Friedemann Vogel / AFP / POOL
Hírek sport

Beszéltek Eriksennel a játékosok, utána döntöttek a folytatás mellett

Aki látta, sohasem felejti el a június 12-i, Dánia-Finnország mérkőzést: Christian Eriksen drámája megrázó erővel jött át a képernyőn is. Ahogy a dán Politiken írta:

Az év legnagyobb focibulija egy pillanat alatt közömbössé vált mindenki számára.

Az Inter játékosa a 42. percben esett össze az oldalvonal mellett, azonnal rohantak hozzá az orvosok, szívmasszázzsal visszahozták az életbe, és miután stabilizálták az állapotát, a Parken Stadion közelében lévő Rigshospitalba szállították.

Kapcsolódó
Dánia nemcsak Eriksent, hanem a nyitómeccset is elveszítette
A félbeszakadt, majd játékosok kérésére folytatott mérkőzést Finnország nyerte meg.

A dán játékosok imádkozva és sírva vették körbe, a finn játékosok is letérdelve vártak, az oldalvonal mellett Simon Kjaer vigasztalta Eriksen feleségét, Sabrinát.

Az UEFA pedig félbeszakította a mérkőzést, és csak azt követően adott engedélyt a játékra, hogy a két csapat ezt kérte.

A Politiken idézte a dán labdarúgó szövetség (DBU) sportigazgatóját, Peter Möllert, aki azt mondta, Eriksen jól van, további vizsgálatokra vár a kórházban.

„Kapcsolatban voltam Christiannal, a játékosok is beszélgettek vele. Végül azért döntöttek a folytatás mellett, mert ő jól volt, érte is szerettek volna küzdeni. Fontos volt számukra, de kétségtelen, hogy a sokk és az adrenalin vitte őket.

Jelenleg a futball nem olyan fontos, de Christian állapota biztonságot adott nekik.

Möller azt mondta, Eriksen öntudatánál volt, amikor levitték a pályáról és a kórházba szállították. Külön kiemelte azokat az orvosokat, akik a pályán ellátták a játékost.

„Fantasztikus bánásmódban részesült villámgyorsan. Az orvosok gondoskodtak róla és megmentették őt” – mondta.

Kapcsolódó
„Bognár György takarodjon a képernyőről, örökre”
Sokakat felháborítottak az edző érzéketlen szavai az M4 Sport stúdiójában.

A Daniasport.hu idézte a dán válogatott orvosát, Morten Boesent, aki nem akart részletekbe bocsátkozni, de pár megjegyzést fűzött a látottakhoz.

„Akkor hívtak minket a pályára, amikor Christian összeesett. Gyorsan kiderült, hogy baj van. Amikor odaértünk hozzá, az oldalán feküdt, légzése és pulzusa volt. De elég gyorsan romlott az állapota, ezért elkezdtük a szívmasszást. A stadion orvosai és a mentőszemélyzet segítségével visszahoztuk, ő pedig beszélt hozzám” – mondta.

Ahol a futball esze és szíve találkozik!

Válogatott írások a legjobbaktól.

Minden hónapban legalább 24 kiemelkedő színvonalú tartalom havi 990 forintért. Próbáld ki 490 forintért az első hónapban!

Ahogyan szerzőgárdánk összetétele ígéri, a legkülönfélébb műfajokban, témákban jelennek majd meg szövegek: lesznek elemzések, interjúk, kisprózák, riportok, lesznek hazai és nemzetközi témák, adat- és véleményalapú cikkek egyaránt.

Tartsatok velünk minél többen, hogy együtt alakíthassuk, építhessük az új magyar futballújságot, amely leginkább az írások nívójával és egyediségével akar kitűnni! Fizessetek elő, olvassatok, kövessetek minket, vitatkozzatok velünk, adjatok ötleteket! Várjuk ebbe a közösségbe mindazokat, akiknek a futball csak egy játék, s mindazokat, akiknek a futball több mint egy játék.

KIPRÓBÁLOM!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, a 24.hu Facebook-oldalán teheted meg. Ha bővebben olvasnál az okokról, itt találsz válaszokat.

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.