Élő Közvetítés

Álvaro Morata előbb visszahozta a spanyol Eb-álmot, majd a tizenegyeseknél szertefoszlatta azt

Facundo Arrizabalaga - Pool/Getty Images
Facundo Arrizabalaga - Pool/Getty Images

Az olasz válogatott 1-1-s döntetlent játszott a spanyol csapattal, majd tizenegyesekkel jutott döntőbe az Európa-bajnokságon.

Szinte egymásnak estek a csapatok, az olaszok kezdtek jobban, de a spanyolok magukhoz ragadták a kezdeményezést. Gól azonban csak a második félidőben esett. Lorenzo Insigne zseniális labdával ugratta ki Ciro Immobilét, akit ugyan nehezen szereltek, de jött Federico Chiesa és szép mozdulattal tekert a kapu bal oldalába.

Ezután a spanyolok még jobban elkezdtek nyomni, apránként jöttek is a helyzetek, de mindig hiba csúszott a támadásokba. Egészen a 80. percig, amikor a csereként beálló Álvaro Morata egy lecsorgó labda után gyönyörű összjátékot hozott össze az egész meccsen remeklő Dani Olmóval, majd higgadtan a kapu jobb alsó sarkába gurított.

Jöhetett a hosszabbítás, amely kevés izgalmat hozott, két necces szituációt kellett az olaszoknak kibekkelni, akik azonban állták a sarat és így  tizenegyesek döntötték el a meccset. Azonnal egy-egy hibával kezdték a csapatok, Unai Simón megfogta Manuel Locatelli lövését, Dani Olmo pedig kapu fölé lőtt. Ezután két-két játékos végezte el magabiztosan a büntetőt, majd jött Morata. A csatár, aki miatt egyáltalán meccsben maradt Spanyolország, gyatrán lőtte a labdát, szinte középre, amit megfogott Gianluigi Donnarumma. Jorginho viszont nem hibázott, így Olaszország jutott döntőbe.

A spanyolok úgy estek ki, hogy nem álltak vereségre az Eb-n.

Júl. 6. Július 6. 21:00
London Wembley Stadion
Elődöntő
4:2

Sergio Busquets
S. Busquets
51
Federico Chiesea
F. Chiesea
60
Ciro Immobile
C. Immobile
61
Domenico Berardi
D. Berardi
61
Ferran Torres
F. Torres
62
Álvaro Morata
Á. Morata
62
Mikel Oyarzabal
M. Oyarzabal
70
Gerard Moreno
G. Moreno
70
Koke
K. Koke
70
Rodri
R. Rodri
70
Marco Verratti
M. Verratti
74
Matteo Pessina
M. Pessina
74
Emerson Palmieri
E. Palmieri
74
Rafael Toloi
R. Toloi
74
Álvaro Morata
Á. Morata
80
Rafael Toloi
R. Toloi
98
Federico Chiesea
F. Chiesea
106
Federico Bernardeschi
F. Bernardeschi
106
Sergio Busquets
S. Busquets
106
Thiago Alcántara
T. Alcántara
106
Eric García
E. García
109
Pau Torres
P. Torres
109
Leonardo Bonucci
L. Bonucci
118
Andrea Belotti
A. Belotti
11
Gerard Moreno
G. Moreno
11
Leonardo Bonucci
L. Bonucci
11
Thiago Alcántara
T. Alcántara
11
Federico Bernardeschi
F. Bernardeschi
11
Jorginho
J. Jorginho
11
4-3-3
4-3-3
Gianluigi Donnarumma G. Donnarumma 21
Giovanni Di Lorenzo G. Di Lorenzo 2
Leonardo Bonucci L. Bonucci 19
Giorgio Chiellini G. Chiellini 3
Emerson Palmieri E. Palmieri 13
Nicolo Barella N. Barella 18
Jorginho J. Jorginho 8
Marco Verratti M. Verratti 6
Federico Chiesea F. Chiesea 14
Ciro Immobile C. Immobile 17
Lorenzo Insigne L. Insigne 10
Unai Simón U. Simón 23
César Azpilicueta C. Azpilicueta 2
Eric García E. García 12
Aymeric Laporte A. Laporte 24
Jordi Alba J. Alba 18
Koke K. Koke 8
Sergio Busquets S. Busquets 5
Pedri P. Pedri 26
Ferran Torres F. Torres 11
Mikel Oyarzabal M. Oyarzabal 21
Dani Olmo D. Olmo 19

Berardi beállt, majdnem azonnal gólt is lőtt

Az első gól után mindkét csapat cserélt, az olaszokhoz beálló Berardi hamar helyzetbe is került. Chiesáé az érdem, ő indult meg jó cselekkel, majd kiugratta a társát, de Berardi kötényt akart adni közelről a spanyolok kapusának, Unai Simón viszont még időben letérdelt. Maradt az 1-0.

Oyarzabal új műfajt teremtett, luftot fejelt!

A spanyolok támadója parádés beívelést kapott, nagyjából az ötösről fejelhetett volna lendületből a kapuba, a védők nem követték a mozgását, de nemes egyszerűséggel nem találta el a labdát fejjel. Nem csoda, hogy elbújna a mezébe, ez őrült nagy helyzet volt.

Chiesa vezetést szerzett az olaszoknak

A spanyolok percei után Donnarumma húzott le egy labdát, gyorsan kigurította Verrattinak, aki a bal szélre teljesen kihúzódó Insignét találta meg. Ő zseniálisan, jobb külsővel indította Immobilét, akit még üggyel-bajjal szereltek a spanyol védők, de Chiesa begyűjtötte a labdát és okosan a kapu bal oldalába tekert. Nagyszerű lövéssel vezetnek az olaszok!

Itt jött a válasz is

Immobile iramodott meg középen, miután becsapta a védőjét, de nem tudta lefutni az ellenfél játékosait. Jobb szélen Chiesa kapta meg tőle a labdát, amit aztán az előtte álló hátvéd lábai között lőtt kapura, ám Unai Simón ezt könnyedén fogta.

Busquets lőtt kapu fölé

Oyarzabal kavarta meg az olasz védelem bal oldalát, majd a középre passzolt labdáját Busquets egyből kapura lőtte. A bal fölsőbe szánt tekerése viszont kapu fölé szállt.

Jól indul a második félidő

Az olaszok után a spanyolok is támadást vezettek, ennek végén viszont ugyancsak szögletig jutottak. A veszélyesen kanyarodó labda épphogy elkerült Busquets fejét, Donnarumma pedig kiöklözte a mezőnybe.

Unai Simón rögtön hibával kezdett

Megpróbálta előre vágni a labdát, de eltörte és pont Insigne elé pörgött így, az olasz viszont a labdalevételt rontotta el, így csak szöglet lett a dologból. Azt meg a spanyolok kivédekezték.

Pedri nagyot megy

Az összes átadása pontos volt, mind a 31, ráadásul a pálya nagy részében volt passza. Szépen alakítja a spanyolok játékát.

Hát ez most fura volt Brych játékvezetőtől

Egy labdaszerzés után gyors ellentámadást vezetett volna a spanyol csapat, de Felix Brych bíró lefújta a félidőt. A spanyolok majd megőrültek, ők úgy érezték, ebből nagy helyzet alakulhatott volna ki.

Megvan az első olasz lövés

Insigne vett le egy hosszú indítást, majd a felfutó Emerson elé tálalt, aki a felső lécre bombázta a labdát.

Még nem lőttek kapura az olaszok

Anélkül pedig nehéz lesz nyerniük. A támadásaik veszélyesek, de valami mindig hiányzik ahhoz, hogy lövés is lehessen belőle. Túloldalon is csak öt lövés volt, ebből egyedül Olmóé talált kaput. Soha rosszabb 0-0-t azért.

Nehezen bírnak egymással a csapatok

A feszültség és az iram megvan, a helyzetek még hiányoznak. Az utolsó cselek és passzok azok, amik rendre pontatlanok, így nem tud kialakulni nagy helyzet. A meccs viszont remek, magas színvonalú és jó iramú is. Csak az első gól hiányzik.

Dani Olmo lövését védte Donnarumma

Donnarumma rossz helyre adta a labdát, Dani Olmo első lövését blokkolta Bonucci, a lecsorgó labdát viszont rögtön újra kapura lőtte a spanyol, ezt már a kapus védte, pedig volt benne erő. Az eddigi legnagyobb helyzetek egyike volt.

Hű Unai Simón megint majdnem összehozott egy potyagólt!

A horvátok ellen egy hazaadást rontott el, ezúttal a semmiért rohant ki a kapujából. Emerson viszont okosan tette tovább a labdát, így aztán a spanyol védőknek nagyon okosan kellett helyezkedniük, hogy Barrellát ne hagyják lőni. Végül nem is lett nagy lövőhelyzet belőle, de necces pillanat volt.

Az elmúlt percek a spanyolokról szóltak

Pedri adott egy remeknek tűnő labdát Oyarzabalnak, de egy picikét mögé érkezett a labda, amit így el tudott csenni az utolsó pillanatban Emerson. Kicsit később Barrella tett hátra egy labdát röviden, de Ferran Torres cirka húsz méterről a kapu mellé lőtt laposan.

Pörögnek a fiúk

Nagy lendülettel vetette magát játékba mindkét csapat. A spanyolok támadásaiba rendre hiba csúszott, az olaszok akciói veszélyesebbnek tűntek, de kétszer is lesre futott már a támadójuk. Ezután kicsit lelassult a játék, a spanyolok lassan járatták a labdát, az olaszok pedig fegyelmezetten védekeztek.

Egy kapufa rögtön az elején

Emerson sokáig pepecselt, így lesre futott a második hullámban felrohanó Barella, akit indított. A szabályoknak megfelelően elengedte a játékvezető az akciót, amely végén Barella megpattanó lövése a bal kapufán csattant.

Elindultunk!

Az első percben rögtön ezer fokon  égnek a csapatok, az olaszok intenzív letámadással kezdtek, de a spanyolok is egészen lendületes passzjátékkal rukkoltak elő.

Meglepetésekkel készült Luis Enrique

Azt már az elődöntőt megelőzően lehetett tudni, hogy Sarabia sérülés miatt nem játszhat. Arra viszont senki sem számított, hogy Morata, aki ellen a legtöbb szabálytalanságot követték el az Eb-n (15), szintén kimarad. Helyettük Dani Olmo és Oyarzabal kap lehetőséget a csatársorban. A Túloldalon nincs meglepetés, Emerson pótolja az Achilles-ín-szakadást szenvedő Spinazzolát.

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik