Hírek sport

Marco Rossi szerint vannak játékosok, akik csak szövegelnek arról, hogy a válogatott az első, de nem bizonyítják

Szigetváry Zsolt/MTI
Szigetváry Zsolt/MTI

Marco Rossi szerint vannak játékosok, akik csak szóban mutatják, hogy a mindent alárendelnek a válogatottnak.

Kapcsolódó
Hivatalos a Rossi-keret, Szoboszlai tényleg lemarad az Eb-ről
A lipcseiek középpályása mellett a Puskás Akadémia kapusa, Tóth Balázs és a felcsútiak védője, Spandler Csaba maradt ki.

A magyar válogatott szövetségi kapitánya az M4 Sportnak adott interjút, amelyben elmondta, csak motivált futballistákkal akar dolgozni, akik mindent megtesznek a nemzeti csapatért.

„Az életben a legfontosabb a lojalitás. A hűség. A kezdetek óta hangoztatom, hogy csak olyan játékosokkal dolgozom együtt, akik motiváltak, és nem csak a szájuk jár, hanem tettekkel is alátámasztják ezt. Mert

az egy dolog, hogy megy a szöveg: »Számomra a válogatott az első!«. De a szakmai döntések ehhez képest mást tükröznek. Olyankor látni azt, hogy ezek csak üres szavak”

– mondta Rossi.

Az olasz szakember a saját stábjával is ugyanígy jár el, erre ékes példa az MTK vezetőedzőjévé váló Giovanni Costantino elküldése is. Rossi szerint csak maximálisan elkötelezett stábtagokat alkalmazhat, hiszen neki is jó példát kell mutatnia.

Ha én motivált játékosokat akarok, akkor elsősorban nekem kell motiváltnak lennem. Ha a fiamat arra nevelem, hogy ne káromkodjon, de én megengedek magamnak egy-két csúnya szót, akkor rossz példával járok el. Hogyha Costantino aláír az MTK-hoz, onnantól kezdve nem tud az Eb-re koncentrálni, mert számára az MTK jelenti a prioritást. És nem tud száz százalékot adni a válogatottnál.

A magyar válogatott az Európa-bajnokságon június 15-én a címvédő Portugáliával, négy nappal később a világbajnok Franciaországgal találkozik a Puskás Arénában, majd június 23-án a 2014-ben vb-aranyérmes Németország ellen Münchenben zárja a csoportkört.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik