, akinek visszahajlott a lába – a bíró elsőre sárgát, majd az eset visszanézése után piros lapot mutatott fel a svéd játékosnak.

Már-már úgy tűnt, a sok sérülés miatt egyébként is széttördelt játék semmi újat nem tartogat, Sevcsenko is cserélt egyet a 118. percben – minden bizonnyal a tizenegyesekre –, amikor a 120. percben Zincsenko balról középre tette a labdát, Dovbik kilépett két védő közül és a hosszú, bal sarokba fejelte a labdát (1-2).

Ukrajna június 3-án, Rómában, Anglia ellen folytatja.

Jún. 29. Június 29. 21:00
Glasgow Hampden Park
Nyolcaddöntő

Olekszandr Zincsenko
O. Zincsenko
27
Emil Forsberg
E. Forsberg
43
Mikola Saparenko
M. Saparenko
61
Ruszlan Malinovszkij
R. Malinovszkij
61
Dejan Kulusevski
D. Kulusevski
69
Andrij Jarmolenko
A. Jarmolenko
79
Ludwig Augustinsson
L. Augustinsson
83
Pierre Bengtsson
P. Bengtsson
83
Mikael Lustig
M. Lustig
83
Emil Krafth
E. Krafth
83
Emil Forsberg
E. Forsberg
85
Roman Jaremcsuk
R. Jaremcsuk
91
Artem Beszedin
A. Beszedin
91
Tarasz Sztepanyenko
T. Sztepanyenko
95
Jevhenyij Makarenko
J. Makarenko
95
Dejan Kulusevski
D. Kulusevski
97
Robin Quaison
R. Quaison
97
Alexander Isak
A. Isak
97
Marcus Berg
M. Berg
97
Sebastian Larsson
S. Larsson
97
Viktor Claesson
V. Claesson
97
Marcus Danielson
M. Danielson
99
Kristoffer Olsson
K. Olsson
101
Filip Helander
F. Helander
101
Artem Beszedin
A. Beszedin
101
Artem Beszedin
A. Beszedin
101
Viktor Cigankov
V. Cigankov
101
Andrij Jarmolenko
A. Jarmolenko
106
Artem Dovbik
A. Dovbik
106
Szerhij Szidorcsuk
S. Szidorcsuk
118
Roman Bezus
R. Bezus
118
Artem Dovbik
A. Dovbik
121
Artem Dovbik
A. Dovbik
123
4-4-2
4-3-3
Robin Olsen R. Olsen 1
Mikael Lustig M. Lustig 2
Victor Lindelöf V. Lindelöf 3
Marcus Danielson M. Danielson 24
Ludwig Augustinsson L. Augustinsson 6
Sebastian Larsson S. Larsson 7
Kristoffer Olsson K. Olsson 20
Albin Ekdal A. Ekdal 8
Emil Forsberg E. Forsberg 10
Dejan Kulusevski D. Kulusevski 21
Alexander Isak A. Isak 11
Georgij Buscsan G. Buscsan 1
Olekszandr Karavajev O. Karavajev 21
Ilija Zabarnij I. Zabarnij 13
Szerhij Krivcov S. Krivcov 4
Mikola Matvijenko M. Matvijenko 22
Szerhij Szidorcsuk S. Szidorcsuk 5
Tarasz Sztepanyenko T. Sztepanyenko 6
Olekszandr Zincsenko O. Zincsenko 17
Andrij Jarmolenko A. Jarmolenko 7
Roman Jaremcsuk R. Jaremcsuk 9
Mikola Saparenko M. Saparenko 10

Válaszkapufa

Nincs megállás, Isak lódult meg, három védő figyelmét is magára vonta, így balra dobta a labdát, Forsberg pedig 16 méterről elvállalta a lövést, de ő is a bal kapufát találta el.

Olsen nagy mentése fejjel (!)

Jarmolenko léphetett volna ki, de a hosszú indításra kirobbant kapujából Olsen, aki a saját térfelének közepén fejjel mentett.

Félidő

Az ukránok vezetését követően góllá érett a svéd nyomás – itt még bármi lehet.

Szünet után folytatjuk.

1-1 Forsberg

Isak letette a labdát Forsbergnek, aki tolt rajta egyet, lövése megpattant Zabarnij lábán, így Buscsan nem érhette el (1-1).

Céltalan ívelgetések

Mintha erősödne a svédek nyomása, de ezek a jobbról-balról középre lőtt és ívelt labdák teljesen céltalanok – vagy az ukrán védők helyezkednek ennyire jól.

Jarmolenko-próbálkozás

Egy röviden kicsúsztatott labdát Jarmolenko mellel megszelídített, majd kapásból lőtt, de a léc főlé.

Buscsan visszaért

Larsson majdnem meglepte Buscsant, aki egy jobb oldali szabadrúgásra túlságosan is a hosszú sarokra helyezkedett, de a kapus visszaért a rövid bal alsóra.

0-1 Zincsenko

Jarmolenko kicsit forgolódott a 16-os jobb csücskénél, majd nagyszerűen áttekerte a hosszú sarokra, Zincsenko pedig ballal, kapásból bevágta a labdát a hálóba – Olsen kapus csak beleérni tudott (0-1).

Újabb svéd helyzet

Ezúttal Isak került helyzetbe, de 14 méterről nem sokkal lőtt a bal kapufa mellé.

Hej, ha magasabb lenne

Kulusevski jobbról ívelt Forsberg fejére, de sajnos pár centivel alacsonyabb a csatártárs a kelleténél…

Három középső védő

Valóban három középső védővel játszanak az ukránok, de egyelőre nem tűnik úgy, hogy ez megzavarta volna a sévdeket.

Olsen nagyot védett

A meccs első igazán nagy helyzete azonban az ukránoké: Jaremcsuk lövését Olsen vetődve védte.

Svéd nyomás

Kicsit beszorult Ukrajna a meccs elején, de Forsberg lövéseit a védők rendre blokkolják.

Elkezdődött

Egy hely még kiadó a legjobb nyolc között.

Mi lesz az ukrán felállás?

Andrij Sevcsenko szövetségi kapitány kicsit alakított a csapatán, ugyanis a balbekk Mikolenko a kispadra került, ugyanakkor bekerült három középső védő, Krivcov, Zabarnij és Matvijenko.

Ez lehet nem is 4-3-3-as formáció lesz, sokkal inkább egy 3-5-2-es felállás.

Az ukrán válogatott kezdőcsapata: Buscsan – Karavajev, Zabarnij, Krivcov, Matvijenko – Szidorcsuk, Sztepanenko, Zincsenko – Jarmolenko, Jaremcsuk, Saparenko.

Így kezdenek a svédek

A svéd válogatott kezdőcsapata: Olsen – Lustig, Lindelöf, Danielson, Augustinsson – S. Larsson, K. Olsson, Ekdal, Forsberg – Kulusevski, Isak.

Jobb az ukrán mérleg

A két csapat eddig négyszer találkozott egymással, Svédország mindössze egyszer nyert, még 2011-ben. A maradék három meccs ukrán sikerrel zárult: 2008-ban felkészülési mérkőzésen (1-0), 2011-ben egy ciprusi nemzetközi tornán (1-0), legutóbb, 2012. június 11-én pedig az Európa-bajnokságon (2-1).

Utóbbin az ukránok dupláját a jelenlegi szövetségi kapitány, Andrij Sevcsenko szerezte.

Ez történt a csoportkörben

A svédek egy 0-0-s döntetlennel kezdtek Spanyolország ellen úgy, hogy mindössze 15 százalékban birtokolták a labdát, majd 1-0-ra verték Szlovákiát és 3-2-re nyertek Lengyelország ellen.

Ukrajna 3-2-re kikapott Hollandiától a nyitányon, majd 2-1-re verte Észak-Macedóniát, végül 1-0-ra kikapott az osztrákoktól.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik