Hírek sport

Kulcsembere nélkül készül a magyarok ellen a ciprusi válogatott

Jeroen Meuwsen/BSR Agency/Getty Images
Jeroen Meuwsen/BSR Agency/Getty Images

Az Európa-bajnokságra készülő magyar válogatott pénteken felkészülési mérkőzést játszik Ciprussal.

A találkozó előtt az Anorthoszisz kapusedzője, Nagy Zoltán nyilatkozott a Nemzeti Sportnak, aki kicsit kontextusba tette a szigetországiak helyzetét. Nagy elmondta, hogy a görög Nikolaosz Kosztenoglu a vb-selejtezők előtt lett szövetségi kapitány.

Úgy gondolom az új edző egy más felfogást, filozófiát próbál átadni az itteni válogatott játékosainak és az elkövetkezendő mérkőzések eredményei fogják majd megmutatni, mennyire működik a terve. A kezdés mindenesetre tiszteletre méltó, hiszen az Eb-résztvevő Szlovákiával döntetlent játszott Ciprus (0–0), Szlovéniát pedig megverte (1–0)

– idézi a sportnapilap Nagy Zoltánt.

A kapusedző azt is kifejtette, hogy többnyire Cipruson játszó labdarúgókból áll a keret. A magyarok elleni mérkőzésen ráadásul több újonc is szerepet kaphat, mivel a több meghatározó játékos is hiányzik. Nagy Zoltán Konsztantinosz Laifiszt emelte ki, aki a Standard Liege-ben játszik és a 28 éves védőnek kulcsszerepe volt az idei sikerekben.

A magyar válogatott péntek este nyolc órától lép pályára Ciprus ellen.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik