Hírek sport

Marco Rossi: Címeres mezben nincs barátságos meccs

Szigetváry Zsolt / MTI
Szigetváry Zsolt / MTI

Marco Rossi szövetségi kapitány szerint óriási ösztönzést jelent a jövő pénteken kezdődő, részben budapesti rendezésű Európa-bajnokságra készülő magyar labdarúgó-válogatott számára, hogy pénteken újra közönség előtt léphet pályára Ciprus ellen.

Remélem, a hozzáállás, a motiváció, az akarás és a harc felvállalása tekintetében meg fogunk felelni a szurkolók elvárásainak

– mondta a csütörtöki sajtótájékoztatón az olasz szakvezető, aki kijelentette, címeres mezben nincsenek barátságos mérkőzések, éppen ezért nyerni akarnak, mert a legjobb edzés a győztes meccs, ami ráadásul jót tesz az önbizalomnak is.

Az 56 éves tréner az MTI cikke szerint elárulta, megvannak az elképzései arra vonatkozóan, hogy játékosai közül ki mennyit játsszon a soron következő két felkészülési mérkőzésen, de konkrétumokat nem közölt.

„Szoboszlai az Szoboszlai, nem könnyű pótolni pontrúgások tekintetében sem. Kleinheisler, Sallai, Varga Roland is megoldás lehet, de ehhez kell, hogy egyáltalán legyenek szögleteink vagy ígéretes szabadrúgásaink. Nekünk olyan megoldást kell találni, aki a játék többi elemében is a csapat hasznára van, mert ez nem amerikaifutball, hogy egy specialistát beküldjünk arra az egyetlen rúgásra” – fogalmazott Rossi, aki szerint a ciprusiak az előreívelt labdák hatékonyságában igazán jók. Kitért a keddi ellenfélre, az ír csapatra is, amely szerinte fizikálisan kiemelkedően erős, ebben például az Európa-bajnoki ellenfelek közül nagyon hasonlít a német és a francia együttesre.

A szakember röviden szólt az Eb-ről is: szerinte papíron a mérkőzések már eldőltek, de nem egyszer látott már a világ olyat, amikor a papírokat ki lehetett dobni az ablakon. Úgy fogalmazott, az álmodozás ingyen van, de az álmok mit sem érnek, ha nem tesznek meg értük mindent.

„Két éve vagyok Cipruson, ahol jó minőségű futball van. A játékosok fizikálisan jók, sokat futnak, de nem feltétlen vannak náluk virtuóz egyéniségek. A válogatottjukat szervezett, stabil védekezés jellemzi és gyorsan váltanak védekezésből támadásba. Nehezebb ellenféllel szemben nem próbálkoznak labdakihozatallal, rögtön a centert akarják megjátszani. Pontos, precíz játékkal lehet feltörni a védekezésüket” – jellemezte a szigetországi futballt az Omonia magyar védője, Lang Ádám, akinek még egy idényre szól a szerződése a klubjánál.

Kapcsolódó
Marco Rossi szerint vannak játékosok, akik csak szövegelnek arról, hogy a válogatott az első, de nem bizonyítják
A saját stábjával és a játékosaival is szigorú szabályokat tart be a kapitány.

Nagy öröm, hogy olyan csapattal találkozhatunk, amelyik Eb-résztvevő.

Ugyanakkor számunkra nem szerencsés az időpont, mert az idény lezárultával sok játékosra nem számíthatok. Azonban ez lehetőséget teremt a fiataloknak a bizonyításra. Nekünk ebben az összeállításban is jól kell teljesítenünk, az a célunk, hogy jó benyomást keltsünk” – fogalmazott a ciprusiak görög szövetségi kapitánya, Nikosz Kosztenoglu, aki szerint a magyar csapatnak a legutóbbi hat-nyolc meccse nagyon jól sikerült, olyan fegyelmezett együttes, amelyben kiváló a csapatszellem, és ebben bízhat az Eb-n is.

A Ciprus elleni felkészülési meccs pénteken 20 órakor kezdődik a Szusza Ferenc Stadionban. A magyar csapat kedden Írországgal játszik felkészülési mérkőzést ugyancsak Újpesten. A magyarok az Eb csoportkörében június 15-én a címvédő portugálokat, négy nappal később a világbajnok franciákat fogadják a Puskás Arénában, majd június 23-án a németek vendégei lesznek Münchenben a zárófordulóban.

A várható kezdő az MTI szerint

Gulácsi – Lang, Orbán, Szalai A. – Lovrencsics, Sigér, Cseri, Kleinheisler, Holender – Szalai Á., Sallai

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik