Hírek sport

Gerával erősített a magyar válogatott az Eb előtt

KISBENEDEK ATTILA / AFP
KISBENEDEK ATTILA / AFP

Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a részben hazai rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott stábjához, jelentette be Marco Rossi szövetségi kapitány pénteken Telkiben.

A szakember az edzőközpontban tartott sajtóeseményen először részvétét fejezte ki Puhl Sándor családjának: az 1994-es világbajnoki döntő játékvezetője 65 éves korában csütörtökön hunyt el.

Kapcsolódó
Mindent annak köszönhetett, hogy igazságot akart tenni – Puhl Sándor halálára
A négyszer a világ legjobbjának választott korábbi futballbíró 65 éves volt.

A magyarok olasz szövetségi kapitánya ezt követően közölte: az Európa-bajnokság végéig az U21-es nemzeti csapat szövetségi edzője, a 97-szeres válogatott Gera Zoltán másodedzőként csatlakozik a stábhoz. Gera elődje, az olasz Giovanni Costantino azután távozott szerdán a stábból, hogy kedden kinevezték az MTK Budapest vezetőedzőjének.

Kapcsolódó
Az MTK-ba szerződő pályaedző kikerült a válogatott stábjából
Abban maradtak Marco rossival, hogy így lesz a legjobb.

„A felkészülés első hetében a fizikai állapotfelmérésen volt a hangsúly, illetve azon, hogy a játékosok – akik mindannyian jó formában érkeztek az edzőtáborba – kondícióját szinten tartsuk. Jövő héten, amikor már mindenki velünk lesz, nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni a taktikai felkészítésre” – jelentette ki Rossi.

Az 56 éves kapitány kiemelte, az új kerettagok megfelelő hozzáállással érkeztek Telkibe, bizonyították, hogy méltók a válogatott meghívóra.

„Igazolták azt, amit a bajnoki mérkőzéseken láttunk tőlük. Jelenleg 26 mezőnyjátékos és négy kapus van a keretben, ebből három plusz egyet kell majd kihagynom.

Június 1-jén kell leadnunk a végső nevezési listát, még vannak kérdőjelek a fejemben, de ezek kiegyenesedéséhez látnom kell azokat a labdarúgókat is, akik még nincsenek velünk

– beszélt a szűkített keret kialakításáról Rossi.

Kiemelte, a csoportriválisok – a portugálok, a franciák és a németek – jóval kevesebbet tudnak majd közösen készülni, ez pedig mindenképpen a magyar csapat előnyére válhat.

„Tudjuk, a riválisok milyen játékerőt képviselnek, de papíron nem lehet mérkőzéseket nyerni, azokat le kell játszani. Az biztos, hogy a legjobbunkat kell nyújtani, meglátjuk, az mire lesz elég” – zárta Rossi.

A 11-szeres válogatott Szalai Attila, a török Fenerbahce védője elmondta, jó érzésekkel tért vissza Telkibe, jó volt újra találkozni a csapattársaival.

„Mindannyian vártuk a válogatott összetartást és a felkészülést. Sikeres félév van mögöttem, még akkor is, ha a klubommal nem sikerült elérni a kitűzött célt, a bajnoki címet” – emlékezett vissza a mögötte hagyott idényre Szalai, aki a Fenerrel harmadik helyen zárt a Süper Ligben.

Kapcsolódó
Szalai örülhet is a török bajnoki bronznak, meg nem is
A Besiktas, a Galatasaray és a Fenerbahce is nyert a török bajnokság utolsó fordulójában. Ezzel a magyar válogatott játékos bronzéremmel zárta az évet, de lemaradt a Bajnokok Ligájáról.

„Kettős érzések vannak bennem ennek kapcsán, ugyanis bár a bajnokság nem úgy sikerült, ahogy szerettük volna, engem azonnal bedobtak a mélyvízbe, rengeteget tanultam, fejlődtem a játék minden aspektusában” – értékelte az elmúlt hónapokat a 23 éves hátvéd.

Hozzátette, a jó emlékekhez a válogatottal elért kiváló eredmények is hozzájárultak, büszke arra, hogy így tudott mindkét csapatban teljesíteni.

Sikerült a következő szintre lépnem

– összegzett az Apollon Limasszol korábbi védője, aki januári átigazolása óta 21 bajnoki mérkőzésen háromszor volt eredményes.

A magyar válogatottal kapcsolatos hír, hogy Gazdag Dániel – aki szerda óta Telkiben gyakorolt – megkapta az amerikai vízumot, így két edzés után elhagyta az edzőtábort és elutazott az Egyesült Államokba új csapatához, a Philadelphia Unionhoz. A szövetség honlapja szerint a középpályás Ausztriában csatlakozik ismét a kerethez.

A válogatott a következő két hétben Ausztriában edzőtáborozik, majd június 4-én Ciprus, négy nappal később Írország válogatottja ellen lép pályára felkészülési mérkőzésen.

A csapat az Európa-bajnokságon június 15-én a címvédő portugálokkal, négy nappal később a világbajnok franciákkal találkozik a Puskás Arénában, majd június 23-án a 2014-ben vb-aranyérmes németek ellen Münchenben zárja a csoportkört

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik